A MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának Közleményei (23. kötet, 1-4. szám)

Rigó László: A Petőfi-értelmezések történetéből

RIGÓ LÁSZLÓ János elemzése a 'szerepjátszó' Petőfiről gyökeresen eredeti felfogást mutat. Nála a 'szerepjátszás'gondolata nem puszta ötlet, mely elő-előbukkan a költőről rajzolt pályaképen, hanem alapvető tétel, amely meghatározza az egész Petőfi­arcot. Horváth Jánosnál már olyan koncepcióval találkozunk, amely együtt látja, egységes jelenségnek tünteti fel a lírai alkotás folyamatában észrevett színészi beidegződéseket, a 'szerepjátszást' mint a költő egyéniségének eredendő vonását és a tulajdonság jellegadónak vélt szerepét Petőfi politikai tevé­kenységében. Nála tehát a 'szerepjátszás' pszichikai, esztétikai és politikai megnyilatkozásai egy erős logikával megrajzolt pályakép azonos gyökerű, jellemző vonásai".44 (Pándi Pál a továbbiakban részletesen jellemzi és bírálja Horváth János elméletét — egész könyvének tengelyében az e koncepcióval való vita áll. Ezek a kérdések azonban már jelen tanulmányunk témáján kívül esnek, bár meg kell jegyeznünk, hogy a további kutatás szerintünk jelentősen módosítani fogja Pándinak a Horváth János Petőfi-képére vonatkozó megálla­pításait.) Horváth János szerepjátszás-elméletének genezisét illetően felfogásunk eltér Pándi Pál fentiekben vázolt és idézett fejtegetéseitől. Abban igaza van Pándinak, hogy Horváth elméletének első csírái Gyulai Pál tanulmányában fedezhetők fel. A Gyulai által hangoztatott „feltűnési, szereplési vágy, utánzási hajlam", „színészkedő képesség" valóban Horváth Jánosnál is kiindulási alap. Petőfi egyéniségének tulajdonságai ezek, amelyekre a szerepjátszás, mint a valódi élmények hiányát pótló lírai, alkotástechnikai jelenség épül. A „segéd­lés" (e fogalom jelentése szerintünk: képzelt élmények valódiakként való elfo­gadtatása, avagy igazi egyéni vonások, valódi élmények célzatos válogatással, színezéssel való összeállítása) — ez az a többször használt szó, amely persze még igen távolról, csak éppen fel-felbukkanva, (ám nem ötletszerűen !), bizo­nyos rokonságot jelez Gyulai, illetve Horváth János szerepjátszás-koncepciója között. Sőt! E rokon jelleget még egy eddig figyelembe nem vett mozzanat is nyomatékosítja: Gyulai egy helyütt megjegyzi, mint idéztük, hogy Petőfinek a közönség, a nyilvánosság hatására „segédleni is kellett" — ez a gondolat Horváth János felfogásának is egyik pillére. Horváth ti. úgy látja, hogy a Petőfiben meglevő szerep­játszási hajlam kifejezetten a nyilvánosság vissza­hatásaként kezdett felfedezni.45 Abban viszont már nem értünk egyet Pándival, hogy Salamon Ferenc az, aki az 1850-es években ad abszurdum viszi, „továbbfejleszti" Gyulainak a Petőfi szerepjátszására vonatkozó megjegyzéseit. Ez azért téves felfogás, mert Sala­monnál „segédlésről, affektációról", Petőfiről szólva (s ekkor!) szó sincs. Igen ám, de hiszen idéz Pándi két olyan mondatot, amely vitathatatlanná tenné Salamon 1858-i tanulmányában a szerepjátszás-koncepció csírájának jelenlétét. 44 PÁNDI PÁL: Petőfi. Bp. 1961. 11 — 14. 45 HORVÁTH JÁNOS: Petőfi Sándor. Bp. 1922. 43. MTA I. Osztályának Közleményei 23. 1966

Next