Századunk, 1840. január-december (3. évfolyam, 1-104. szám)
1840-04-20 / 32. szám
2.e levédéseket és nemzeti jogainkat «érné nyilatkozásiöléntelnézéssel mintegy helyesiteni, nem hiszem, hogy idővel káros ne lehetne. — A* Rimek* i. e. 13ik száma olly adatokat közöl a horvátokról, mellyek habár némi nevetségeset foglalnak is magokban,, a’ mélyebben vizsgálónak komolyabb figyelmét ki nem kerülhetik. Nevetségesnek találom én egy részben a' Hírnök éneklett számában a’ horvátujsági czikket, mert abban a’ horvát szerkesztőnek csak azonrendkívüli buzgalmát látom, menynyireigyekszik saját nyelvének terjesztésén, vagy talán inkább előfizetőinek szaporításán; és képes vagyok hinni, hogy ha az érdeklett újsági szerkesztője istriai nyelvű (ha talán ez külön nyelv) újsági tulajdonosa volna, nem kevésbbé fogná e’dnyelvet is ajánlani , elnevezvén egyenlő jognál fogva szinte illgrnek Minde mellett felette csudálom a szerkesztőnek szerénységét, hogy miután Stájerországtól Bolgárországig kiterjedt figyelme,, ’s mintegy 16—17 külön nyelvű., hazája,és alkotmánya néposztályokat szólít fel át horvátnyelv’ megtanulására, valamennyi szláv nyelvvel rokonul .nemzeteket egyesülésre meg nem hívja 's állítólagos illyrnyelvének megtanulására nem buzdítja. — Azonban a’ czikket komolyabb oldalról véve, bár aggodalmat épen nem szül is, botránkozást ,a’ legfőbb mértékben idéz elő. JET czikke valódiczégának sajátkép a‘ .nemzetiségnek kellene látszani. melly alól mindazonáltal ,nem legjobban rejtett politicai iránytűnik ki. Midőn egy néposztály vagy nemzet ,életbevágó kérdések fölött rendelkezni kiván, két pontra kell nékie főleg ügyelni, először: hogy bölcseség; másodszor. hogy igazságosság bélyegezze tetteit. Bölcs leend., ha mindeneszmét ön jólétének a’ lehetőségig előmozdítására irányozták; igazságos pedig, ha másnak jogait meg nem sérti. E’ két pont’ irányában kellőleg rendelkezhetésre szükséges , hogy a’ rendelkező minden indulatoskodást, benső vonzalmat elfojtva, hidegvérüleg, egyedül a’ józan ész’ tanácsán alapítsa határozatit, azaz, mint mondám — bölcs legyen. Lássuk tehát, az érdeklett czikkely’ írója menynyire tartátl pontokat szem előtt czikkelyének összeférezelésében, és mikép alkalmaz.á eszközeit nemzetiségi czéljainakelérésére ? — Mielőtt a’ czikkely’ részleteit vizsgálat alá venném, engedjék meg t. olvasóim, hogy egy közelebb megjelenendő illyő czím alatti munkámból ^Nézetek «’ Magyar nemzet’ műveltségi és tec/inícai kifejtése’ tárgyában“ egy kivonatot ide iktathassak. (Vezérelvek a’ népiskolák'felállításában. III. Nemzetiség.) „Sokszor és sokak által kifejtetett már azon legtisztább igazság, hogy minden nemzet csak nyelvében él, és nevét saját nyelvétől kölcsönözi; igy a’ magyar nemzet is csak azért „magyar“ , mert azon nyelvet beszéli, mellyet az őskor magyar névvel bélyegzett; elhagyván pedig anya nyelvét azonnal megszűnik „magyar“ lenni. Ebből származik azon következtetés is: ha t. i. magyarok akarunk lenni, szükséges a„ magyar nyelv’ fentartásáról gondoskodnunk. — Valamelly önállásu, vagy is elkülönözött országban lakó népnek jólétére nézve mindegy, akármelly nyelven beszéljen az , mert a’jólét nem az emberi akarat’ kifejezésének hangjából következik; ennélfogva reánk nézve is, kiket magyarnak nevezett hazát lakjuk, szinte egy volna: németül, tótul, oláhul, ráczul, vagy akármelly nyelven beszélni. Nem mindegy azonban egy fejedelem és törvény alatt, és ugyanazon országban lakó népnek jólétére nézve, több nyelvek által külön felekezetekre oszolni; mert ez azonfelül, hogy az orság’ és fejedelem’ erejét gyengíti, még a’ kölcsönös értelmi kifejlést, és ekkép az előhaladást is gátolja. — Nálunk épen ez eset van: hazánkat számos külön nyelvű nép lakja, és e'körülményében bizonnyal valódi jólétre nem fog vergődhetni; miután azonban minden egyesnek felhajtása a' közjólét (legalább önjóléte’ tekintetéből), ez okból szükséges a*hon’ lakóit valamellyik nyelv által egyesíteni. Ez igy lévén, valljon a' többek közül mellyik nyelvet kellessék tehát a’ magyar hon’ népének sajátjává tenni? — Elmellőzvén a* magyar nyelvnek természetes előjogait, kétségkívül azon nyelvé az elsőség, mely hazánkban legkiterjedtebb , minthogy pedig ez a magyar, ennekközönségessé tétele válik feszültséggé. J e a bonban lakó külön ajkú népek szorosan ragaszkodnak saját nyelvükhöz, és igy tetileg gátolják a’ közjólét’ kifejtését; mi hogy néma" legjózanabb okoskodáson alapul, nem szükség mutogatni. Hogyan mondják meg ezen különajku atyánknal őszinte: hiszik e azt, hogy valaha magyar hazájokból német-, tót-, oláh-, rácz- ,vagy más valamelly nyelvű ország leend? én úgy hiszem, ezt józanul senki sem állíthatja; minek tehát azon nyelvbeli megátalkodottság, egész a gyűlöletig vitt ragaszkodás, midőn a' magyar nyelvnek elfogadása még politicai kedvezéseket is nyújthat. — De ha jogi szempontból vesszük a’ dolgot, akkor még inkább kitűnik az idegen nyelvekhez ragaszkodásnak helytelensége. A’ magyar nemzet, mint ura e’ honnak, köteles abban saját nemzetiségét ,nemcsak megóvni , hanem azt a’ legdiszesb fokig kifejteni.; e’ kötelességnél fogva tehát őtet jogszerint azon kötelezhetés is illeti, mellynélfogva kívánhatja azt, hogy minden hont lakos magyarrá legyen. Ebből kitetszik, hogy az, ki a’honi nem nemzeti ajkú lakosok nyelvét pártfogolja, és azt fentartani igyekszik, a’legnyilványosabb példáját adja hon- és nemzet iránti ellenséges indulatinak és a’ nemzeti jogok iránti tiszteletlenségének.“ .„Valamelly név- és nyelvhez, mint nemzetiségi bélyegéhez ragaszkodás két okból származik, ezek: hiúság és előszeretet. Ifjuságbóli ragaszkodást főleg elődök’ jeles tetteinek kedves emléki, vagy jelen nemzeti dicsőség szülik; — az előszeretet egyedül a’ nyelvnek ismeretéből, vagy annak ismerete által reménylhető anyagi hasznokból származik; ez utóbbi azonban ritkán alapul szilárd vonzódáson, ha ez elsőt tekintjük: valljon hol azon dicső jelen, vagy hajdan, mellynek emléke olly ,felette nagy becsű lehet a magyar honi nem nemzeti ajkú lakosok előtt? hiszen mind ez — ha van, vagy volt — csak a’ „magyar“ név alatt származhatott reájok, kivévén, ha a’ hagyományos előkorra visszanézni kívánnánk, mellynek dicsője azonban olly kétes, és olly' kevéssé ismert a’ világ előtt, hogyazért szól ,tenni alig méltó. Ha van Magyarországban néposztály, melly származék nemzetiségében büszke lehet, az a’ kevés franczia ajkunkon kívül a’ német, mellynek nemzetsége a’ dicsőségi magas pontján áll; és mégis ezek a’ leghajlandóbbak a magyar nyelvet elfogadni, mi bizonnyal egyedül azon szelíd műveltségből ered, mellyel magokat egyéb honi néposztályok felett kitüntetik, és átlátják azt, hogy nincs joguk a’ nemzettől külön igényeket követelni, hanem ,,si estis Romáé, roiuano vivito more.“ — Mi az előszeretetet illeti, ez bár sokkal mélyebben gyökerezik, mégis nem kisebb gyengeség az előbbinél. Az előszeretetet — mint mondám — egyedül a’ nyelvnek ismeretéből származtatom. Midőn az ember csak egy nyelvet beszél, és főleg ha ezt anyjától tanulta, azt hiszi, hogy az a legjobb, legtökélyesb a’ világon, és ő csak az által lehet boldog; de ha később egy mást is megtanult, már nem olly szigorú többé, ’s e’ szigorúsága akkint enyészik, a’ mint vagy nyelvismereti szaporodnak, vagy értelmességét kifejtve átlátni képes, hogy a’ nyelv csak eszköz, és hogy ebbeli előszeretetének egyéb alapokon kell nyugodni, azokon t. L, mellyeket a’ helyzet- és körülményeknek helyes felfogása javainak; igy következik azután, hogy az el nem fogott értelmes és józan gondolkozásu ember mindig azon honnak nyelvéhez ragaszkodik és azt nem ismerve is méltatja, mellyben lakik, és mellyet e‘ hazája törvényes nyelvének ismer. Valljon nem a’ leghalgább ember volna e az, ki idegen hazába költözködvén, gyermekeit nem uj hona’, hanem egyedül saját anyanyelvére tanítaná azért, hogy őket boldogokká tegye ?! — Milly helytelenség legyen tehát honunkban a’nem nemzeti nyelvekhez ragaszkodás, eléggé világos, főkép most, miután nemzeti nyelvünk használata mindinkább kiterjesztetik, törvényeink azon hozatnak, minden hivatalos helyzetben meg kívántatik, sőt Felséges Urunk’ a honi nyelv iránti kedvezéseinek naponkint újabb bizonyságait látjuk, csak közelebb is az or 262