Századunk, 1841. január-december (4. évfolyam, 1-104. szám)
1841-07-01 / 53. szám
53. szám. Negyedik esztendei folyamat 1841. Julius 11. SZÁZADUNK. Felvilágosításul. A’ „Világ 11 czimü hírlapnak, melly elég szíves megyénkről gyakrabban emlékezni, 39dik számában Veszprémből május 7k én irt tudósítást olvasván, kik közelében vagyunk az érdeklett tárgyaknak, és így azokat színről színre, világ- és árnyék-oldalaikról ismerjük, megnyugtató önérzetünkre támaszkodva nem tartottuk szükségesnek a’ felszólalást. — Mert valóban nincs nevetségesebb, mint a’ minden legkisebb észrevételre való felszólalás. Mert végig tapogathatja kezeinket ’s lábainkat bárki, ’s ha épek tagjaink, nem fáj, és igy nem is jajdulunk fel; de ha feljajdulunk, ott, a’ hol azt tettük, bajnak kell lenni. *3 Mert a’ „non petita excusatio, est sui accusatio“-ban, ’s a’ lisztlopónak nevezett molnárról való mesében is nem mondom mindig, de sokszor valóban sok igazság van — ’s mert nagy közönséget — melly kisszerű specialitásokkal nem bíbelődhetik — illyesekkel untatni valóban egy kis zsarnokságnak tartánk. De miután „Századunk“ 47-dik számában „Anonym és Pseudonym“ feliratú igen jeles értekezésben, úgy érintetik azon hírlapi czikk szerinti „ellenemondatlan elismerése“ Veszprém megye két gyűlésein azon elvnek: „a’ ki hírlapokban névtelenül ir, nem becsületes ember,“ — hogy: „ha illyesmit a’ hinaiakról hallanánk, melly nép alatt boszantó ostobaságban áztatott egy embercsordát szokás képzelni, jó szót kaczagnánk; de hazánkban, hazai nyelven, nyomtatásban olvasván ezt, csak mély és fájdalmas szánakodást lehet nyilvánítnunk.“ — ’S hogy ama’ kifejezés: „annál nevezetesebb, mert a’ magyar sajtóból ehhez hasonló barbarismus még ki nem került arra még most is senkinek nem szólni, vagy annak egész valóságát ismét „ellenemondatlanul elismerni“ netalán egynek vétethetvén: a’ tisztelt nagy közönségnek, mellynek elébe ezek irvák, ama’ tudósításra némi felvilágosítást vagyok kénytelen adni. Ezt nem azon a megye, mellynek tagja ’s ez idő szerinti tisztviselője lenni szerencsém van, mellynek tehát legkisebb ügyét — mint mindenik tagja — én is magaménak tartom, becsülete kívánja meg; mert ezt hírlapi czikkecskével csak homályosítni is, valamint nem lehet, ’s hiszem beküldőnek sem volt távolról is szándékában, úgy illy támasz, mint én csekélységem, annak gyámolitására, tudom gyenge is volna; de a’ méltányosság és igazság parancsolja. Előrebocsátván ama’ Századunkbeli becses értekezés írója iránti szíves köszönetét azon — nem váratlan, sem nem érdemelten — jó véleményért, mellyet e’ n. megye iránt tanúsít, azt mondván: „hogy lehetetlen e’ szavakat úgy venni mint irvák, ’s hogy ekkor is csak a’ szónokot és nem a’ megyét érdekli“ szolgáljanak felvilágosításul a’ következők: Hogy az ujonczállításban visszaélések, és „suis digna nominibus“ vétkek követtettek el, az tagadhatatlan, de a’ „Világ“-i czikkben, tudósító úr által felhozott visszaélések mibenlétét, a’ rendelt szoros vizsgálat tökéletességre menendése fogván kitüntetni, erre nézve mást nem kívánok mondani, mint hogy én mindazt, ki ezeket férfiasan fölfedezi, és ellenek szól, csak becsülni tudom, és illyesek napfényre hozásában szavam és tettem gyenge erejét valóban én sem kímélem; sőt ígérem, hogy valahányszor tudósító úr illy mezőn küzd, szíves örömmel fogunk egymással találkozni. De el nem hallgathatom, hogy azon kifejezésére nézve: „Veszprém megye táv.irói kis- ’s a’ tavaszutól nagy gyülése(i)ben elég hangosan kimondatott, és ellenemondatlanul elismertetett ezen elv: „ki a’ hírlapokban névtelenül ir, nem becsületes ember“ meg ne jegyezzem, hogy ebben van igaz, de van olly rész is, melly a’ valósággal, hivatalos tudomásomra, nem épen egyezik meg. Igaz ugyanis ,) hogy Veszprém megyének április hónapban kis, május hónapban pedig közgyűlései voltak. 23 igaz, hogy az elsőben ollyanforma kifejezések történtek — a’ szavaknak ugyanazonságára már nem emlékezvén — minőket azon tudósító úr följegyzett; 33 igaz, hogy ezek olly hangosan mondattak ki, hogy az egész gyűlés — mellyben csendesség volt — meghallhatta, és igaz végre 43 az is, hogy ezeknek mondásakor senki sem a) a’ beszélőnek szavába bele nem vágott, sem b) roszaló zúgás nem következett, sem c) írásbeli ellenmondás ellene fel nem olvastatott, sőt d) még beszéd végeztével is valami erős philippica e’ szavak ellen nem tartatott. De minden, ki magát „az örök igazság barátjának“ czímezi, viszont igaznak tartozik valami szorosabb megfontolás után, hogy: 13 vannak olyan állítások, mellyeket czáfolgatni nem is szükséges; 23 vannak ollyak, mellyeket megczáfolni nem is lehet, p. o. ha valaki azt mondaná, az én vélekedésem az, hogy ön e’ tárgyat nem egészen helyesen fogta fel, ki merhetné azt ezen szabad vélekedésében — csak cáfolattal is — akadályozni. A’ jogphilosophia szerint nincs keresetem nekem az ellen, ki nekem azt mondaná, én azt hiszem, tartom, úgy vélem: ön tolvaj; de ha azt mondja: ön tolvaj (est fur), van igenis ellene legméltóbb keresetem. Pedig ne felejtsük, hogy az illedelem — de curialis beszédmódunk — szerint is, gyűléseinken igy szokván szólni: „ez alázatos véleményem;“ kár lett volna bárkit is abban erőtetni, hogy ne legyen egy vagy más véleményben. Igaz, hogy „a’becsületes ember a’ nevét nem szégyenli;“ és sok igaz van abban is, hogy a’ ki mit írni nem szégyenl, nevét odaírni se szégyelje; de igaz ám az is, hogy ezt mindig tenni, sem nem szokás, sem nem szükség. Egy pillantás — ha egyébre nem — csak az Allgemeine újságra, ’s kész a tanúbizonyság. — Egyébiránt legyünk türelmesek mások iránt. Hányan kiálták „elég hangosan“ hogy a’ legvilágosabb törvénysértés, nem az, sőt tudja isten miféle erény ? és mindenik mondására lett e ellenmondás? Épen nem; sokszor a’ sajnálattal vegyes hallgatás, leghangosabb czáfolat. A’ neheztelt ellenmondás hát bizton el is maradhatott volna. Azonban: 33 A’ ki visszamegy emlékezetével azon Ciris3 gyűlésben történtekre, meg kell ismernie, hogy a’ beszédek’ tárgya nem is a’ hírlapokba névtelenül írás általában ([mint ez ama’ tudósításban csak száraz-röviden, de épen olly hibás általánosságban említve), hanem a’ hírlapokban, valakinek becsületében, névtelenül gázlás — volt. ’S ez úgy tartom, nem is mindegy. És mégis — a’ ki csak jelen volt, hallhatta az ismét „elég hangosan“ mondott ellenmondását is némelly mondottakra a’ többségnek (’s ebből tetszik ki az el nem ismertetés). Jelesen hallhatta némelly nézetekben nem osztozását azoknak, kik nyilván megmondák, hogy: a’ nyilvánosság valóságos kincs, mellyet drága pénzen kellene vásárlanunk; hogy ennek némellyek óhajtásánál nagyobb világa azért tetszik vissza, mert még nem szoktunk hozzá , mikint világosság kápráztatja elejénte a’ szemeket; hogy a’ sajtó által okozott bajt ez maga — czáfolattal — orvosolhatja; hogy nem az a’ kérdés: ki irt valamit? hanem: igaz-e az?; hogy a’ név ki- *) Hát ha tagjainkat nemcsak tapogatják, hanem bele is vágnak éles késsel ? Bezzeg feljajdulunk akkor! A’ szerk.