Századunk, 1839. január-december (2. évfolyam, 1-104. szám)

1839-01-14 / 4. szám

Felhívás. Gyönyörű nap kelt fel a’ magyar nyelvre nézve. Egy ideig semmi egyébről nem valt szó, mint annak megtanulásáról, ter­jesztéséről , magyar könyvek’ kiadásáról, hir- és folyóiratokról 's több efféle. Igazi öröm volt látni, mennyire megkapott minden­kit a’ lelkesedés, és mikint magok a’ diplomatái latinok is készü­lőnek , kedvencz nyelvűk’ hattyúdalát nem sokára zengeni, mert köz volt a’ vélemény és szózat, hogy mindennek magyarul kell folyni ’s a’ latin nyelvnek kiküszüböltetni. Egy serény magyar könyvkiadónak még a’ régi időkből annyira meg valának könyvlá­dás telve, hogy már a’ sajtosok kezdék a’ megtorlótt tudomány­­raktárt fogyasztani, midőn egyszerre ütött a’ rá nézve szerencsés óra, ’s ő az egészet jó áron eladá. A’ mint igy minden olly igen kedvezőleg alakult a’ magyar literaturára nézve, az igaz baza­­ltszívnek fen kelle dobogni, mert hiszen a­ honi magyar nyelvet, mellyet addig annyiféle korcs és töredék nyelvek elnyomtak, ár­nyékba helyeztek, a’ köz divat által diadalmaskodni és a’ bábeli zavarból parancsolólag kiemelkedni látni, már rég minden igaz magyarnak forró óhajtása volt. Hogyan is lehetett volna ez kü­lönben ? Avvagy nem tartozunk e mi a’ legújabb polgárisod­ás­nak felettünki felvázadásakor min magunk k­áza, némi becsület­­mentéssel a’ miatt, hogy olly hoszú ideig eléggé gondatlanok va­lónk, őseink’ édes szózatát más idegen származásúak által félre­­tolatul engedni? Olly bűn egyébiránt, mellynél még vizsgálat alá kellene vennünk, mellyik félnek volt abban nagyobb része, annak e, mellyet a’ sors szláv lakosság közötti tartózkodásra kényszerbe, ’s melly aztán szolgáinak és alattvalóinak nyelvét hi­vatala’ és társalkodása’ orgánumává tette, vagy annak, melly a’ tiszta magyarok közt megmaradt, ’s talán irigységből, nehogy az ő nyelvét a’ szláv is megtanulja, azt és magát mind ez, t. i. a' szláv, mind mások által szűkebb és szűkebb határok közzé szo­rította *). Szóval, megérkezett azon szerencsés időpont, melly­­ben mindnyájan segédkezeket nyújthatunk egymásnak egy igenis nagy, sőt iszonyú nemzeti bűnnek és szenynek lemosására. Azonban ki nem vesz most ismét hanyatlást, visszarogyast észre ? A’ magyar literatúrai czikkelyek’, különösen a’ tudomá­nyos tartalmú folyóiratok’ — mellyeket pedig a’ nemzeti művelt­ségben elöhaladásunk’ időmutatósul méltán tekinthetni — előfize­tőinek száma napról­ napra fogy; a’ magyar nyelv’ oltárainak fel­­állítói, igazi jótevőink, pirongva kénytelenek visszavonulni’s jó akaratjokat, pénzáldozataikkal együtt, dugába dőlni látni! Ennek legkiáltóbb bizonysága az, hogy a’ folyó év’ kezdetéig már több ragyogó csillag enyészett el honi journalisticánk’ egéről. A’ Minervának, Garason Tárnak, Fillértárnak, Szemlélő­nek, Kémlőnek, Természetnek egymásutáni elenyészte (legalább, miután hirt nem adnak magokról, ezt kell felölök feltennünk) s a ke­vés megmaradottnak egymás melletti tengése, kongása fáj , felette fáj, kivált ha látjuk, hogy a’ legvállalkozóbb honi könyvkiadók a’ letűnt magyar folyóiratok’ helyébe azonnal hasonnemű német folyóiratokat kezdenek meg! Am a’ hanyatlás és ezen támadás igen­is biztos tanúságai annak, hogy mi minden szó és lárma mellett is csakugyan hátramegyünk ismét, ’s hogy mi állhatatlanok, honi literaturánkat csakugyan a’ sajtosoknak átadni ’s a’ hajdani ked­vencz német lapok után nyúlni készülünk *). Melly igaz magyar ne iszonyodjék ezektől honunkban? ’s melly károsodás, melly igazságtalanság ez azokra nézve, kik örömest olvasnának csu­pán magyar fillértárakat, divathirlapokat ’s m. i., de ezeknek részvétlenség miatti elenyésztük után idegen ajkunkat kénytele­nek maguknak megrendelni! Minél nagyobb, égbekiáltóbb ezen igazságtalanság, annál fontosabb megtudni, kié itt a’ bűn, ki ebben a‘ hibás? mit hiszen nem nehéz kipuhatolnunk. Világos és kézzelfogható dolog, hogy Magyarországnak kisebb szláv része sokkal több előfizetőt mutat a’ magyar könyvekre és folyóiratokra, mint maga a’ törzsökös magyar, sok­kal számosabb rész. Ki ezt nem hiszi, üsse fel a’ Minervának és Kémlőnek előfizetőit. Amannak mintegy 300 előfizetői közül — mert a’ könyvárusi úton mi kelt el, nem lehet számba venni — 100 a’szláv és 200 a’ magyar vidékekre esik. Emennek 160 előfizetői közül 60 esik a’ szlávokra, 100 a’ magyarokra. Ezen igen nagy és szenves különbséget — mert ha szláv előfizet 100, akkor épen nem volna sok, ha magyar előfizetne 3000—ez utób­biak hihetőleg azzal akarnák mentegetni, hogy hiszen nekik nem kell a’ magyar nyelvet tanulni, következőleg nem is tartoznak a’ magyar literatura’ és journalistica’ gyámolítására olly sokat tenni. De ez semmit sem ér, mert ha nem tekintjük is azt, hogy a’ magyar nyelvnek előmozdítása inkább becsületügy a’ magyar urak­ra mint a’ szlávokra nézve, lehetetlen annak elterjedését és virá­­goztatását— melly­et pedig olly sürgetve és lármásan óhajtunk — literatura és journalistica nélkül csak képzelni is; és igy tagad­­hatatlanúl magokat a’ törzsökös magyarokat éri azon hiba, hogy dicső nyelvűket illőkép nem művelik , nem pártolják, hanem in­kább legszebb felemelkedésében gátolják , elhanyagolják. Én a’ mi vegyes nyelvű és népű nemzetünkre nézve na­gyobb jótevőt nem ismerek, mint a’ ki fő és nemzeti nyelvünkre fordítja legfőbb gondját. Mert mit is mondhatnak majd felőlünk a’ lassankint honunkba édesedő ’s máris szép számmal látható, nálunk világosan magasb műveltségű idegenek, ha különnemű, sok és szép intézeteink mellett csaknem mindenik faluban más meg más nyelvet találandnak? Nem ezt­e: A’ magyarok felette hiú nép lehetnek, miután országuk’ anyagi szépítésére és eme­lésére olly aránytalanúl sokat (?) költenek, de e’ mellett annak szel­lemi felékesítésére ’s a’ harmoniátlan nyelvek’ összehangoztatásá­­ra nincs gondjok ? — Hiába mondaná itt valaki, hogy a’ magyar nyelv’ elterjesz­tésére már elég tétetett a’ nemzeti tudományos academia’ felállí­tása által. Mert bármilly érdemteljesek, czélszerűk és mindnyá­junkra nézve lekötelezők legyenek annak fáradozásai, mit tehet az, a’finom­ség gyanánt mindent átható journalistica és egyéb folyóiratok nélkül a’ tudatlan egykedvűség’ vastag héjának be­ *) Nem hisszük, hogy ez utóbbi eset könnyen bebizonyítható lenne. A’ szerk. *) A’ sajtosoktól talán mégis csak azon folyóiratok tarthatnak, mely­­lyek belső értékeknél fogva illy sorsra méltók. A’ szerk. 4.

Next