Kalauz, 1865. október - 1866. szeptember (2. évfolyam, 1-52. szám)
1866-07-06 / 40. szám
tartására esküvel kötelezték magukat; az esküvés szertartása abból állott, hogy az esküvő felek megszúrtak karjaikon egy eret s vért csorgattak egy közös serlegbe annak jeléül, hogy az esküszegőnek vére fog ontatni. A huni birodalom felbomlása után Ázsiába visszatért hunnok ezen boldog egyszerűségben élt magyar testvéreik közé vegyültek; s itt el - el beszélvén történetöket, meg nem szűntek magasztalni azon áldott szép földet, mely a Duna és Tisza partjain a nagy Atilla nagy birodalma volt; s ezen magasztalaikkal olthatlan vágyat gerjesztettek magyar tesvéreik szivében, lírhatni azt, annyival is inkább, mert birtokához—mint a hunnok legközelebbi rokonai,—legtöbb jogot tartottak. E vágy a szájról szájra s ekkép firól fira hagyott hagyomány által tápláltatván, nőttön nőtt, míg végre Urunk születése után 884. évben , midőn már annyira elszaporodtak, hogy a föld, melyen laktak, alig volt képes őket táplálni, s még a szomszéd népektől is nyomattak : elhatározták magukban elhagyni és lakásukat, fölkerekedni, fölkeresni s fegyverrel megszerezni ama szép hazát, mely—mint Atillától hagyott örökség— őket illeti. Ekkor Álmos, Előd, Kund, Ond, Tas, Huba és Töhötöm volt a hét törzsfőnök; ezek tanácsot tartván, Álmost, aki nevét is onnét nyerte, hogy anyjának Emesnek—egy turul madár álmában azt jövendölte, miszerént születendő fia meszsze földön hatalmas országot fog alapítani, emellett gazdagság-, erős bölcseségre nézve is legtekintélyesb volt s magát a nagy Atillától származtatta, közakarattal megválasztották vezérükké s igy szóltak hozzá: „Mától fogva téged vezérünkké s parancsnokunkká választunk és ahová szerencséd vezetend, oda követünk;“ s aztán a szokásos áldozatot és esküvést is megtevén, felszedték sátoraikat, fölfegyverkeztek s öszszeterelvén karmaikat, megindultak a nagy útra, a nagy munkára. — Körülbelül öt évig, különféle népekkel harczolva, folytatták útjokat,miközben a kun rokonok is hozzájok csatlakoztak, míg 889. évben áttértek a Kárpátokon s itt hosszú fáradalmaikat kipihenendők, 40 napig szüneteltek; a helyet, hol e czélból megtelepedtek, a már eddig véghezvitt s még véghezvitendő sok munkáról Munkácsnak nevezték. — Itt Álmos, ki már nagyon megöregedett, a nemzet beleegyezésével hős fiára Árpádra ruházta a vezérséget s azután nem sokára azon boldogító tudattal szenderült örök álomba, hogy édes anyjának szép álmát legalább teljesülés felé közeledni látta. Igénytelen nézetem szerént 30—35 ily forma olvasmányba az egész hazai történelmet be lehetne foglalni, melyek azután szakavatott kezeléssel erkölcsi tanulságokra elég tért nyitnának , a nyelvtani elemezésekre is alkalmasak volnának s ami legfőbb: azt is eredményeznék, hogy a serdülő népifjuság megismervén szép hazáját, megismervén annak történetét, lángolóbb szeretetre gyuladna iránta, minek természetes következménye volna: a szeretett haza földjének gondos művelése. Ám az is bizonyos, miszerint, ha e szép eredményt elérni akarjuk, azok mellé, miket már eddig is a néptanodák szervezésére vonatkozólag mondottam , még legalább az is igényeltetnék, hogy minden néptanoda egy-egy jó térképet, és minden tanuló tankönyveket leírjon. Az elsőnek megszerzése nem sokba kerül s tudtommal a rt. tanigazgató urak eddig is több helyütt ellátták a tanodát térképekkel, vagy ha a tanítók anyagi helyzete az ajánlottan javításokban részesülend, ők maguk is képesek lesznek s nem is fognak sajnálni néhány forintot, legalább saját használatukra szerzendő térképre kiadni, melyet azután, ha iskolai használatra nem is adnak, legalább a táblázal rajzolással pótolhatandják. — De nagyobb nehézség áll elő a tankönyvekre nézve