Pécsi Lapok, 1867. június-szeptember (1. évfolyam, 19-53. szám)

1867-09-12 / 48. szám

September 12-én 1867. Pécs, 48. szám. Megjelen hetenkint két­szer , vasárnap és csü­törtökön. Előfizetési ár : helyben házhozhordással és vidékre egész évre 8 frt, fél évre 4 frt, */4 évre 2 frt. Bérmentetlen levelek nem fogadtatnak el. Szerkesztői szállás Nepomuk utcza 30. sz. POLITIKAI, SZÉPIRODALMI, GAZDÁSZATI S TUDOMÁNYOS H­ETILAP. HIRDETÉSEK ÁRA : Négyhasábos petit betüjit sorért egyszeri hirdetésnél 10 kr. 2-szerinél 7 kr. 3-mad és minden utóbbinál 4 kr. o. é. „Nyilt tér“ rovatban meg­jelenő minden petit sorért 14 kr. o. é. B­é l­y e g d­í­j külön minden hirdetésért 30 kr. u. é. Kiad­ó­h­i­v­a­t­a 1 Országút 5-dik szám. A pártok állása Magyarországban. A szélső bal fényképezése oly élénk színekben van elénk állítva, hogy csakis fi­gyelmét kell erre az olvasóközönségnek föl­hívni , mert ha végig olvassa a czikk e részét, eleget olvasott róla, alig lehet ahoz még ész­revételt fuo-v-eszteni. Olvassuk! 05­­2-szor A szélső bal előbbinek egyenes ellen­téte. Nem egyéb egy töredéknél, mely egyedül Heves­megyében volt képes három hétig uralkodni, aztán oly rutul leszavazták, hogy nevetsége lett Magyar­­országnak. Iránya tüzes, de határozottan destruktív. Követői ezért nincsenek, de sokan rokonszenveznek vele. Miért? Mert legközelebbi történetünk legdi­csőbb és legszomorubb évére hivatkozik, 1849-re és mert legnagyobb hazánkfia nevét tudta megszerezni zászlajára. Az 1849-ki emlékek mindnyájunk, de ki­vált az alföld szivében mélyen be vannak vésve és a ki ez időre emlékeztet mélabús hangjával, annak sza­va bizton számíthat százezer kebel viszhangjára. De ki akarná puszta melancholiából újra előteremteni az alföld rónáira a 49-ki eseményeket ? Ki szeretné új­ra megsiratni Világos és Aradot ? Ki az hazánkban, ki nem retteg a gondolattól, hogy újra megtelhetné­nek a börtönök és újra ls viríthatnának az akasztó­fák? Ki meri nálunk tanácsolni a nemzetnek, hogy meg ne elégedjék a personális unióval, hanem űzze el a háromszáz éves dynastiát, melyhez köti a tör­vény, köti a történelem és köti morális érzete ? Ki lenne az, ki nem tekintve a 18 évi szenvedést, nem a nyomort, melyben vagyunk, nem ismerve erőnk megfogyatkozását, vakmerő tüntetéssel daczra hiba föl, mely bizonyára egyebet nem eredményezhetne, mint a nemzet újabb bukását és újabb ilyen 18 esz­tendőt! S a másik 18 esztendő után milyen színe lenne annak a 1848-as alkotmánynak? A szélső balnak tehát politikája nincs, csak bő honfiszerelme lángol. Tudjuk, hogy becsületes, tud­juk, hogy elvszilárd, tudjuk, hogy érdemei vannak a harczok korából, tudjuk, hogy szenvedett, tudjuk, hogy nemzeti nagy eszméinket szeretettel ápolgatja, azokért lelkesül, azokkal lelkesít, ezért mi rokon­szenvezünk a szélső­ballal, mi gyakran megyünk vele együtt, mi szeretnők ha velünk jöne mindig, de mi őt nem követhetjük. A szélsőbalnak politikája nem tiszta. A szlávokkal a szövetkezést ajánlja Austria ellen. Mi a szlávokkal és románokkal szívesen szövetkezünk, szívesen egyesülünk, szívesen felállít­juk a dunai confoederatiót, de csak az esetre, ha az orosz bele nem avatkozik, ha főuralomra a szlávok felett, mi felettünk és a dunai confoederatió felett nem törekszik, ha a szlávok is az oroszszal ellenünk nem szövetkeznek és ha a dunai confoederatiót akként állíthatjuk fel, hogy ez által a jogi kötelék, melyet a pragmatica sanctio alkota, meg nem szakittatik. Sem az orosz, sem a szlávok, sem a confoederatio­­nalis eszme által magunkat megcsalatni nem enged­jük, hogy előbb Ausztriát megbuktassuk, meg köz­jogunkat lábbal tiporjuk s aztán mulatságos mosoly­gással elnyelessünk az egységes orosz szlaviába mint az osztriga. Külpolitikánk tehát elejétől végig más mint a szélső baloldalé. A szélső baloldalnak belpolitikája is hiányos. Iz­gatásának eredménye csak a forradalom lehet. Nem igaz. Izgatása nem terjedhet odáig. Ez politikájának legnagyobb hiánya. Hogyan? Nem jogról beszélünk, csak opportunitásról. Föltéve, mit alkotmányos ál­lamban feltenni se lehet, hogy a forradalomnak jogo­san helye van, forradalom csak akkor képzelhető, ha a nemzetnek messze túlnyomó többsége kész fegyvert ragadni politikája érvényesítésére. Magyarországban ez nincs így és nem is fog így lenni. A nemzet bátor, a nemzet harczias, a honvédeket gondoskodó kegye­lettel szereti, de a nemzet opportunitásból forradalmat nem csinált soha, forradalmat egyátalán nem csinált soha, de mindig kész volt fegyverrel kezében védel­mezni alkotmányos jogait. T. i. ha megtámadtattak, — de most ki készül bennünket megtámadni ? A le­mondott jogok mellett húzzunk kardot? Kardunk nincs, de ha volna sem. Mert az innen keletkező há­ború nem lenne háború Austria, még csak nem is a magyar király ellen, de lenne polgárháború. A hazá­nak több mint fele, a hazának több mint kétharmada, majdnem az egész haza és nemzet feltámadna a me­rész támadók ellen s ha ezek egyszer győztek, ha a vak szerencse nekik kedvezett, akkor az iszonyatos társadalmi harcz minden kinjai szállanának a nem­zetre le. A levert párt kiirtatnék s benne kiveszne a nemzet! Hanem épen azért, mert jogainkat külföldi ellenség meg nem támadja, mert a feladott jogokat maga a törvényes országgyűlési többség adta fel, mert a balközép is abban bízik, hogy e jogokat törvényes úton lesz képes visszaszerezni, tehát mivel minden alkotmányos tényező a békés út mellett van, a békét óhajtja nem a többség, hanem az egész ország, ezért a forradalom és forradalmi izgatás politikája semmi módon forradalmat előteremteni képes nem lesz és így nem is a forradalom, hanem a zendülés poli­­t­i­k­á­j­a. Legfelebb ennyit érhet el tehát a szélső iz­gatás, többet nem s ez után tehet végtelen sok kárt, de hasznot semmit. Ezt sem fogja elérni, mert ezt nem engedhetjük meg neki mi, a balközép, kik leg­közelebb állunk pártárnyalatukhoz. A szélső bal, ha helyesen fogná fel hivatását, táp­lálná tüzes hazafiságával és szép emlékeivel az ifjú nemzedékben a bűnszerelmet, fölráelegítené a fiúk szívét, pártolna mindent, ami nagyratörő, kijelölné a törvény határai között ez irányt, de önálló politikai programmot nem állítana fel, hanem inkább csatár­ként szolgálna a balközépnek a personális unió hely­reállításánál. Ha ezzel be nem elégszik, önmagát iso­­lálni fogja és elszigeteltségében vagy factiosus pár­toskodásban vesz el, melyet sem az ország háza sem a nemzet tekintetre se méltat, vagy visszatolásra in­­gerli a nemzetet, vagy nevetségessé válik. Mind a három esetben legtöbbet veszit a szélső bal maga, de veszit vele a nemzet is, mely annyira gyönge és oly kényes helyzetben van, hogy minden honfiai egész erejére és minden párt közreműködésére van szük­sége, hogy bajaitól meneküljön. Még egyre szeretnénk figyelmeztetni a szélső balt, hogy Kossuth Lajos martyrkoszorújával játékot ne űzzön. Ne vigyen a nagy száműzöttnek álh­kreket és ne hitegesse őt csába reményekkel. Ha Kossuth Lajos élő óvás akar lenni az alkotmány megcsonkítása el­len, ezen felfogás nagyszerűségét, az általa újból ho­zott áldozat súlyát, az ilyen nagy név állandó prote­­statiójának politikai jelentőségét a balközép elismeri és tudja megbecsülni. Hanem a balközép nem akar­ja, hogy Kossuth Lajos a hazának örökre veszve legyen. Mi­nt újból látni, ismét hallani szeretnék és pedig mentül előbb. A szélső bal, ha oly őszinte jó barátja Kossuthnak, mint vagyunk mi, épugy érez iránta hálát mint érzünk magunk, ha nem eszközt lát Kossuthban csupán, hogy nevét lobogójára tűzvén a népet a lobogó körül csődithesse; ha a szélső bal Kossuthban politikai tényezőt ismer és akar tudni jövőre is, úgy Kossuth barátságát ne azzal hálálja meg, hogy őt a nemzet nagy része előtt félelmetessé teszi; ne akként, hogy számkivetését a personális unió remélhető visszahelyezése utáni időre is kiter­jeszti és megörökíti; ne oly módon, hogy elvesz azon tiszteletből és dicsőségből, mely fejét környezi s végre ne úgy, hogy tetemeit idegen föld takarja, mi­nt soha többé ne vehessük vállainkra, soha unokáink sirkant­­jához ne zarándokolhassanak.“ A „Hon“ bevallja, daczára a későbbi visszahívásnak, hogy e párt­ töredék és határozottan destructiv. Ezen kettős állítás vajmi elég arra, hogy irányát ne kö­vessük, hanem inkább odatörekedjünk, hogy az csakis töredék maradjon, hahogy ez mégis maradna. De jellemzi azon állítása is, hogy Kossuth nevét „tudta megszerez­ni zászlajára.“ Az ezen állítást követő passus oly hatalmas, hogy azt újra idejegyezni szeret­nék ! És még hozzá adja: „A szélső balnak te­hát politikája nincs, csak hő honfiszerelme lángol.“ Ezek után világosan értjük, kivel van dolgunk, ha a szélső bal politizál és vezérszerepet akar játszani. A becsületesség, az elvszilárdság és a harczok korából való é­­letnek még nem elégségesek a haza, meg­mentésére. Ide több kell még: államböl­­cseség és pedig kifelé szintúgy, mint befelé irányulva; kell higgadt erélyesség és gondos körültekintés, mely mindig résen áll, véd és oltalmaz , de soha sem támad. Vegyük még a fenebb mondottakhoz: „A szélsőbalnak poli­tikája nem tiszta.“ Kell-e még több, hogy tő­le elforduljunk s egészen más irányt köves­sünk ? Aligha, s ezen hitünkben még inkább megerősít, hogy a szélső­bal zendülési p­o­­litikájával „tehet végtelen sok kárt, de hasznot semmit.“ A czikkíró, tehát a szabadelvű párt, a balközép egyik tagja szerint a szélső bal nincs vezérszerepre hivatva, az csak mint csatározó s buzdító jelenhetik meg a küzdtéren.­­ „Még egyre szeretnék figyelmeztetni a szélső balt, hogy Kossuth Lajos martyrkoszorújával játékot ne űzzön.“ Ez aztán értelmes szó. Valóban csodálnunk kell, hogy a „M. U.“ még egyre oly fönnen hirdeti tanait és min­denkit porba rántani törekszik, ki vele nem az ábrándok és lehetetlenségek útján erőlkö­dik haladni, hanem a hazai törvények által kimért téren és az alkotmányosság sánczai közt megmaradva, a nemzet jogait és igazait megvédi minden kü­ltámadás ellen. Egyébiránt az meggyőződésünk, hogy e re­­criminationális politika nemsokára lejárja ma­gát és helyébe az alkotmányosság helyes föl­fogása lépene, mely nézetek megszilárdván egyszer a haza polgáraiban, ha nem is rohan­va, de mindenesetre okszerűn haladva a ma­gyar nemzet ősi jogait consolidálja. (Vége köv.) ---=4«.}=--­ Erőlködések. Nem emlékezem reá, kitől, de tapasztalt embertől hallottam, hogy az államélet nem normális, ha pár­tok nincsenek. A kormány mindig hajlandó önkényűvé lenni; ellenzék hiányában bizonyosan azzá lesz. „Ha nem volna ellenzék, pénzen kellene venni.“ Nem ma­gyar, mert nem alkotmányos érzésű ember, aki az ellenzéket nemes feladatánál fogva nem tiszteli, ha nem tartozi­k is hozzá. De természetesen csak azon föltétel alatt, ha az ellenzék a törvény tér­én áll, ha föllépése méltóságos, ha c­z­é­l­j­a és eszközei nemesek. Országgyűlési baloldalunk (de nem a szélső bal­oldal, melylyel amaz nem akar solidaritást) először a közösügyi tör­vényjavaslat keresztülvitelét ellenezte, most — miután törvénynyé vált — e törvény végre­hajtásának állítólagos veszélyeit ellenőrzi legálisan és méltósággal. Oly férfiak, mint G­h­i­c­z­y, T­i­s­z­a, B­ó­n­i­s, Nyári, kivívták tiszteletét azoknak is, kiket meggyőződésük a jobboldalhoz fűz. Ha van, mi a baloldal magatartása iránti elismerésünket devalválja, az a kétségbeesett erőfeszítés, mely a megyékre pa­pellált, hogy a ministeri felelősséget compromittálja, mely tanulók tüntetésének is súlyt látszott tulajdoní­tani. A tanulók nem politikai tényezők és G­h i­c­z­y jobb szolgálatot teendett a hazának, ha a tanulókat — tüntetésük megdicsérése helyett a leczkések tanu­lására utasította volna. Egészen más tekintet alá esik az ellenzék azon töredéke, melynek szélső baloldal a neve, a „M­agyar Újság“ az orgánuma. Mindig voltak s a „M. U.“ ■ gondoskodik, hogy ezután is legyenek oly hazafiak, kik tollseprű­vel kalapjukon, makrapipával szájokban, dohányzacskóval zsebükben, öles bottal kezökben, S zengő sarkantyúval lábaikon kedélyes tudatlanság­gal, át nem értett jelszavakkal mennydörögnek le minden kormányt, gyanúsítanak minden más nézetű embert s tudva vagy nem tudva oda törekesznek: . ut secundum vota Parthorum sua Urb.3 haec periver dextera.“ Ha e töredék programmját Kossuth Lajos fejezi ki leghívebben, úgy az nem áll a törvények terén és czélja hazánkban zavarokat támasztani. Mivel az értelmiséget nem lehet erre eszközül hasz­nálni, megragadja mindazt, mit a demagógia története használható eszközül följegyzett. Álh­íreket terjeszt a kormánypárttól, soha nem teljesülhető ígéretekkel ámítja a népet, a tömeg uralomban keresi a haza üdvét. A „Magyar Újság“­ íróinak politikai peripe­­tiáiról mulattató dolgokat hallhatni Pesten. Azonban a vidék kiváltságos „hazafiai“ azon hitben, hogy a „M. U.“ minden munkatársa egész életén át a szabad­­elvűségnek legalább is oly következetes katonája volt, mint Deák Ferencz, vallásos kegyelettel rajon­ganak a „M. U.“ evangéliumáért. Mivel a hívek las-

Next