Századunk, 1842. január-december (5. évfolyam, 1-104. szám)
1842-08-04 / 61. szám
61. szám* Ötödik esztendei folyamat 1842. August. 4. SZÁZADUNK. A nemesség adófizetéséről. „.........tumes alto stemmate, tamquam Feceris ipse aliquid, propter quod nobilis esses.“ Juvenal, satyr. VIII. Igen helyesen mondja Pulszky Ferencz a Pesti hírlap 159. számában: „Találkoznak most is a sötét középkornak olly hősei, kik nem szégyenük fenhangon kiáltani, hogy „mig a magyar nemes magyar marad, szűz vállait nem veti az adó járma alá!“ Ezen szűz vállak pedig elviselték régibb időben a kamranyereség (lucrum camerae) név alatt ismeretes adót, el Mátyásnak adóját, el a török alatt a karácsot (főtéri adót) , sőt legujabb időkben az úrbéri telektéli adóztatást is; miről azonban ezen bölcsek természetesen mitsem tudnak.“ A magyar nemességnek igazságszeretetéről, méltányosságáról, valamint korszellemről (de ki tagadhatja, hogy a „vox populi vox Dei“ a történetben mindig bebizonyodott é s jelenkorunk statusvizsonyaitól mulaszthatlanul követelt köz adóbani részesülése tárgyában a Pesti Hírlap-, Századunk- és Világban olly sok alapos íratott, és közgyűléseken elfogulatlan, felvilágosodott, önzetlen és hatályos ékesszólással biró szónokok által — nem rég a lapok szerint az esztergomi közgyűlésen is Andrássy József kir. helytartói tanácsnok által — olly sok meggyőző adatott előszóval elő, hogy első pillanatra feleslegesnek látszhatnék e tárgyról valamit magyar lapban még írni, ha tudva nem volna, hogy nyomtatott és mondott szavak, bármilly meggyőzők legyenek is, legtöbb egyé ,neknél mint a pusztában szónokló szavai sikeretlenül elhangzanak, mint falra hányt borsó visszapattognak, és hogy bizonyos igazságokat, mellyek az önzés, haszonvágy és rangkedvezmények elevenébe vágnak, százszor kell ismételni, míg hathatós benyomást okoznak és a kívánt sikert előidézik; valamint Cato nem hagyta magát visszaijesztetni, hogy éveken át a római senatus minden ülésében hasztalan ismételte: „Caeterum puro, Carthaginem esse delendam,és az emberbaráti Wilberforce egy emberkorig (30 évig) a parlamentben sikeretlenül szólott a néger emancipatio mellett, míg végre mind Cato mind Wilberforce elérték czéljaikat. Ennél fogva értekezésem e fontos, nemzetünk javát és becsületét érdeklő tárgyban épen nem lehet felesleges, annyival is inkább, minthogy a nemességnek eddigi adómentessége eltörlését okokkal szándékozom támogatni, mellyek tudtomra még nem voltak érintve. Kétséget nem szenved, hogy a nemesség adómentessége, melly Magyarországban még mostanig fentartalik, míg Németországban, Angliában, Svéziában, Norvégiában, Dániában, Franczia-, Spanyolországban, Portugáliában, Belgiumban, Lengyelországban stb. már rég eltemettetett, legkevésbbé sem szereztetett valódi igazságos utón, hanem csak azon időkben bitoroltatott, midőn a többi rendek — polgárok és parasztok — lábbal tapodtattak, nem volt szabad szólniok, s a nemességnek legtöbb szabadalmai és kiváltságai gyenge kormányzóktól (mit Anglia Magna Chartája a „földnélküli“ János királytól s a magyar nemesség arany bullája a gyenge II. Andrástól) csikartattak ki. A háborítatlan birtok, elévülés és más egyéb, mi közönségesen a nemesség adómentességének vélt jogszerű megállapítása mellett felhozalik, közelebbi megvilágositás után teljességgel nem áll, s a szigorú polgári igazság bírószéke előtt szintoly kevéssé lehet érvényes, mint az erkölcsösség s a tiszta természet és státusjog törvényszéke előtt. A polgári jog elvei szerint birtokfoglalás és elévülés, a leírni és elévesitni akaró személynek mindig egy másikat ellenébe állítva, még különösen előre felteszik, hogy polgári adásvevési tárgyak érdekeltessenek. Hol volt már most a leírni és elidősítni akaró aristocratiának (a nemességnek) ellenében álló személy? Talán a nemes országrendek akkori szakában egészen háttérbe helyzett nép? Azon időben az aristocratákon kívül a státus többi lakosai nem képeztek személyt a szónak jogos értelmében. Csak a legfelületesebb pillanat is az élőkor viszonyaira Magyarországban, valamint Német-, Franczia-, Spanyol-, Angol- és Lengyelországban stb. eléggé tanít, mikép tekintetben, hatalomban és befolyásban az aristocratia a többi és szegényebb lakososztályokat ollyannyira felülmúlta, hogy köztök jogegyenlőség épen nem létezett, nem is említve , hogy ezenfelül a nemesség alkotott testület, tehát törvényesített személy volt, de a népnek egyéb tömege nem volt a polgári jog értelmében törvényes személy, mellynek az aristocratia jogérvényesen az elévülés magán-jogczíme által az adómentességet elévesithette volna. Ezért Werbbőczy, a magyar nemesség szokás-törvényei összehordója, a nemteleneket nem is számlálja a magyar nép közé. Világosan mondja Hármaskönyve NI. R. 4 ez. : „Nomine autem et apellatione populi hoc in loco inteltge solummodo Dominos Praelatos, Barones et alios magnates, utque quos libet Nobiles, sed non ignobiles. Licet autem isse terminus populus includat omnes nobiles et ignobiles partter, de ignobitibus tamen (qui plebis nomine intelliguntur) in hac parte nihil est ad propositum.“ S e képtelenséget magyar jogtanitók, Huszly, Fleischhacker stb. utána mondogatták. Fleischhacker 1795-ben „Institutiones Juris Hungarici“ czimű munkájának 178. lapján nem szégyenlette még ki is nyomatni: „In statu civili soli nobiles in genere comprehenduntur,“s a Hármaskönyv 1. r. 9. ez. 7. §át idézni (hol ez nem is mondatik, hanem csak, hogy kik számláltatnak a nemességhez) s belőle azon kalandos következményt hozni: „Ex quibus inferre licet, illos, qui hos inter . Regni status non numerantur, personam civilem non habere, homines quidem sunt (sic!) sed non personae statu civili gaudentes, extra quem qui sunt, ignobilium nomine veniunt.“ Fleischhackernek inkább írnia kellett volna: „In statu civili vivunt homines sui juris, non obnoxis alterius potestati, quibus jura civilia ex immediato nexi civili et constitutione civitatis competunt.“ A nemesség adómmentessége Magyarországban, valamint Német- Francziaországban stb. túlhatalmából eredett, mellynél fogva az adófizetés alól magát kihúzni s e terhet másokra, kik általok elnyomva s a barbár középkorban mintegy kiskorúk voltak, furfangosan hárítani tudta. Mihelyt azonban a nemtelenek néposztálya eléggé kimivelődött átlátására annak, hogy illy állapot önkényes és önhatalmú, vagy gyenge fejedelmek engedékenysége által elsajátított adómentesség a státusköteléknek koránsem felel meg, hanem azzal épen homlokegyenest ellenkezik, s mihelyt a közvélemény elég erővel bir, minden belopózott önzést a státusviszonyoktól távol tartani, minden státuspolgároknak törvény előtti