Századunk, 1839. január-december (2. évfolyam, 1-104. szám)
1839-01-14 / 4. szám
Felhívás. Gyönyörű nap kelt fel a’ magyar nyelvre nézve. Egy ideig semmi egyébről nem valt szó, mint annak megtanulásáról, terjesztéséről , magyar könyvek’ kiadásáról, hir- és folyóiratokról 's több efféle. Igazi öröm volt látni, mennyire megkapott mindenkit a’ lelkesedés, és mikint magok a’ diplomatái latinok is készülőnek , kedvencz nyelvűk’ hattyúdalát nem sokára zengeni, mert köz volt a’ vélemény és szózat, hogy mindennek magyarul kell folyni ’s a’ latin nyelvnek kiküszüböltetni. Egy serény magyar könyvkiadónak még a’ régi időkből annyira meg valának könyvládás telve, hogy már a’ sajtosok kezdék a’ megtorlótt tudományraktárt fogyasztani, midőn egyszerre ütött a’ rá nézve szerencsés óra, ’s ő az egészet jó áron eladá. A’ mint igy minden olly igen kedvezőleg alakult a’ magyar literaturára nézve, az igaz bazaltszívnek fen kelle dobogni, mert hiszen a honi magyar nyelvet, mellyet addig annyiféle korcs és töredék nyelvek elnyomtak, árnyékba helyeztek, a’ köz divat által diadalmaskodni és a’ bábeli zavarból parancsolólag kiemelkedni látni, már rég minden igaz magyarnak forró óhajtása volt. Hogyan is lehetett volna ez különben ? Avvagy nem tartozunk e mi a’ legújabb polgárisodásnak felettünki felvázadásakor min magunk káza, némi becsületmentéssel a’ miatt, hogy olly hoszú ideig eléggé gondatlanok valónk, őseink’ édes szózatát más idegen származásúak által félretolatul engedni? Olly bűn egyébiránt, mellynél még vizsgálat alá kellene vennünk, mellyik félnek volt abban nagyobb része, annak e, mellyet a’ sors szláv lakosság közötti tartózkodásra kényszerbe, ’s melly aztán szolgáinak és alattvalóinak nyelvét hivatala’ és társalkodása’ orgánumává tette, vagy annak, melly a’ tiszta magyarok közt megmaradt, ’s talán irigységből, nehogy az ő nyelvét a’ szláv is megtanulja, azt és magát mind ez, t. i. a' szláv, mind mások által szűkebb és szűkebb határok közzé szorította *). Szóval, megérkezett azon szerencsés időpont, mellyben mindnyájan segédkezeket nyújthatunk egymásnak egy igenis nagy, sőt iszonyú nemzeti bűnnek és szenynek lemosására. Azonban ki nem vesz most ismét hanyatlást, visszarogyast észre ? A’ magyar literatúrai czikkelyek’, különösen a’ tudományos tartalmú folyóiratok’ — mellyeket pedig a’ nemzeti műveltségben elöhaladásunk’ időmutatósul méltán tekinthetni — előfizetőinek száma napról napra fogy; a’ magyar nyelv’ oltárainak felállítói, igazi jótevőink, pirongva kénytelenek visszavonulni’s jó akaratjokat, pénzáldozataikkal együtt, dugába dőlni látni! Ennek legkiáltóbb bizonysága az, hogy a’ folyó év’ kezdetéig már több ragyogó csillag enyészett el honi journalisticánk’ egéről. A’ Minervának, Garason Tárnak, Fillértárnak, Szemlélőnek, Kémlőnek, Természetnek egymásutáni elenyészte (legalább, miután hirt nem adnak magokról, ezt kell felölök feltennünk) s a kevés megmaradottnak egymás melletti tengése, kongása fáj , felette fáj, kivált ha látjuk, hogy a’ legvállalkozóbb honi könyvkiadók a’ letűnt magyar folyóiratok’ helyébe azonnal hasonnemű német folyóiratokat kezdenek meg! Am a’ hanyatlás és ezen támadás igenis biztos tanúságai annak, hogy mi minden szó és lárma mellett is csakugyan hátramegyünk ismét, ’s hogy mi állhatatlanok, honi literaturánkat csakugyan a’ sajtosoknak átadni ’s a’ hajdani kedvencz német lapok után nyúlni készülünk *). Melly igaz magyar ne iszonyodjék ezektől honunkban? ’s melly károsodás, melly igazságtalanság ez azokra nézve, kik örömest olvasnának csupán magyar fillértárakat, divathirlapokat ’s m. i., de ezeknek részvétlenség miatti elenyésztük után idegen ajkunkat kénytelenek maguknak megrendelni! Minél nagyobb, égbekiáltóbb ezen igazságtalanság, annál fontosabb megtudni, kié itt a’ bűn, ki ebben a‘ hibás? mit hiszen nem nehéz kipuhatolnunk. Világos és kézzelfogható dolog, hogy Magyarországnak kisebb szláv része sokkal több előfizetőt mutat a’ magyar könyvekre és folyóiratokra, mint maga a’ törzsökös magyar, sokkal számosabb rész. Ki ezt nem hiszi, üsse fel a’ Minervának és Kémlőnek előfizetőit. Amannak mintegy 300 előfizetői közül — mert a’ könyvárusi úton mi kelt el, nem lehet számba venni — 100 a’szláv és 200 a’ magyar vidékekre esik. Emennek 160 előfizetői közül 60 esik a’ szlávokra, 100 a’ magyarokra. Ezen igen nagy és szenves különbséget — mert ha szláv előfizet 100, akkor épen nem volna sok, ha magyar előfizetne 3000—ez utóbbiak hihetőleg azzal akarnák mentegetni, hogy hiszen nekik nem kell a’ magyar nyelvet tanulni, következőleg nem is tartoznak a’ magyar literatura’ és journalistica’ gyámolítására olly sokat tenni. De ez semmit sem ér, mert ha nem tekintjük is azt, hogy a’ magyar nyelvnek előmozdítása inkább becsületügy a’ magyar urakra mint a’ szlávokra nézve, lehetetlen annak elterjedését és virágoztatását— mellyet pedig olly sürgetve és lármásan óhajtunk — literatura és journalistica nélkül csak képzelni is; és igy tagadhatatlanúl magokat a’ törzsökös magyarokat éri azon hiba, hogy dicső nyelvűket illőkép nem művelik , nem pártolják, hanem inkább legszebb felemelkedésében gátolják , elhanyagolják. Én a’ mi vegyes nyelvű és népű nemzetünkre nézve nagyobb jótevőt nem ismerek, mint a’ ki fő és nemzeti nyelvünkre fordítja legfőbb gondját. Mert mit is mondhatnak majd felőlünk a’ lassankint honunkba édesedő ’s máris szép számmal látható, nálunk világosan magasb műveltségű idegenek, ha különnemű, sok és szép intézeteink mellett csaknem mindenik faluban más meg más nyelvet találandnak? Nem ezte: A’ magyarok felette hiú nép lehetnek, miután országuk’ anyagi szépítésére és emelésére olly aránytalanúl sokat (?) költenek, de e’ mellett annak szellemi felékesítésére ’s a’ harmoniátlan nyelvek’ összehangoztatására nincs gondjok ? — Hiába mondaná itt valaki, hogy a’ magyar nyelv’ elterjesztésére már elég tétetett a’ nemzeti tudományos academia’ felállítása által. Mert bármilly érdemteljesek, czélszerűk és mindnyájunkra nézve lekötelezők legyenek annak fáradozásai, mit tehet az, a’finomség gyanánt mindent átható journalistica és egyéb folyóiratok nélkül a’ tudatlan egykedvűség’ vastag héjának be *) Nem hisszük, hogy ez utóbbi eset könnyen bebizonyítható lenne. A’ szerk. *) A’ sajtosoktól talán mégis csak azon folyóiratok tarthatnak, melylyek belső értékeknél fogva illy sorsra méltók. A’ szerk. 4.