Századunk, 1842. január-december (5. évfolyam, 1-104. szám)

1842-08-04 / 61. szám

61. szám* Ötödik esztendei folyamat 1842. August. 4. SZÁZADUNK. A nemesség adófizetéséről. „.........tumes alto stemmate, tamquam Feceris ipse aliquid, propter quod nobilis esses.“ Juvenal, satyr. VIII. Igen helyesen mondja Pulszky Ferencz a Pesti hírlap 159. számában: „Találkoznak most is a sötét középkornak olly hősei, kik nem szégyenük fenhangon kiáltani, hogy „mig a magyar ne­mes magyar marad, szűz vállait nem veti az adó járma alá!“ Ezen szűz vállak pedig elviselték régibb időben a kamranyereség (lu­crum camerae) név alatt ismeretes adót, el Mátyásnak adóját, el a török alatt a karácsot (főtéri adót) , sőt legujabb időkben az úr­béri telektéli adóztatást is; miről azonban ezen bölcsek természe­tesen mitsem tudnak.“ A magyar nemességnek igazságszeretetéről, méltányosságá­ról, valamint korszellemről (de ki tagadhatja, hogy a „vox populi vox Dei“ a történetben mindig bebizonyodott é s jelenkorunk sta­­tusvizsonyaitól mulaszthatlanul követelt köz adóbani részesülése tárgyában a Pesti Hírlap-, Századunk- és Világban olly sok alapos íratott, és közgyűléseken elfogulatlan, felvilágosodott, önzetlen és hatályos ékesszólással biró szónokok által — nem rég a lapok sze­rint az esztergomi közgyűlésen is Andrássy József kir. helytartói tanácsnok által — olly sok meggyőző adatott előszóval elő, hogy első pillanatra feleslegesnek látszhatnék e tárgyról valamit ma­gyar lapban még írni, ha tudva nem volna, hogy nyomtatott és mondott szavak, bármilly meggyőzők legyenek is, legtöbb egyé­ ,­neknél mint a pusztában szónokló szavai sikeretlenül elhangzanak, mint falra hányt borsó visszapattognak, és hogy bizonyos igazsá­gokat, mellyek az önzés, haszonvágy és rangkedvezmények eleve­nébe vágnak, százszor kell ismételni, míg hathatós benyomást okoznak és a kívánt sikert előidézik; valamint Cato nem hagyta magát visszaijesztetni, hogy éveken át a római senatus minden ülésében hasztalan ismételte: „Caeterum puro, Carthaginem esse delendam,é­s az emberbaráti Wilberforce egy emberkorig (30 évig) a parlamentben sikeretlenül szólott a néger­ emancipatio mellett, míg végre mind Cato mind Wilberforce elérték czéljaikat. Ennél fogva értekezésem e fontos, nemzetünk javát és becsületét érdeklő tárgyban épen nem lehet felesleges, annyival is inkább, minthogy a nemességnek eddigi adómentessége eltörlését okokkal szándékozom támogatni, mellyek tudtomra még nem voltak érintve. Kétséget nem szenved, hogy a nemesség adómentessége, melly Magyarországban még mostanig fentartalik, míg Németország­ban, Angliában, Své­ziában, Norvégiában, Dániában, Franczia-, Spanyolországban, Portugáliában, Belgiumban, Lengyelországban stb. már rég eltemettetett, legkevésbbé sem szereztetett valódi igazságos utón, hanem csak azon időkben bitoroltatott, midőn a többi rendek — polgárok és parasztok — lábbal tapodtattak, nem volt szabad szólniok, s a nemességnek legtöbb szabadalmai és kiváltságai gyenge kormányzóktól (mit Anglia Magna Chartája a „földnélküli“ János királytól s a magyar nemesség arany bullája a gyenge II. Andrástól) csikartattak ki. A háborítatlan birtok, elévülés és más egyéb, mi közönsége­sen a nemesség adómentességének vélt jogszerű megállapítása mel­lett felhozalik, közelebbi megvilágositás után teljességgel nem áll, s a szigorú polgári igazság bírószéke előtt szintoly kevéssé lehet érvényes, mint az erkölcsösség s a tiszta természet és stá­tusjog törvényszéke előtt. A polgári jog elvei szerint birtokfoglalás és elévülés, a leírni és elévesitni akaró személynek mindig egy másikat ellenébe állít­va, még különösen előre felteszik, hogy polgári adásvevési tár­gyak érdekeltessenek. Hol volt már most a leírni és elidősítni akaró aristocratiának (a nemességnek) ellenében álló személy? Talán a nemes országrendek akkori szakában egészen háttérbe helyzett nép? Azon időben az aristocratákon kívül a státus többi lakosai nem képeztek személyt a szónak jogos értelmében. Csak a legfelületesebb pillanat is az élőkor viszonyaira Magyarország­ban, valamint Német-, Franczia-, Spanyol-, Angol- és Lengyel­­országban stb. eléggé tanít, mikép tekintetben, hatalomban és be­folyásban az aristocratia a többi és szegényebb lakos­osztályokat olly­annyira felülmúlta, hogy köztök jogegyenlőség épen nem lé­tezett, nem is említve , hogy ezenfelül a nemesség alkotott testü­let, tehát törvényesített személy volt, de a népnek egyéb tömege nem volt a polgári jog értelmében törvényes személy, mellynek az aristocratia jogérvényesen az elévülés magán-jogczíme által az adómentességet elévesithette volna. Ezért Werbbőczy, a magyar nemesség szokás-törvényei összehordója, a nemteleneket nem is számlálja a magyar nép közé. Világosan mondja Hármaskönyve NI. R. 4 ez. : „Nomine autem et apellatione populi hoc in loco in­­teltge solummodo Dominos Praelatos, Barones et alios magnates, utque quos libet Nobiles, sed non ignobiles. Licet autem isse ter­minus populus includat omnes nobiles et ignobiles partter, de ig­­nobitibus tam­en (qui plebis nomine intelliguntur) in hac parte ni­hil est ad propositum.“ S e képtelenséget magyar jogtanitók, Huszly, Fleischhacker stb. utána mondogatták. Fleischhacker 1795-ben „Institutiones Juris Hungarici“ czimű munkájának 178. lapján nem szégyenlette még ki is nyomatni: „In statu civili soli nobiles in genere comprehenduntur,“­s a Hármaskönyv 1. r. 9. ez. 7. §át idézni (hol ez nem is mondatik, hanem csak, hogy kik szám­láltatnak a nemességhez) s belőle azon kalandos következményt hozni: „Ex quibus inferre licet, illos, qui hos inter . Regni status non numerantur, personam civilem non habere, homines quidem sunt (sic!) sed non personae statu civili gaudentes, extra quem qui sunt, ignobilium nomine veniunt.“ Fleischhackernek inkább írnia kellett volna: „In statu civili vivunt homines sui juris, non obnoxis alterius potestati, quibus jura civilia ex immediato nexi civili et constitutione civitatis competunt.“ A nemesség adómmentessége Magyarországban, valamint Német- Francziaországban stb. túlhatalmából eredett, mellynél fogva az adófizetés alól magát kihúzni s e terhet másokra, kik általok elnyomva s a barbár középkorban mintegy kiskorúk vol­tak, furfangosan hárítani tudta. Mihelyt azonban a nemtelenek néposztálya eléggé kimivelődött átlátására annak, hogy illy álla­pot önkényes és önhatalmú, vagy gyenge fejedelmek engedékeny­sége által elsajátított adómentesség a státusköteléknek koránsem felel meg, hanem azzal épen homlokegyenest ellenkezik, s mihelyt a közvélemény elég erővel bir, minden belopózott önzést a státus­­viszonyoktól távol tartani, minden státuspolgároknak törvény előtti

Next