A MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának Közleményei (25. kötet, 1-4. szám)
Pándi Pál: „Kísértetjárás" a magyar irodalomban (1830-1848)
.KÍSÉRTETJÁRÁS" A MAGYAR IRODALOMBAN 239 ismeretes hangok zendülnek meg, mik elvevék éjeimnek nyugalmát." (VI. fej.) A VII. fejezet a nagy francia forradalom, a „második teremtés" lírai jellemképe, a „szabadság, egyenlőség, testvériség" apotheózisa. De a földi változások ezzel nem értek véget: „még többek lesznek történendők". A XIV. fejezet jelentős gondolata, hogy a „hamis tanítók" félrevezették a népet: igazi hit helyett napimádatra, aranyborjú-imádatra és a zsarnok előtti hódolásra tanították. A félrevezetés kimondása után még súlyosabb vád következik: „a munka, mely az emberi nemzetséget felszabadítandó volt a természet zsarnoksága alól, helyezést az emberek zsarnoksága alá, kiket nagyravágyás és gonoszság ten hatalmasokká." Itt már a költészet és a történetfilozófia égtájain járunk, ahonnan Bozzai az eleven történelem tapasztalatai nyomán lép tovább: „föltámadt az élet a népeken. • . . . És széttört bilincseikből kovácsolának fegyvereket és az utcza köveiből emelének oltárt a szabadságnak és ugyanazon kövekkel dönték meg az önkény palotáit." Ez már nem 1789, ez már 1848, amelynek forradalmas jöttét ezekkel a szavakkal jövendölte meg — 1847-ben — Bozzai Pál: „Beszúlva, mint egy véres sansculotte, — Szellemhatalma fölzajong a kornak, Remegjetek, mert e föltámadott — Erők lezúznak, porban eltipornak!" (A hatalmasokhoz). Bozzai világméretben gondolkozik, bölcselkedése általános érvényű. Vallja, hogy „a szabadságnak csak egy országa van, hol minden népek szabadok, egyenlők és testvérek", s ennek az országnak „Határait nem hegyek és folyamok fogják korlátozni, hanem a szolgaságnak meg nem váltott birodalma." Hogy a „szabadság országa" kiterjeszkedjék a világon, ahhoz minden elnyomott országnak meg kell vívnia a maga harcát. Bozzai a magyar szabadságharc puskaropogása közepette fogalmazza költeményét: az igazságos világ megteremtésében a szegények, a munkások, a nép küzdelme áll a középpontban; a haza szabadságáért vívott harc valóságos érdekei azt diktálják Bolzainak, hogy a nemzet ügyéért tenni tudók közös felelősségére tegye a hangsúlyt — nem elvontan és langyos gesztusokkal —, hanem a forradalmi demokrata ösztönző és ellenőrző pozíciójából. (XIII. fej.) A múlt meggidézett nagyjainak névsora is radikális karaktervonása Bozzai nemzetszemléletének: Thököly, a Rákócziak, Zrínyi Péter, Martinovics . . . A tehetséges költő torzóban maradt életműve is hírt ad szellemi horizontjának tágasságáról: a Kelet könyveiben megmutatkozó természet-kultusz és a kelet-motívumok Vajda Péterrel rokonítják, lírai költeményei a tehetséges Petőfi-követők között jelölik ki helyét, s idézett prózaverse Lamennais művének önálló irodalmi értékű magyar visszhangja. Bozzai 48-ban fegyvert fogott, s a bukás után besorozták az osztrák hadseregbe. Egy 1850. május 6-án, Josephstadtból írt levelében, melynek címzettje Lévay József, ezt olvassuk: „Utolsó napjainkban, mielőtt a fegyvert letettük volna, a zarándi hegyek közt bolyongtunk, Erdély szélein. Bornyumban volt Louis Blanc négy kötete: »Histoire des dix ans«, melyet V . . . Károlytól kaptam Czegléden. Ezeket el-