Kalauz, 1865. október - 1866. szeptember (2. évfolyam, 1-52. szám)
1865-10-06 / 1. szám
a mindennapi tapasztalás sajnosan igazolja, hogy a szülők, kiket kétségkívül és főleg illet a nevelői tiszt, igen keveset vagy épen mit sem törődnek gyermekeik maguk viseletével. „Szerencsés azon tanító, kinek tanodáját oly gyermekek látogatják, kik már a szülői házban jó nevelésben részesültek. Azonban hány ilyen tanító van? Némely szülőnél az elfoglaltság nem engedi, hogy e szent kötelmét teljesítse; másoknál fájdalom, az akarat hiányzik; majd ismét másoknál, elég sajnos, hiányzik a szükséges ismeret, azért a tanodának kell a házi nevelést pótolnia, részént a hibákat javítania,“ mond a „Neveléstan.“ De ezen szabálynak teljes sikerrel csak úgy felelhet meg a tanító, ha a gyermekekre az iskolán kívül is felügyel, minthogy a gyermekek a napnak nagyobb részét a tanodán kívül töltik. Azért ha a tanítónak igazán szívén fekszik azok jó nevelése, bizonyára kötelességének ismerendi a felügyelést az iskola falain kívül is. Igen fájdalmasan kell szemlélni, hogy az iskolás gyermekek, mihelyt a tanodát elhagyják, még szüleik hajlékában is, olyképviselik magukat, mintha a tanodában a rendre s Hiedelemre soha sem taníttatnának; mintha a jó viselet és szerény magatartásra szóló kötelesség csak a tanoda falai közé volna szorítva! sőt a gyermekek utczahosszat garázdálkodnak, szüleik tudtával vagy anélkül eljárnak a mezőre, erdőre, szőlőbe, pinczébe stb., hol ezer alkalom nyílik a gonoszságra; mi több, a korcsmákban is, vagy ezek tőközelében órákon át szemfüleskednek és igy a sok roszat, mit ott látnak, hallanak, magukba szívják, sziveikben meggyökereztetik. Innen van aztán, hogy az iskola oly csekély eredményt képes fölmutatni a jó magaviselet mezején. E részben föl kell említenünk, miszerint a szülői hanyagság sok helyütt annyira megy, hogy még kisebb gyermekeiket sem tartóztatják vissza az éjjeli lármás csatangolásoktól, figyelembe nem vévén azt, hogy ez mind a testre, mind a lélekre mennyire ártalmas! Mindezt tagadni nem lehet és azért a nevelészetben elül fölállítandónak hiszszük. Felügyelet nélkül soha sem kell hagyni a növendéket. Ugyanis: a gyermeki szív olyan mint a kert, mely ha kellőn nem miveltetik, haszonvehetlen, többször káros növényeket terem: a gyermeki szív illő felügyelet hiányában parlaggá lesz, csakis az erkölcstelenség befogadására alkalmas. Ellenkező esetben, ha a gyermeki szív kiképeztetik, székhelyévé lesz a jó erkölcsöknek és a legszebb erényvirágokat termi meg hasonlón azon kerthez, mely fölött folytonosan gondos ápoló kéz őrködik. Idomítani kell tehát a gyermeki szivet: csöpögtessük abba az erények szeretetét és irtsuk ki belőle a rosznak buján csírázó magvát. Az alázatosság, engedelmesség, rend s tisztaságszeretet, takarékosság és munkásság erényét kedveltessük meg vele, hogy ily alapokon nyugodjék annak erkölcsi élete. Ily irányban hatva s gondosan felügyelve mindenütt, bizonyára czért érendünk. Igen, felügyelni kell a gyermekre a tanodán kívül is és pedig a tanítónak áll ez tisztében, mint valláserkölcsi nevelőnek ; mert csakis ő képes a szülők és több helyütt a világi elöljárók hanyagságát e részben pótolni. De már most azon kérdés merül föl: hogyan történjék e felügyelés és mennyire terjedhet az ? Ezen kötelmének megfelelni törekedvén a tanító, nem szükséges rendszeresen bizonyos időt és órát kitűzni magának és ezeket a felügyeletre szentelni; a mindennapi élet több jó alkalmat szolgáltat erre. Midőn például saját gazdaságát megy megtekinteni, rendezni, úgy alkalmazza útját, hogy a gyermekeket mulatságaik, játékaik közt megtekintse, azokat mintegy véletlenül meglepje s együtt találván őket, különösen a jám❖ 3