Pécsi Lapok, 1867. június-szeptember (1. évfolyam, 19-53. szám)
1867-09-12 / 48. szám
September 12-én 1867. Pécs, 48. szám. Megjelen hetenkint kétszer , vasárnap és csütörtökön. Előfizetési ár : helyben házhozhordással és vidékre egész évre 8 frt, fél évre 4 frt, */4 évre 2 frt. Bérmentetlen levelek nem fogadtatnak el. Szerkesztői szállás Nepomuk utcza 30. sz. POLITIKAI, SZÉPIRODALMI, GAZDÁSZATI S TUDOMÁNYOS HETILAP. HIRDETÉSEK ÁRA : Négyhasábos petit betüjit sorért egyszeri hirdetésnél 10 kr. 2-szerinél 7 kr. 3-mad és minden utóbbinál 4 kr. o. é. „Nyilt tér“ rovatban megjelenő minden petit sorért 14 kr. o. é. Bé ly e g díj külön minden hirdetésért 30 kr. u. é. Kiadóhivata 1 Országút 5-dik szám. A pártok állása Magyarországban. A szélső bal fényképezése oly élénk színekben van elénk állítva, hogy csakis figyelmét kell erre az olvasóközönségnek fölhívni , mert ha végig olvassa a czikk e részét, eleget olvasott róla, alig lehet ahoz még észrevételt fuo-v-eszteni. Olvassuk! 052-szor A szélső bal előbbinek egyenes ellentéte. Nem egyéb egy töredéknél, mely egyedül Hevesmegyében volt képes három hétig uralkodni, aztán oly rutul leszavazták, hogy nevetsége lett Magyarországnak. Iránya tüzes, de határozottan destruktív. Követői ezért nincsenek, de sokan rokonszenveznek vele. Miért? Mert legközelebbi történetünk legdicsőbb és legszomorubb évére hivatkozik, 1849-re és mert legnagyobb hazánkfia nevét tudta megszerezni zászlajára. Az 1849-ki emlékek mindnyájunk, de kivált az alföld szivében mélyen be vannak vésve és a ki ez időre emlékeztet mélabús hangjával, annak szava bizton számíthat százezer kebel viszhangjára. De ki akarná puszta melancholiából újra előteremteni az alföld rónáira a 49-ki eseményeket ? Ki szeretné újra megsiratni Világos és Aradot ? Ki az hazánkban, ki nem retteg a gondolattól, hogy újra megtelhetnének a börtönök és újra ls viríthatnának az akasztófák? Ki meri nálunk tanácsolni a nemzetnek, hogy meg ne elégedjék a personális unióval, hanem űzze el a háromszáz éves dynastiát, melyhez köti a törvény, köti a történelem és köti morális érzete ? Ki lenne az, ki nem tekintve a 18 évi szenvedést, nem a nyomort, melyben vagyunk, nem ismerve erőnk megfogyatkozását, vakmerő tüntetéssel daczra hiba föl, mely bizonyára egyebet nem eredményezhetne, mint a nemzet újabb bukását és újabb ilyen 18 esztendőt! S a másik 18 esztendő után milyen színe lenne annak a 1848-as alkotmánynak? A szélső balnak tehát politikája nincs, csak bő honfiszerelme lángol. Tudjuk, hogy becsületes, tudjuk, hogy elvszilárd, tudjuk, hogy érdemei vannak a harczok korából, tudjuk, hogy szenvedett, tudjuk, hogy nemzeti nagy eszméinket szeretettel ápolgatja, azokért lelkesül, azokkal lelkesít, ezért mi rokonszenvezünk a szélsőballal, mi gyakran megyünk vele együtt, mi szeretnők ha velünk jöne mindig, de mi őt nem követhetjük. A szélsőbalnak politikája nem tiszta. A szlávokkal a szövetkezést ajánlja Austria ellen. Mi a szlávokkal és románokkal szívesen szövetkezünk, szívesen egyesülünk, szívesen felállítjuk a dunai confoederatiót, de csak az esetre, ha az orosz bele nem avatkozik, ha főuralomra a szlávok felett, mi felettünk és a dunai confoederatió felett nem törekszik, ha a szlávok is az oroszszal ellenünk nem szövetkeznek és ha a dunai confoederatiót akként állíthatjuk fel, hogy ez által a jogi kötelék, melyet a pragmatica sanctio alkota, meg nem szakittatik. Sem az orosz, sem a szlávok, sem a confoederationalis eszme által magunkat megcsalatni nem engedjük, hogy előbb Ausztriát megbuktassuk, meg közjogunkat lábbal tiporjuk s aztán mulatságos mosolygással elnyelessünk az egységes orosz szlaviába mint az osztriga. Külpolitikánk tehát elejétől végig más mint a szélső baloldalé. A szélső baloldalnak belpolitikája is hiányos. Izgatásának eredménye csak a forradalom lehet. Nem igaz. Izgatása nem terjedhet odáig. Ez politikájának legnagyobb hiánya. Hogyan? Nem jogról beszélünk, csak opportunitásról. Föltéve, mit alkotmányos államban feltenni se lehet, hogy a forradalomnak jogosan helye van, forradalom csak akkor képzelhető, ha a nemzetnek messze túlnyomó többsége kész fegyvert ragadni politikája érvényesítésére. Magyarországban ez nincs így és nem is fog így lenni. A nemzet bátor, a nemzet harczias, a honvédeket gondoskodó kegyelettel szereti, de a nemzet opportunitásból forradalmat nem csinált soha, forradalmat egyátalán nem csinált soha, de mindig kész volt fegyverrel kezében védelmezni alkotmányos jogait. T. i. ha megtámadtattak, — de most ki készül bennünket megtámadni ? A lemondott jogok mellett húzzunk kardot? Kardunk nincs, de ha volna sem. Mert az innen keletkező háború nem lenne háború Austria, még csak nem is a magyar király ellen, de lenne polgárháború. A hazának több mint fele, a hazának több mint kétharmada, majdnem az egész haza és nemzet feltámadna a merész támadók ellen s ha ezek egyszer győztek, ha a vak szerencse nekik kedvezett, akkor az iszonyatos társadalmi harcz minden kinjai szállanának a nemzetre le. A levert párt kiirtatnék s benne kiveszne a nemzet! Hanem épen azért, mert jogainkat külföldi ellenség meg nem támadja, mert a feladott jogokat maga a törvényes országgyűlési többség adta fel, mert a balközép is abban bízik, hogy e jogokat törvényes úton lesz képes visszaszerezni, tehát mivel minden alkotmányos tényező a békés út mellett van, a békét óhajtja nem a többség, hanem az egész ország, ezért a forradalom és forradalmi izgatás politikája semmi módon forradalmat előteremteni képes nem lesz és így nem is a forradalom, hanem a zendülés politikája. Legfelebb ennyit érhet el tehát a szélső izgatás, többet nem s ez után tehet végtelen sok kárt, de hasznot semmit. Ezt sem fogja elérni, mert ezt nem engedhetjük meg neki mi, a balközép, kik legközelebb állunk pártárnyalatukhoz. A szélső bal, ha helyesen fogná fel hivatását, táplálná tüzes hazafiságával és szép emlékeivel az ifjú nemzedékben a bűnszerelmet, fölráelegítené a fiúk szívét, pártolna mindent, ami nagyratörő, kijelölné a törvény határai között ez irányt, de önálló politikai programmot nem állítana fel, hanem inkább csatárként szolgálna a balközépnek a personális unió helyreállításánál. Ha ezzel be nem elégszik, önmagát isolálni fogja és elszigeteltségében vagy factiosus pártoskodásban vesz el, melyet sem az ország háza sem a nemzet tekintetre se méltat, vagy visszatolásra ingerli a nemzetet, vagy nevetségessé válik. Mind a három esetben legtöbbet veszit a szélső bal maga, de veszit vele a nemzet is, mely annyira gyönge és oly kényes helyzetben van, hogy minden honfiai egész erejére és minden párt közreműködésére van szüksége, hogy bajaitól meneküljön. Még egyre szeretnénk figyelmeztetni a szélső balt, hogy Kossuth Lajos martyrkoszorújával játékot ne űzzön. Ne vigyen a nagy száműzöttnek álhkreket és ne hitegesse őt csába reményekkel. Ha Kossuth Lajos élő óvás akar lenni az alkotmány megcsonkítása ellen, ezen felfogás nagyszerűségét, az általa újból hozott áldozat súlyát, az ilyen nagy név állandó protestatiójának politikai jelentőségét a balközép elismeri és tudja megbecsülni. Hanem a balközép nem akarja, hogy Kossuth Lajos a hazának örökre veszve legyen. Mint újból látni, ismét hallani szeretnék és pedig mentül előbb. A szélső bal, ha oly őszinte jó barátja Kossuthnak, mint vagyunk mi, épugy érez iránta hálát mint érzünk magunk, ha nem eszközt lát Kossuthban csupán, hogy nevét lobogójára tűzvén a népet a lobogó körül csődithesse; ha a szélső bal Kossuthban politikai tényezőt ismer és akar tudni jövőre is, úgy Kossuth barátságát ne azzal hálálja meg, hogy őt a nemzet nagy része előtt félelmetessé teszi; ne akként, hogy számkivetését a personális unió remélhető visszahelyezése utáni időre is kiterjeszti és megörökíti; ne oly módon, hogy elvesz azon tiszteletből és dicsőségből, mely fejét környezi s végre ne úgy, hogy tetemeit idegen föld takarja, mint soha többé ne vehessük vállainkra, soha unokáink sirkantjához ne zarándokolhassanak.“ A „Hon“ bevallja, daczára a későbbi visszahívásnak, hogy e párt töredék és határozottan destructiv. Ezen kettős állítás vajmi elég arra, hogy irányát ne kövessük, hanem inkább odatörekedjünk, hogy az csakis töredék maradjon, hahogy ez mégis maradna. De jellemzi azon állítása is, hogy Kossuth nevét „tudta megszerezni zászlajára.“ Az ezen állítást követő passus oly hatalmas, hogy azt újra idejegyezni szeretnék ! És még hozzá adja: „A szélső balnak tehát politikája nincs, csak hő honfiszerelme lángol.“ Ezek után világosan értjük, kivel van dolgunk, ha a szélső bal politizál és vezérszerepet akar játszani. A becsületesség, az elvszilárdság és a harczok korából való életnek még nem elégségesek a haza, megmentésére. Ide több kell még: állambölcseség és pedig kifelé szintúgy, mint befelé irányulva; kell higgadt erélyesség és gondos körültekintés, mely mindig résen áll, véd és oltalmaz , de soha sem támad. Vegyük még a fenebb mondottakhoz: „A szélsőbalnak politikája nem tiszta.“ Kell-e még több, hogy tőle elforduljunk s egészen más irányt kövessünk ? Aligha, s ezen hitünkben még inkább megerősít, hogy a szélsőbal zendülési politikájával „tehet végtelen sok kárt, de hasznot semmit.“ A czikkíró, tehát a szabadelvű párt, a balközép egyik tagja szerint a szélső bal nincs vezérszerepre hivatva, az csak mint csatározó s buzdító jelenhetik meg a küzdtéren. „Még egyre szeretnék figyelmeztetni a szélső balt, hogy Kossuth Lajos martyrkoszorújával játékot ne űzzön.“ Ez aztán értelmes szó. Valóban csodálnunk kell, hogy a „M. U.“ még egyre oly fönnen hirdeti tanait és mindenkit porba rántani törekszik, ki vele nem az ábrándok és lehetetlenségek útján erőlködik haladni, hanem a hazai törvények által kimért téren és az alkotmányosság sánczai közt megmaradva, a nemzet jogait és igazait megvédi minden kültámadás ellen. Egyébiránt az meggyőződésünk, hogy e recriminationális politika nemsokára lejárja magát és helyébe az alkotmányosság helyes fölfogása lépene, mely nézetek megszilárdván egyszer a haza polgáraiban, ha nem is rohanva, de mindenesetre okszerűn haladva a magyar nemzet ősi jogait consolidálja. (Vége köv.) ---=4«.}=-- Erőlködések. Nem emlékezem reá, kitől, de tapasztalt embertől hallottam, hogy az államélet nem normális, ha pártok nincsenek. A kormány mindig hajlandó önkényűvé lenni; ellenzék hiányában bizonyosan azzá lesz. „Ha nem volna ellenzék, pénzen kellene venni.“ Nem magyar, mert nem alkotmányos érzésű ember, aki az ellenzéket nemes feladatánál fogva nem tiszteli, ha nem tartozik is hozzá. De természetesen csak azon föltétel alatt, ha az ellenzék a törvény térén áll, ha föllépése méltóságos, ha czélja és eszközei nemesek. Országgyűlési baloldalunk (de nem a szélső baloldal, melylyel amaz nem akar solidaritást) először a közösügyi törvényjavaslat keresztülvitelét ellenezte, most — miután törvénynyé vált — e törvény végrehajtásának állítólagos veszélyeit ellenőrzi legálisan és méltósággal. Oly férfiak, mint Ghiczy, Tisza, Bónis, Nyári, kivívták tiszteletét azoknak is, kiket meggyőződésük a jobboldalhoz fűz. Ha van, mi a baloldal magatartása iránti elismerésünket devalválja, az a kétségbeesett erőfeszítés, mely a megyékre papellált, hogy a ministeri felelősséget compromittálja, mely tanulók tüntetésének is súlyt látszott tulajdonítani. A tanulók nem politikai tényezők és Gh iczy jobb szolgálatot teendett a hazának, ha a tanulókat — tüntetésük megdicsérése helyett a leczkések tanulására utasította volna. Egészen más tekintet alá esik az ellenzék azon töredéke, melynek szélső baloldal a neve, a „Magyar Újság“ az orgánuma. Mindig voltak s a „M. U.“ ■ gondoskodik, hogy ezután is legyenek oly hazafiak, kik tollseprűvel kalapjukon, makrapipával szájokban, dohányzacskóval zsebükben, öles bottal kezökben, S zengő sarkantyúval lábaikon kedélyes tudatlansággal, át nem értett jelszavakkal mennydörögnek le minden kormányt, gyanúsítanak minden más nézetű embert s tudva vagy nem tudva oda törekesznek: . ut secundum vota Parthorum sua Urb.3 haec periver dextera.“ Ha e töredék programmját Kossuth Lajos fejezi ki leghívebben, úgy az nem áll a törvények terén és czélja hazánkban zavarokat támasztani. Mivel az értelmiséget nem lehet erre eszközül használni, megragadja mindazt, mit a demagógia története használható eszközül följegyzett. Álhíreket terjeszt a kormánypárttól, soha nem teljesülhető ígéretekkel ámítja a népet, a tömeg uralomban keresi a haza üdvét. A „Magyar Újság“ íróinak politikai peripetiáiról mulattató dolgokat hallhatni Pesten. Azonban a vidék kiváltságos „hazafiai“ azon hitben, hogy a „M. U.“ minden munkatársa egész életén át a szabadelvűségnek legalább is oly következetes katonája volt, mint Deák Ferencz, vallásos kegyelettel rajonganak a „M. U.“ evangéliumáért. Mivel a hívek las-