Századunk, 1842. január-december (5. évfolyam, 1-104. szám)

1842-01-03 / 1. szám

Harmadik boszorkány. Záporeső lesz 1842-ben bankjegyekből ! Kezdete délután 3or 45' 32" 7, vége 3­or 44' 53 " 4. Hálóját kiki jóskor terítse szét egész földbirtoka felébe , kinek illyen nincs, pénze sem lesz. Jól esik neki, miért nem szeret. Első boszorkány. Kis gyermekek megszületnek . Halnak ifjak , nemcsak vének ; Ki nem eszik — koplal. Második boszorkány. Lesz támasz és dicséret, lesznek véd és magasztalás. Tudat­­lan a tudományt, koldus tartja Dariust, birtoktalan a birtokost, paraszt dicséri a nemest, keres eme tekintetet, keres amaz be­csületet, egy más említ nemes érzést. Mindazt kiki mié­r nincs. Harmadik boszorkány. Egyik danol, Másik fütyül, Egyik tánczol, Másik csücsül, Épen a mint fizetnek. Első boszorkány. Jön, jön vissza a kereszténység, eredeti szelíd alakjába az ágzatokat összesítvén; mert a hit, szeretet és reménynek gyö­nyörű háromság vezérlete alatt az emberi nem csak nemesítését várhatja. A macska 1842 ben az egerezéstől még nem szokik el. Második boszorkány. Költőink a dicső természetet odahagyják, oda a forró csóko­kat, oda a kötekedő Bellonát. Kern a csörgedező patakocskát. • Nem a csengetyűs báránykákat, Éneklem lovagaink békés tetteit, Éneklem anyósom szoknya-tánczait. Harmadik boszorkány. Ha 1842-en valamellyik ujoncz mint újságíró lépend fel, előbb szépen megmosdjék, nehogy a sajtót bepiszkolja. On continuera á manger du maccaroni. Első boszorkány. A vélemények közelednek, tarka színek keverednek, ellen­ségek ölelkeznek. Dobogó szivéhez szorítja a kocsmáros a tem­perance society tagját, a poéta Mózses bácsit, a kegyelmes úr szeretett jobbágyát, a kéményseprő lisztes szomszédját. Oh műb­őrem­, óh milly vígság! A szőke Duna 1842ben még lefelé folyik. Második boszorkány. Az 1842-i nagy jutalmat (de csak a ( —) tudós titoknok elragadó előadása és egy világszerte hires lovag részrehajlatlan pártolása következtében) a Daguerréotyp nyeri el. Harmadik boszorkány. A juhokat 1842ben is megnyitják. Mind három boszorkány együtt. Egyéb semmi, egyéb semmi ki a sárból, sárba vissza. (enyésznek) Fogarasi és bankja. Igen is, F. és bankja, ki imádott magzatját addig szorítja szerelmes atyai karjai közé, mig azt­­ megfojtja. F. csakugyan meglelte a hírlapot, egyedül mellybe illik munkája — kétség­kívül indignatiojára több jeles írónak, kik még bona fide írnak az Athenaeumba, gondolván, hogy az a tudomány, a szépművészet és a literatura lapja. *) *) Az Athenaeum csillagzó szerkesztője különös elegantiával critizálja az idegen szavakkal élést, vagyis azoknak idézését. Pedig ha az úr isten öt olly — ép és egészséges kis e­zecskével áldja meg, milly­en min­den házigazdasághoz szükséges, következőleg fog bölcselkedni. „Ez a NK — ha t. i. nyelveket tud , mi még azonban bebizonyítva nincs, mert szótárt nem szerkezten —­tán valamelly válogatott olvasó kö­zönséghez irányozza iratait, a­mint részint röviden fejezi ki magát: ré- J Miért haragudott meg úgy annyira F. ama recensiora ? Nem­­bírja meg az észt? vagy az infallibilitas álmaiban ringatódzott? Igaz, ama recensio kitért egy kissé a szokott útból; abban­­nincsenek obligát idézetek; nincs lapról lapra, szorul szóra kivéve a kérdéses irat tartalma; a tételek értelme nincs félre csavarva; a kifejezések helyes vagy nem helyes választása nincs oskolames­teri hanggal birálgatva és javítgatva; a vonalok és pontok ide vagy oda tételéről szó sincs, de főleg a nyomtatási hibákért F. nem rovatik meg. Mindezen hiány azonban csak azt bizonyítja, hogy ama recensio nem a bírálat. S mégis replicálgat F. És ha nem replicál, értelmi és nevelési fokáról az olvasó­­közönségnek jobb fogalma maradhatott. F., kivévén a lényegest, mindenre felel, mint felelt ama hi­res delphi rézgömb-jósló-mozgony, (látható vala egykor a hidut­­czában) a spanyol fal mögé bujt kisgyermek hangjával. F. tűzzel vassal bizonyítja, hogy terve jó, és —­runt mundus. F. hadarász, mint hadarásznak ama festett kis könnyű fahuszárkák a röpülő hi­dakon , kiknek markaikban széles kardok, szelek által forgók. És miért hadarász F. jobbra balra, ott Tr. Á-t ismételve, amott M. N-et amúgy káplárosan absolválván, itt megint N. K-val folytat­ván azon gyáva feleselési methodust, vulgo polémiát, melly 16, 15 számon keresztül nyúlik szép piszkosan, sárosan, s mellyet az olvasó­közönség szivéből megunt, mert érett táplálathoz szokott, gondolatot követel ? Azért hadarász­­, mert az elbizottság daemona szünetlenűl fülébe rikoltja te tudsz valamit, te értesz valamit ! Ne higyjen ama csábítónak. Elucubratios között F. felszólít a’ hírlapokban mindenkit, a’ dologhoz értőt vagy nemértőt ,neki mindegy.­ Im­hol a’syrenahang által kicsalatva lép ki egy a’ tárgyhoz nemértő — mit F. diadal­masan be is bizonyít — és mit csinál F. ? A’ helyett hogy a’ ke­resztényi szeretetnek hódolván, szép bölcsen, oktatólag, tanító­­lag, vagy csupán szánakozásból is felvilágosítaná a’ kételkedőt, útba vezetné az eltévedtet, elveszti béketűrését — és megharagszik. Rósz methodus, rósz tactica, rósz modor,­rósz sakkjáték, rósz Á. B. C. besz ez F. ur! A’ hozzá hasonló tervezők tömege nevében lép fel F. mint kiknek serege in concreto támadtatott meg. Méltán is, mert a’ nemleges (tagadó, negativ) mennyiségek­nek egyik tulajdonuk az, hogy minél többen vannak együtt, ösz­­szes értékük annál kisebb; meddig tehát F. elkülönözve, egyedül állhat, természetesen nagyobb, mint mekkora lehetne ama tár­saságban. A’ csintalan gyermek, ha megpaskolják, nyelvét ölti ki és gú­nyol, csíp, szúr, üt, bök, vág, rugdal, sir és harap, így F. Haragja pedig különösen azért lobbant fel, mert ama recen­sio nem argumentum ad hominem, miilyent követelnek bizonyos agyvelők. Igaz, illyen nem volt, mert írója történetből elfeledé F, becses személyét, és a’ tárgyat tartván szem előtt, taglaló, vizs­gáló olvasókhoz szóla; mert azon olvasók számára, kiket a’ hit­szint olly idegen nyelvű mondatokat idéz, mellyek csak eredetiségük­kel köthetik össze valódi értelműket, valódi jelentéseiket. NK tehát felteszi, hogy tisztelt olvasó­i az Athenaeum­nál egyebet is olvasnak — mi tán nem épen vakmerőség; felteszi továbbá, hogy a mindenkor tisztelt olvasóinak nem csak nagy része, hanem kivétel nélkül vala­mennyié, sokkal miveltebb és sokkal tanultabb, mint az Athenaeum azon csillagzó protocolistája , melly feltétel, bátran állítjuk, a me­részségnek nem nagy fokát veszi számba. Felteszi továbbá NK, hogy az általa szünetlenül tisztelt olvasó­közönség, ezen örökké tartó, te­hát semmiképen megszűnni nem akaró, makacs, beteg agyvelő- kifa­­kadásokat, (millyeseket még találhatni — de csak két hírlapban) egész szívéből gyűlöli, mint lehet gyűlölni egy fizetett critk­ust, és örvend, ha olly olvasmány jut keze alá, melly további gondolkozásának tért nyitni képes. Felteszi végre NK, hogy a magyarnak valamelly — el­­einten bármelly gyenge — kötelék is kell, melly nyelvét, nemzetét s hazáját, túl a chinai falakon a civilisatioval némi (tán mágnesi?) rap­­portban fentarthassa; mivel pedig NK, mély tudákossága által vezé­reltetve, a magyarban egy kis anthipathiaforma valamit gondol észre­­henni a német ellen (a história azonban nem uj) s mivel ő kelme maga a németből még soha sem citalgatott mondókákat, azt hozá ki, hogy egy kis franczia, meg egy kis angol, noha, mint a változat­lanul tisztelt olvasó jól tudja, ez god damn peu de chose, még sem fogna ártani, de akkor sem, ha az Athenaeumot történetből meg is ölné. — És ha mindezt, a purism­ust — erszényében hihetőleg nem — fitogtató, csillagzó szerkesztőnk meggondolja, az ,­af fectatior szó helyébe magyart kalapál.“­­.

Next