Századunk, 1842. január-december (5. évfolyam, 1-104. szám)

1842-09-12 / 72. szám

nyokat és foglyokat lőni, hol a szabadban is különös költséggel tartatnak; hogyan lehet ezeket megkülönböztetni azoktól, mellyek épen azon helyen vadon nőttek fel? Ki bírálhatja meg, mellyik volt lőve ? Igaz tehát, hogy nem lehet rendet és törvényhezi ragaszko­dást várni ezekben; mert, a­mint mondom, a törvény a természettel és a logikai következéssel nincs kapcsolatban, és a rendszabást kiki büntetlen áthághatja, mivel a törvénynek sem bírája, sem bünte­tése nincsen. Hogyan is egyeztethetni a természettel azt, hogy a vadat tenyésztés idejében is lehet üldözni, vagy az egyiknek, mellynek fajzás ideje kitelt, üldözése által a másikat, melly még terhes, vagy tojásán ül, és a mellynek kímélését a törvény rendeli, ezen sanyargatás és felijesztés által romlásra juttatni. Ez a legnagyobb anomália, mivel annak, kinek kedve telik, alkalmat nyújt, sőt kisérti, a törvény pajzsa alatt a tiltottat büntet­lenül elkövetni. Ennek még más morális és komoly tekintete is van, melly, a­mint már érintem, Ilik Ulászló törvényiben tisztán kimon­­datik, és mellynek következései nálunk olly erősen mutatkoznak. Tekintsünk p. o. két nemesi közbirtokosra olly helyütt, hol vadász­­tilost felállítani a környülállások nem engedik, kik mint jobban a sors által helyezvék, magok nem kényszerittetvén a munkához, időt találnak üres óráikat kedvök szerint tölteni. Az egyik nem vadász ugyan, de szereti,ha látogatják,és szeret vendégeskedni; van sza­­kácsa, ki egyszersmind jó puskás is, és olly mestere a konyhának, hogy a bár időn kivül lőtt és azért izetlen és egészségtelen vadat is ízletesen el tudja készíteni, ezzel vadászgattat az egész évben. Nehogy pedig a compossessor urak a nemtelen szakácsot letilthas­sák, fia vagy egy nemes születésű nála élő és régibb katonáskodó barátja pipázva kisétál vele. Mit tegyen ez ellen szomszédja, ki­nek a vadászat egyetlenegy mulatsága ? Ki, mint igazi vadászhoz illik, nem csak lőni és enni szereti a vadat, hanem szaporítani, tartani és nyugodalomban hagyni is, hogy máshová ne szökjék, ár­talmas vadak, kutyák, macskák ellen­őriztessék, hogy azt miután kinőtt és egész erejével bir, mesterségesebben s azért mulatságo­sabban és hasznosabban is vadászhassa, mit csináljon, ha látja a szomszéd szakácsa által egész örömét olly illetlen módon elron­­tatni ? — Hát még ha más két nemes szomszédra tekintünk, egyik kis gazdasága körül működik, sőt tán maga is vezeti az ekeszarvát és örül előre, mikint majd ha a földek, rétek egészen fel lesznek szabadítva, fiával, ki tisztelkedve meglátogatja, mulatságból vadász­ni fog. De ime semmit sem talál, egész nap jár az erdőben, nyu­­lat, őzet nem lát, jár a tarlókon, nincs fogoly, alig akad imitt amott egy fürjre és mégis jól emlékezik, hogy vetés közben több nyulat látott az erdőbe ugrani, töbször napnyugattal haza mentében hallotta a foglyokat és kivált a fürjek füttjét; hogyan lehet, hogy minden különös elementáris ok nélkül a csak néhány hónappal előbb szá­mosan tapasztalt vad eltűnhetett? Könnyű dolog azt neki megma­gyarázni. Szomszédja igazi magyar vadász­ember, a mi ilyent nálunk vad­vadásznak nevezni szoktunk, vagyonos nemes ember fia, hat oskolát végzett, patvarista vagy clericus vagy cadet lett, de elun­ván, hazajött és vadászott; — atyja vezet mindent, anyja már nem él; — egyszerre atyja is elhalt s ő maga maradott! — Elején va­dászott, mert búsult, azután, mert meg akart házasodni; de mivel nem tudta meggyőzni vadócz módját és nem akarván megnyerni a szülők jó akaratját csendesebb életmódja és jobb gazdálkodása ál­tal, mátkáját is elveszti és azért most ismét és szüntelen va­dász, mert haragszik az egész emberi nemre és úgy vadon vadász­­gat, mig érezni kezdi, hogy nem jól mennek gazdasága körül a dol­gok, quia oculus domini a puskacső végén és nem vagyona körül forgott, bele tekintget egy kissé, de annyi hátramaradt dolgokat lát annyival kellene vállait megterhelnie, annyi fáradalmas és bo­szantó akadályokat legyőznie, hogy kétségből ismét vadász, és va­dász, mig koldussá lesz, ha még más nem. — De beteg ismeri is ő, hol tenyészik a nyúl, hol van a foglyok fészke, hol szoktak a drá­ga fáczányosból átszökni a fáczányok; s ha néha a tilosba becsú­szik is, és egy őzet vagy szarvast lő, azt mondhatja, ha rajta kap­ják, hogy in perpetua persecutione jött utána. Ő munkához, olva­sáshoz vagy más foglalatossághoz nem szokott, a törvénytől nem tart, hiszen azt büntetlen kijátszhatja, miért várná ő be a szorgal­matos szomszédot fiával ? — Sőt annál inkább a tojásról lövi le a madarat, fiától az anya­vadat, hogy csak másé ne legyen; pénze is van, szükséges csizmára, puskaporra, pályinkára, s habár nem is érett, ki sem nőtt a vad, megfizeti azt mégis egy csalárd vendég­­fogadás a városban. — Hogy a törvény tiltja a vadászatot a vad­nak eladására, ha szabadban lövetik is, neki az kevés gondot ad, hiszen ki figyelmez arra, ki vádolhatja? S végre mitől félhet? — Kérdem, nincs e ez mind úgy? Nem hihetem, hogy legyen valaki, ki ezen képek igazságát meg nem ismerné. De mind­azonáltal arról is meg vagyak győződve, hogy sokan fognak még találtatni, kik a mostani rendetlenséget és törvénytelenséget védik, és szinte hallom ellenvetéseiket: „Mikép lehessen ezen segíteni a nélkül, hogy a nemesi praerogativa szenvedjen? — megvan nálunk az olly mindenható usus; — a 1802 törv. által úgy is nagyon se­­gíttetett a vadászaton, mivel kiki, sőt a közbirtokú comunitások is, határa felét eltilthatja úgy, hogy abban bírói büntetés nélkül senki sem vadászhat, és ha e tilosokban majd vad szaporodik, a mellette fekvő szabad sem lesz minden vad nélkül; ott vannak a szőlő­hegyek , mellyekben késő őszig biztos a vad. Ha csak az ártal­mas vadak az urbarialis vadászaton fognak üldöztetni, melly az úrbéri rend szerint csak három napig tartatik egy évben, meg nem lehet tőlök maradni; a marhákat, sőt a gyermekeket is őrizni kel­lene a rókák­ és farkasoktól, de ha a vadászok, mint eddig, egész esztendőn át kün járnak, azokat vagy agyonlövetik, vagy elugrat­ják stb.“ — E közönséges ellenvetéseket kevéssé közelebbről kell meg­tekinteni és talán nem igen nehezen lesznek megc­áfoltathatók. „Hogyan lehessen segíteni ?t” A felelet nem nehéz. A törvények mint most vannak, csekély vélekedésem szerint, jók, sőt azoknak rögtöni eltörlését sem hasznosnak sem korszerűnek nem vélném. Csak anomális rendeléseik hozattassanak olly rendbe, hogy gya­korlati végrehajtásra szolgálhassanak, és ha ez maga módja sze­rint törvényesen a szükséges bírsággal és fenyítékkel meg­tétetik, az érintett ellenvetések maguktól eltűnnek. Ez pedig egyedül ab­ból áll, hogy a tenyésztés ideje ne legyen különböző a vadak neme szerint, hanem legyen egy időszakba összehúzva, minden vadnem­re használható és a mezei munkák hátramaradása vagy kára nél­kül. — A mezei munkák tavasztól őszig tartanak. Minden politi­zált országban, ott is, hol a vadászat mindenkinek szabad, kinek csak fizetés mellett kedve van fegyvert hordozni, csak ősszel kez­dődhetik, azaz augustustól fogva, Angolhonban p. o. aug. 12-én kezdik az ott kizárólag találandó hegyityúkokat (Grows) lőni — a foglyokat csak sept. elején, a szarvasokat augustusban. Illyfor­­mán rendelkezik Schweizban és Olaszországban is. Augustus előtt mindenhol a törvény tiltja a vadászatot, nehogy egy vad­nak felkeresése mellett annak más nemeiben kár tétessék, vagy — ami a fő dolog — és nekem is ez értekezésemben főczélul szolgál — nehogy akármelly inger adassék is kárt okozni a gaz­nak az ipar akadályával, és számos perek és kicsapongások oko­zásával. (Vége következik.)

Next