Századunk, 1839. január-december (2. évfolyam, 1-104. szám)

1839-09-26 / 77. szám

Felvilágosítás a’ „Jámbor óhaj­tások“-ra *). Az Allgemeine Zeitung’ i. e. 271. számában következő czikkely közöltetik a’ magyarországi birtok- és hi­tel visz­o­­n­y­o­k’ tárgyában : „'/'Magyarországból. Egy kis utazáson lévén, csak august. 21-én volt alkalmam, kezembe kapni az Allg. Zeitungot, hol tüstint felüliének előttem a’ „jámbor óhaj­tások.“ Balgatagság volna, hamisan értett nemzeti hiúságból az azokban kimondott igazságokat vitatni akarni, de mégis an­nak , mi a’ hitelről mondatott, egy kis magyarázatra van szük­sége. Puszta vélemények itt nincsenek helyükön, lett dolgokat kell felállítani 's azokra építni ítéletet. Lettdolog tehát, hogy Magyar­­hon’ jószágbirtokosai — mágnás vagy nemesember — nem bír­nak semmi positiv földsajátjoggal, ’s hogy minden birtokok kivé­tel nélkül hűbéri jószágok* (Lehngüter) — mellyek a’ magyar királyoktól olly föltétel alatt adattak, ’s még most is adatnak, nemeseiknek, hogy e’jószágok az adományosnak vagy egyenes utódainak kiholta után visszaessenek a’ koronára. Egy törvény mindazáltal azt is határozza, hogy e’jószágok ismét adományoz­­tassanak, ’s ne kapcsoltassanak a’ korona’ többi javaihoz. Ezért nem rendelkezhetik az utolsó nemzeti (descendens), végintézet (testamentum) által, családi birtokairól. Hogy jogidézetekre ne legyen szükség, csak három példát akarok újabb időből felhozni, így Koháry herczeg, Dezsőffy gróf, Malonyay báró sem mellék­rokonaiknak , sem az elsőbbi egyetlen leányának nem hagyhatták birtokaikat, hanem ezek a’ fiscusra szállottak. Életükben ugyan elzálogosíthatják az adományosok 32 esztendőre jószágaikat, sőt úgynevezett örökös felvallás (fassio perennalis) által vég­kép is eladhatják, de ezen örökös felvallás csak három rendkívüli esetben felbonthatlan; különben megerőtlenítő perrel (processus invalidatorius) a’ korona­­vagy az eladónak utóda által megsemmi­­síttethetik, ’s a’ jószág visszaváltatik mint zálog az eladási pénz’ letétele mellett. Ha az, ki valamelly vett vagy zálogosított jó­szágot bir, ezt el akarja adni, csak a’ rajta fekvő summát kap­hatja érette. Ez által már mindjárt egészen gátolva van a’ jó­szágoknak saját értékük szerinti szabad adás-vevése. A’ tatárok’ és törökök’ régibb időbeli gyakor beütései, ’s a’ nemzetségeknek ezek által okozott elszegényedései, ugyszinte véletlen vagy ön­­akaratból származott okok is, mellyek a’ birtokosokat jószágaik’ elzálogosítására kényszeríték, nem kevesbbé érték az eredeti ’s tulajdonképeni adományosokat, mint a csupán vett jószágok bir­tokosait, mellyek nagyobb tagokból gyakran fél holdnyi részföl­dekre csökkennek. A’ jószágok újra meg újra elzálogosíttattak, egyik kézből a’ másikba jutottak , Vigy lassankint talán a’ husza­dik tulajdonosra szállottak, ki nem tudja, nem is tudhatja, melly nemzetség tarthat hozzájok adományjogot. Ezen jogok gyakran tudatlanságból elfelejtetnek, hanyagságból elmulasztatnak — mert ismerni kell a’ magyarok’ characterét — vagy irigységből ’s más magányos czélokból eltitkoltatnak. De azután mintegy felhőből leesve föllép valaki egy régi adomány- vagy záloglevéllel, s visszakivánja jószágát. Nem ritka eset, hogy többszázéves birtok, mellyre uj adománylevelek is adattak a’ koronától, egy még ré­gibbnek előmutatása által megháboríttatik. A’ régibb idő’ pénz­szűke ’s a’ földérték’ szünetlen emelkedése után világos, hogy gyakran valamelly jószág valóságos értékének tizedrészén válta­­tik vissza. Bizonyos lehet e tehát a’ hitelező benne, minő vi­szonyok közt bírja adósa azon jószágot, melly neki hypothe­­cául szolgálandó? Egyáltalában nem. Gyakran, sőt többnyire maga sem tudja a’ birtokos. Hogyan lehet péld. 50 000 forintot kölcsönözni valamelly jószágra, habár 100,000 frtot érne is, nem tudva, valljon nem lép­i föl valamelly 300 év előtti illető ado­­mányos, jószágát igen csekély summával, melly gyakran sok­kal kevesebb az évenkinti jövedelemnél, kiváltandó! Bármilly becsületes az adós, mégis mindig veszteségben marad a’ hite­lező, kivált miután ezen esetek nem kivételek, hanem a’ magyar­­országi szövevényes zavart sajátjog’ szabályai gyanánt szol­gálnak. Innen származnak egyszersmind a’ tömérdek sokasága perek, minőket más ország talán nem is mutathat. Kérdés immár hogyan lehet magy­ar jószágbirtokosnak épen olly kiterjedt hitele, mint más országok’ földtulajdonosának, ki korlátlan ura vett vagy nyert jószágának, miután amaz itt úgy jelenik meg, mint pusz­ta adomány- vagy zálogbirtokos ? Tehát nem a’ jó törvények’ hi­ánya okozza , mint olly sokan hiszik , hogy Magyarország nem bir kereskedési hitellel, hanem a’ birtokjog’ neme ’s módja, melly jog tulajdonképen egyik főoszlopa az alkotmánynak, melly pa­triarchal alappal bir, mire mindazok, kik e’ tárgyról irtanak, úgy látszik, nem voltak kellő tekintettel. Hogy tehát Magyarhon’ jó­szágbirtokosaira nézve a’ többi összekapcsolt tartományokéhoz hasonló hitelrendszer alakíttathassék, először is a’ korona hozzá­járulása kivántatnék. De alkalmasint föltehetni, hogy a’ nemzet­ségek’ kihalása által csaknem minden 500 évben­ visszaszáll las­­sankint reá örökségül, és pedig ingyen. Magyarország’ ko­ronája úgy nevezett ta­nde­mi­um és mortuarium által kár­mentesíthetné ugyan magát, mint egyéb tartományiban, hűbéri jogáról történendett lemondásáért, de magok a' magyarok közül sokan nem fognának ezen új intézkedésben megegyezni akarni, mivel ez által igen sok per elmaradna, és sok biró, de főkép az ügyvédek’ serege , nélkülözhető leendőnem, kiknek a’ földsaját ezen zűrzavara élelmet ’s ellenetségükhöz képest gyakran fé­nyes létet ad. Úgy hiszem, eléggé megmutattam ezennel, hogy Magyarország hűbéri rendszerével ’s fiscalitási jogával nem al­kalmas e’ részben újítási utánzásra, valamig adás-vevés’ tekinte­tében ingatag és határozatlan minden, s a’ sajátjoga csak illy meg­szorításokkal áll fen. A’ hitel’ lelke szabad birtok, ’s ez nem létezik Magyarországban, kivevén a’ koronát, ingatlan javak­ból , csak ingó vagyonáról, ’s mit a’ szabad királyi városok há­zaiból ’s javaiból netalán bir, rendelkezhetik szabadon a’magyar. Mindazáltal kiknek nagyobb birtokaik vannak ’s jogaik kétségtele­­lenek, mi az országban tudva van, azok, a nélkül hogy az uzsora körmei k­özé kerüljenek, elegendő, noha mindig korlátolt hitelre számolhatnak. Innen azon hitel, mellyet a’ káptalanok adnak, mellyek jobban ismerik a’ családi viszonyokat mint talán a' kül­földiek, ’s igy kölcsönöz egy család is pénzt a’ másiknak, a’ nélkül hogy azért veszélyeztetve volna. Ezt az idegen szinte

Next