Kalauz, 1866. október - 1867. szeptember (3. évfolyam, 1-52. szám)

1867-01-14 / 15. szám

114 az egyház joga s kötelessége s ez azt gyakorlatba is veszi, midőn a született kis gyermeket a szent keresztségben anyai szerető karjaiba öleli. Az állam e jogokat tartozik figyelembe venni s az iskolák körüli ügyvezetést közös egyetértéssel intézni; mert csak igy lehet, mindegyik szükségleteit kielégítni, mindegyik szellemének megfelelni. Az állam joga az iskolák közül csak arra terjed, hogy leendő polgáraitól bizonyos műveltségi fokot követelhessen s minden olyat, mi az állam létalapját veszélyeztetné, az iskolákból távol tartson. Melynél fogva van joga, sőt kötelessége, a módokról, melyek által ez elérhető, gondoskodni, p. o. van joga, ahol szükség, iskolákat alapítani, azokban a tanítók képességéről s az iskolában dívó elvek milyenségéről magának tudomást szerezni. De hogy tulajdonkép, mily szellem lengje át az iskolát, azt az egyház elvei s a szülők lelkismerete fogja meghatározni és az iskola szellemét a szülők lelkismeretével, az egyház elveivel ellentétbe helyezni, csak azért, hogy így az iskolát a kormányférfiak ízléséhez idomítandó politikai intézetté alakíthassuk—mint a bajor főpapság is 1850-iki küzdelmeiben kimondta— nem szabad. Hanem nemde a katholikusok iskolái eddig is a kormány kezei közt voltak? ... Dehogy voltak, az az hogy voltak is,nem is. Ha a modern gondolkodás szerént fölállított elvet tekintjük, nem voltak iskoláink eddig sem az állam kezében! Mert minden iskolánál ott volt s van az egyházmegyei felügyelő, mely az iskolákban az egyház elvei megőrzésére figyel, ott a biztosítás, hogy tanár vagy tanító nem lesz, ki ellen az egyház kifogást tesz. Hanem ha a kath. alapokon nyugvó magyar kormányt értjük, iskoláink némikép csakugyan a kormány kezeiben voltak, amennyiben a kath. elvek alapján evvel egyetértőleg igazgattalak; mert a kath. egyház elve mindig az volt, hogy ha valamely kormányban bizhatott, annak a természeti rendben hívei közül minden lehető befolyást adott s csak ott szakított, hol az állam nemcsak hogy semmi garantiát sem nyújtott, hanem még ellenségkép támadott. Ily szellemben beszél a nagynevű mainzi püspök Ketteler is : „Bármenynyire kívánatosnak látszik is egy részről, hogy az egyház a lelkismereti szabadság, a jog és tudomány érdekében, néhány önalapította tanintézettel bírjon, mégis az állami és egyházi tanodáknak elkülönítését másrészről igen veszélyesnek kell tartani, és ez elkülönítés az állam és egyház között támadó visszavonás jelett volna tekintendő, ami minden körülmény között Isten akarata ellen és ép azért veszélyteljes hatású lenne. — Inkább azon elvnek vagyunk pártolói, miszerint a tanodák nagyobb része s főleg a néptanodák, a család, állam és egyház közös intézetei legyenek, és hogy a fönálló viszonyoknak jóakaró fölfogása mellett mind e három intézménynek érdekei ily közös tanodákban könnyen összeegyeztethetők, úgy de azt mondja czikkiró uzán, hogy hisz az iskola körüli három tényező közöl az egyiknek— a családnak jogát maga az egyház is megsérti, midőn a kath. ifjat református tanodába járni nem engedi, ennélfogva az egyház az ő jogának tiszteletben tartását sem oly igen nagyon követelheti. Jó, de az egyház azon eljárásával a család jogát épenséggel nem sérti, ugyannyira, hogy még inkább őrzi, védelmezi. A gyermeknek joga van szüleitől követelni, hogy ha már Isten utántestületét megadták, lelki életétől meg ne foszszák, neki az állásához mért nevelést megadják, ezt pedig kath. ifjak protestáns tanintézeteken elnyerni soha nem fogják. Innét, midőn az egyház ezt tiltja, a szülők jogát nem bántja, hanem őket csak kötelességökre sarkalja s a jogtalanság elkövetésétől óvja. Czikkiró az iskolák költségeinek az állam által leendő födözését emlegeti, de ebből csupán a katholikus iskolákhoz való jogát az államnak soha sem fogja kihozhatni; mert az 1848-iki XX. t. sz. 3. §. minden vallásfelekezet iskolai költségeit az államra rója, minél fogva—ha ez anyagi segélyezés nem kötelesség volna, hanem az iskolák elfoglalására jogot adna, ezt nemcsak a mi iskoláinkra, hanem minden vallásfelekezet iskoláira megadná, sőt a mienkre legkevésbbé adna, mivel a jogalap—a költség is a mi iskoláinkra— levon nekünk magunknak is szép alapítványaink —legkevesebb volna. De lenne bármennyi, a kath. egyház az iskolák körüli jogát az állam által nyújtott segélyezésért soha föl nem adja, az anya leányát, hogy dusabban táplálkozhassak, bordélyházba nem dobja. Példa Baden, hogy a kormány bizonyára kész volna az anyagi segélyezést megadni, csak ne vonakodnának a katholikusok iskoláikat az ő kezeire bízni. A protestánsok és keleti görögökről a czikkíró föltételezi, hogy ők az állam segélyezéséért iskoláikhoz jogaikat nem fogják föladni, a katholikusokról azonban azt véli, hogy ők majd csak meg fognak nyugodni. Hogy ha ez alatt azt érti, hogy a katholikus—mint ilyen—forradalmat nem fog csinálni, igaza van; mert a katholikus amin nem változtathat, utójára is eltűri; de ha azt véli, hogy az elvet magát a katholikus kevésbbé védi, mint a protestáns, téved. Badenben a kormány minden iskolát magának akar, tehát a vesztfáli békét, mely az iskolákat a szabad vallásgyakorlat alkatrészének vallja, tiporja. A kis Badenben kilenczedfélszáz katholikus község már tavai tiltakozását benyújtotta, holott a protestáns felekezet az állam törekvését agyonhallgatta, hallgatásával jóváhagyta, nemcsak, hanem még a kathio-