Századunk, 1842. január-december (5. évfolyam, 1-104. szám)

1842-03-28 / 17. szám

IV. szám. Ötödik esztendei folyamat 1842. Február 10. SZÁZADUNK. Téli estvére. A magyar jobbágyság szegényülésének főbb okairól s különbfélékről. Ötödik estve. Én. No bíró, mit vétett M... Pista? Láttam a kalodában hidegeit jó darab ideig. Biró. És uram , bizony még elmondani is szégyenleném, ha nem gyaníthatnám, hogy az eset az egész faluban úgy is tudva van már. Ha az Isten egy kis jó bort ad, a szegény ember torka jobban vágyik utánna, mint az úri gyermek szája a czukros csemege után; s miután a helységben mindig vannak több kevesebb ollyan emberek, kik, kivált téli hosszú estvék idején, magokat hon elun­ván, egy messzely borra a korcsmába, mikint az urak városokban a kávéházba, szoknak menni, ott azonban nem egy, hanem be­szélgetés közben három-négy messzelyt is isznak, míg az ész búcsút vesz tőlük, és a nyomorúság szomorú képei szemeik elől eltűnnek, természetesen végre kérkedni, dicsekedni, utóbb egy­másnak szemrehányásokat szoknak tenni, míg végre forma szerint megütköznek. így történt, hogy a múlt éjjel is M__Pista B... Jancsinak egy borral tölt palaczkot úgy vágott fejéhez, hogy sze­­mevilágát csak az Isten őrizte meg, mert a palaczk száz darabokra zúzott, s több a képébe úgy belé ragadt, miként a légy a lépen ragadni szokott. Én. S­illy borzasztó tettet, melly majdnem akasztófát érde­mel, egy két órai kalodábani üléssel kell megfenyitni? Biró. De mit tegyünk hát vele ? Jól tudom én, hogy ő harmincz pálczánál is többet érdemel, de illy fenyítések a falusi elöljárók hatása körét túlhaladják, s ha nem haladnák is, azt gyakorlani másokon, mint szegény ügyefogyottak s pártfogás nélkülieken, mégis vonakodnának. Én. No ez ugyan helyes bizonyítványa sülyedező erkölcsi állásunknak, s kezd mint elöljáró nem is átél illyést kimondani?! Biró. De mit mondjak egyebet mint igazat, hiszen máskép hazug ember lennék. Uram, a mostani kor fiai még evvel sem elégesznek meg, hanem azt szeretnék, ha minden gonoszságot szabadon s büntetlen elkövethetnének, s igy mi nem is akarhatunk máskép büntetni mint büntetünk, mert különben a nagyobb rész kiátkozna, kifenyegetne bennünket még a faluból is, pedig az em­ber félelem, rettegés között, örök harag s gyülölségben ugyan­azon faluban még élni sem akar. Én. Gyáva, pulya emberek kendtek; föl kell illy nagyobb eseteket a szolgabirónak jelenteni, s fogadom, majd megteszi e kötelességét. Biró. Akkor a bejelentőt éri a község átka ostora, mert a nagyobb rész igazságot szolgáltatandó bírót csak akkor, mikor háta közepét, kíván látni; a falusi ember csak osztály, birtok, vagyon s bonyolódott pénzügyekben, mellyek verekedés, erőszak vagy rablás által nem döntethetnek el, szokott a szolgabiróhoz folya­modni , egymás elleni bántalmakért pedig soha sem. Én. Kár hogy a földesuraságok illy rendetlenségeket kényel­­műleg elnéznek, és a nép erkölcsi állapotjára nem is figyelnek. Biró: A földes uraságok jobbágyaikkal, mióta azok kezeik alól mintegy kivétettek, mit sem törődnek, csak nekik s öveiknek hagyjanak békét, különben is a megyei vizsgálódásokkal járó sok­szori látogatásokat nem a legkellemetesebbeknek tartván. En. De B ... Jancsi szomorú helyezetében csak fölléphetne gyilkosa ellen a szolgabiró előtt. Biró. Hm ! holnap már kibékül s jó barát lesz vele, a bán­­talmat, mint a folyót átúszó eb a vizet, lerázván magáról, bár bélyegét hónapok múlva is viselendő még. En. E szerint a falukban minden irtózatos gonoszságokat elkövethetni. Bíró. El uram mindent, s pedig a nélkül hogy fölsőbb ha­tóságnak bejelentetnének, vagy csak általunk is érdemlőleg meg­­fenyítetnének, egyedül azon általányos rémülést okozó eseteket véve ki, mellyek nagyszerüségök miatt a hír szárnyain is a fölc­sőbbség fülébe jutnának s magok után tiszti vizsgálatot vonnának. Ha egy falubeli a falubelinek kamráját éjszaka idején föltöri, s mi­dőn abból egyetmást rabolni akar, rajta kapatik; ha másik a har­madiknak pajtáját felgyújtja, s a tulajdonos által, mielőtt lángot ve­tett, meglepetik, ha harmadik a negyediknek éjféltájban ökreit az istállóból kilopja, s mielőtt a határból kihajtotta, utóléretik: bizo­nyos , hogy egyik eset sem jelentetik föl, hanem vagy magok közt, vagy a falu elöljárói előtt valami csekélységben úgy megegyeznek, hogy a gonosztett hite még a faluból is alig megy ki, holott ha va­laki vidéki falukban éjszaka idején kamra-föltörésen, rablás vagy ökör­lopáson rajt kaparnék, alig ha hosszabb ideig a tömlöczben nem hüselne s számos üllegeket kikerülhetne. Nem mondom uram, hogy illy esetek igen gyakran történnek, hanem csak például ho­zom föl azokat, miként ha történnének, büntetlen maradnának, s mikép apróbb kihágások következetesen még kevésbbé fenyí­­tetnek meg. A falusiak tehát e szerint minden felsőbb erkölcsökre a felügyelés és vigyázás nélkül egészen magukra hagyatva, a sok ta­nult urak rész példáji által vallásukból kivetkőztetve, nem csoda, ha a romlottság, féktelenség s erkölcstelen kicsapongásokban napról napra sebesebben haladnak, nem sokára a gonoszságokban tökéle­tesek leendők. Itt, uram, a rész fő forrása; ezt kell mindenek előtt bedugni, ha a köznépet mint embereket illő korlátok közt akarjuk tartani. Én. De hiszen azért vannak a lelkészek; a nép erkölcsére föl­­vigyázni ezek kötelesége. Biró. Igen is, fölvigyázhatnak annyira, hogy minden gonosz­ságot megtudhatnak, sőt szemeikkel láthatnak is, de a tekintet s hatalom azokat fékezhetni is, hiányzik nekik; a tanítás, szép szóvali kérés, intés a csábító rész példák után megrögzött gonoszokban mitsem gyümölcsöz, hanem csúfosan kigúnyoltatik, miután a lel­készek, erkölcstelenségüket sujtandók, nem testi, hanem lelki fegyvereiket sem használhatják szabadon. Valóban szomorú rajza ez szegény hazánknak, s én azt mondhatom, hogy a savanyu gyü­mölcsbe már belé harapánk, mellytől majd gyermekeink fogai válnak meg. Én. Ej bíró gazda, bízzuk csak ezeket a jó Istenre, majd az annak idejében, ha a mérték megtelt, egy csapással fordítand a d­olgon. Biró. Igenis, bízzuk az Istenre, én is azt mondom, de úgy, hogy a teendőket mi is tegyük meg. Csak volnék én szolgabiró.

Next