A MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának Közleményei (29. kötet, 1-4. szám)

A KÖNYVNYOMTATÁS 500. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL RENDEZETT EMLÉKÜLÉS - Ortutay Gyula: Kner Imre

161 KNER IMRE menyeivel, ösztönző mintáival. Kozma Lajos szerkesztő-grafikus tehetségével, művészi terveinek gazdagságával egészítette ki Kner Imre tipográfiai terveit. Nem is kiegészítésről, harmonikus egységről kell beszélnünk, két konzseniális művész találkozásáról. S így fonódnak a barátságok, így ismerkedik meg a haladó magyar szellemiség mind több képviselőjével, s levelezéséből nyomon követhetjük e barátságokban is megmutatkozó igényességét. Látszatkapcso­latokat nem tart, s ha valahol hamis hangot vél hallani, nyomban kritikával él, vagy nyíltan szakít, mint ezt Szabó Dezsővel való kurta levelezése is bizo­nyíthatja. S ha Kner Imre műveiről, alkotásairól mert alkotások ezek a kötetek, sokszor csöppnyi kötetkék!­s beszélünk, itt is meg kell említenünk életének egy feszült kettősségét, kettős kötöttségét, hogy egy elfeledett fordulatot használjunk. Kner Imre nyomdász volt, nyomdatulajdonos, egy nagy­üzem vezetője, aki nemcsak üzleti, hanem erkölcsi, szociális felelősséget érzett munkásaiért is, üzeméért is. A Kner Nyomdát az egyre inkább kibővített közigazgatási nyomtatványok tartották el, s ebből áldozott szenvedélyének, művészetének, a szép magyar könyv megteremtésének, könyvkiadói, könyvet alkotó művészetének. Ez a kettő szinte ellentétben volt egymással, hiszen, amit a nyomda hozott, nem kis részben elvitték kiadványai. S még az az elégtétele sem volt meg, hogy ezt a világhírű, hazánkban egyedülálló könyv­művészetet kora Magyarországa, Horthy világa megbecsülte volna. Hiába ajánlja könyvkereskedőknek prospektusait, sőt hiába kínálja, ajándékozza kiadványait az értők szűk körén kívül részvétlenség fogadja könyveit. Mint Móricz Zsigmond, ő is szeretett volna szép, értékes és olcsó népkönyveket készíteni­­ a nép számára, ahogy akkor mondották, de ő is, mint Móricz Zsigmond is megállapíthatták, hogy nem olvas Magyarország, még az úgy­nevezett értelmiség, művelt réteg sem vásárol könyveket, azt különösen nem. S mégis, ebben a sivatag környezetben újra meg újra tervezgetni kezd. Előbb okos, hosszú levelekben megindokolja, hogy miért nem vállalkozhat szép könyvek kiadására, miért nem vállalhat nehéz anyagi terheket, aztán kalkulálni kezd, fellelkesül és ismét nekikezd a munkának. Elméleti tanul­mányokat ír a könyv művészetéről, a tipográfia legfontosabb feladatairól, vizsgálja, mi a korszerű s mi az, amit a legnevesebb magyar hagyományból újra teremthet. S elsősorban azt vizsgálja: mi a lényege a jó, művészi tipográ­fiának, melyek a törvényei, meddig terjed lehetősége. Kísérletezik is: meg­tervezi s Haiman Györggyel megvalósítja egy könyvoldal tipográfiai meg­valósításának lehetőségeit. Ez a kísérletező kötet a maga száz meg száz variánsával mutatja leginkább: mennyire foglalkoztatja a szép könyv meg­valósítása, mennyi áldozatra kész elvei gyakorlati megvalósításáért. Pedig, ahogy egy ízben fanyar iróniával megállapította: ,, . . . a nyomdász tulajdon­képpen mindent mástól, készen kap. Mástól kapja a szöveget, a papírost, a betűt, a festéket, a gépeket. Amit ő ad a könyvhöz, az a betűk közötti fehér sík, MTA 1. Oszt. Kszl. 29, 1974

Next