Századunk, 1841. január-december (4. évfolyam, 1-104. szám)

1841-11-22 / 94. szám

94. szám. Negyedik esztendei folyamat 1841. November 2.. SZÁZADUNK. Úrbéri Táltság* III. Két elsőbb czikkelyünkben e’ tárggyal összekötött némelly hazai viszonyokat érinténk. Azon két czikkelyben több egymással ellenkező léteket veheté­­nek észre tisztelt olvasóink, mellyekből­, mint általányos de alapvo­nalakból , kétségenkül elismerendik egyesnek — tehát gyenge — tö­rekvését ; mert nem feledik el, roskint óhajtjuk azon rendszeres és igy nagyszerű munkákat, mellyekben e’ végnélküli fontosságú tárgy­nak minden oldali felvilágosítását lehessen elkülönözve vagy együtt találni. Ha az örök megváltás ügyét, minden vele egybekötött hazai viszonyokkal együtt, szigorú vizsgálat alá vetjük ’s ennek következté­ben rendszabások ajánlatára megyünk által, szükségesképen előálland a’kérdés: „kívánja e, akarja e ezen megváltást a' paraszt?“ Mert eleget kell tennünk a’ civilisitio követelésének, mihelyt hazánk rop­pant számú népének sorsát irányozzuk, jövendő boldoglétét czélozzuk. Hogy a’ nép, bármelly kifejlettségi fokon álljon, legjobban érzi, ismeri és tudja helyzete értékét, becsét, vagyis összes érdekeit, ma­gában világos; ’s kételkedni nem is lehet, hogy tulajdon hasznával egybekötött vágyait nyilványítani mindenkor képes. Alig is gondolható, hogy ama’ kiváltságos jogok, mellyeket jelen alkotmányunk az or­szág lakosinak egyik töredékére ruház, legkisebb gyengülést vagy ve­­széllyeztetést tapasztalnának olly rendszabás által, melly az összes nép valóságos érdekeinek közvetett vagy közvetlen kitudását czélozná. De ha a’ közelebbi vizsgálat eredménye csakugyan bizonyitványát adná, hogy­ a’ nép — a’ mostani paraszt — vagy erkölcsi állása, vagy ér­telmi hiánya miatt valamelly közintézmény kérdésének eldöntésében tettleges részt nem vehet — mi, ismételjük, alig hihető — ekkor a’ kormány, a’ törvényhozó test bölcsesége, a’ nemzet jeles tagjai és a’nép hű barátjai összes munkálatai fognak kezeskedni, hogy az intézménynek egyedül a’ közjó előmozdítását czélozhatják. Előre bocsájtván ezt, szívesen kérjük a’ tisztelt olvasót, hija emlékébe két első czikkelyünket, de különösen az elsőt, mellyben íraalánk, hogy „a’ jobbágy jövendője minden esetre biztosítva van, de nem a’ földesurés, mert a’ mi itt következik, különösen ezen ki­mondottal van egybefüggésben. A’nép , a’paraszt, a’jobbágyság, már tömegére, tehát ter­mészeti állására, de különösen vágyom viszonyaira nézve is, bár­melly politicai vagy társasági módosítások mellett fenáll, hogy gya­­rapulása, (prospérité), azaz vagyonbeli állapotja, különös és észre­vehetőleges javulást vagy változást nem nyerhet, tetemes időszakok alatt nem nyerhet, mutatja a’ történet, bizonyítják az európai köz­viszonyok, de különösen a’ monarchai elv. Politicai azaz társasági, financiális azaz vagyonbeli állapotának ingadozásai, bizonyos körök közzé lévén szorítva, határozatlan messze ideig, még közbejött for­rongások, még közbejött inváziók mellett is, lassúk fognak maradni. Vissza térvén később e’ megjegyzéshez, most a’ földbirtokosra nézve teendünk némelly észrevételeket. Tán nem hibázunk, ha közönségesnek vesszük azon érzelmet, hogy­ korunk egyik feladása, a’ birtokost, kivált a’ nagybirtokost is, támasztani, őt a’ végromlástól megmenteni? Nem hibázhatunk akkor, midőn feltesszük, hogy a’ nemzet, valódi érdekeit, más szóval fentarthatása feltéteit, fontolá, a’ történet könyvét tartván kezében. A’ törvényhozótest ujabbkori iránya véleményünket erősiti. ’S mégis, épen ez tön olly lépéseket, mellyek csalhatlanul ellenkező következményeket mutatnak. Hogy pedig a­ nagybirtokosnak, ki igen szeret az „aristocratia“ elavult névvel illettetni, nem csak jövendője, hanem jelene is koczkáztatva van, alig szükség itt említeni. Mennyire okozák, idézék elő maguk eme a következményt azok, kik az aris­­tocratia nevezettel jelölt körbe számitatnak, miként lakóinak régibb és újabb bűneikért? legelevenebb színekkel adhatja elő a’ Hitel írója. Kimutató ő azoknak nevelési ren­d­szerét, ’s igy fokát is, előítéleteiket, szokásaikat és alkalmazhatási tehetségöket; megmutató, miként vonul­tak vissza ama’ munkától, melly­et őseik hagyának reájok szent köte­lességül, kényszerítvén a’kormányt, hogy helyüket más egyénekkel betöltse; mikint hidegültek el a’ nemzet, annak ügye és nyelve iránt; melly hidegség aztán átment a’ nemzetre; mikint távozanak el a’ ha­zától, egyedül melly őket tápláló, idegen és ritkán hű kezekre bízván roppant érdekeiket? Mindezz és még többet jelöl ki a’ Hitel Írója, mint feltételt a’ kérdés feloldásának. Ehhez, mint alap­okhoz, járulnak egyéb hazai viszonyok, közöt­tük a’ kisnemesség’ abnormis állása. Abnormis állása ismétel­jük , mert nincs többé társaság a’ földkerekségén, melly a’ magyaré­hoz hasonló visszás állapotot mutatna. E’ tömérdek számú szabadal­mazott egyén ; kivételi (exceptionale) társaságot képez a’ társaság­ban , statust a’ statusban, mi, jól tudjuk, nem egyéb abnormis álla­potnál. Nem is lehet nem sejditeni, több, apodidicai bizonyossággal nem állítani, hogy ezen állapotnak végkimenete az egész társaságra nézve iszonyú nyomorral leend egybekötve. A’ kisnemességnek tömérdek számához járul azon példátlan könnyűség, mellyel juthatni magyar nemességre. A’földbirtok ne­mesít , a’ király, a’ nádor, az esztergomi érsek nemesítnek; vala­melly jól hangzó név, egy darab régi iromány, egy két jószívű, vagy tán jobb torkú atyafinak ünnepélyes esküje, egyszerű bizonyít­ványa nemesítnek. úgy látszik, megyéink rendszabásokat hoznak a’ keblökbe telepedett nemesek czimei igazolása végett; de kérdés, melly érdeke lehet a’ megyének nemesei számát kisebbíteni? nem de tán annak szaporítása jutalmasabb és üdvösebb mind tisztviselőkre mind a’ népre nézve? Ha a’ földbirtok nemesít, miért nem enyészik el vi­szont a’ czím a’ birtokkal egyetemben? Ha hasznos szolgálatok ne­mesítnek , miért nem hatnak ellenkezőleg a’ nem hasznosak ? Az úrbéri váltságnak , ha egész kiterjedésében eszközöltetik, kétségen kül egyik boldogító eredménye leend , hogy az itt érintett anomáliát megszünteti; ’s mondhatnék, hogy a’ legrövidebb és egy­szersmind leghelyesebb utón módon a’ vizegyenségnek (nivellement) ellenmiveletét választván , egyszerre az egész népet megnemesíti. Hazai, vagy inkább nemzeti viszonyainkat közelebbről tekintvén, lehetlen hogy borzadva ne gondolnánk ezen ország jövendőjére. Ha­sonlítván kivált a’ bajok özönét azon munkához, melly annak meg­szüntetésére lenne szükségképen irányzandó, ’s melly jelenleg észre nem vehető, mély fájdalom sajtolja lelkünket. Ez az apró nemesség p. v. szabadalmai és tettleges jogai mellett a’ gőgnek azon fokára e­­melkedett, melly a’ civilisatio szellemével homlokegyenest ellenkezik.

Next