Századunk, 1842. január-december (5. évfolyam, 1-104. szám)

1842-09-12 / 72. szám

99. szám* Ötödik esztendei folyamat 1842. September 19. SZÁZADUNK. Különféléb.­ n. Van még más oka annak, hogy a mezőőrségi törvények­nek még eddig nem lehetett várt foganatjok; ez pedig vadászat­törvényeinkben és ezeknek gyakorlási módjában találtatik. — Nem akarom itt fejtegetni, a szabad nemesi birtokomban tartózkodó vad nem tartozik e­ppen úgy sajátomhoz, mint akármelly abban lévő más állat? úgy hogy az, ki vadaimat megfogja, megöli vagy pusztítja, jogaimat épen úgy megsérti, mint ha akármi élet vagy nem élet, a mi sajátom, pusztítana; azt sem akarom szigorúan meg­vizsgálni, bölcsek és az egészre hasznosan befolyók voltak e azon törvények, mellyek által a vadászati, természetéből is, királyi jog (jus regale) a birtokosok kárával közhasználhatóvá tétetett, kivált ha tekintem, hogy a szabad vadászatnál fenálló törvények (provi­­siones legis) olly czéliránytalanok, hogy általok csak alkalom ada­tik privilegiált kártételekre. Csudálatos tünemény, olly hadkedvelő népben, mint mi vagyunk, mellytől inkább a vadász-törvényeknek szigoruabb alkotását és fentartását lehete várni, ezeknek korlátlan­ságát tapasztalni; nem is lehet ezen következetlenséget a törvény­­hozásban máskép magyarázni, mint a századokon át tartó háborúk és az ezek után természetesen támadt rendetlenség és törvénynél­küliség hangulatából; azért is itt csak azt a kérdést akarom fejte­getni : „ártalmasak e a vadászat mostani törvényei és az ezekből származó gyakorlások, és miben?“ A m­ezőőrségi törvények fő czélja természetesen az, hogy ide­gen ne pusztíthassa, tiporhassa földeimet, erdeimet, réteimet, ber­keimet, kerteimet, szóval, hogy a­mi teljes joggal az enyém, azt magam­ használhassam is kizárólag úgy, hogy tudtam és engedel­­mem nélkül senki abban ne tapasztaltassék, kivévén javaimnak azon részeit, mellyek a törvény által közhasználtatásra kijelöltet­­vék u. m. utak, köz­vizi csatornák stb. E nézetből ment ki a tör­vény, mikor a mezőőrség czikkei közt meghatározta, milly módon használhassa a vadász ezen jogát kártétel nélkül. De mi haszna, mikor ezen törvényt is olly könnyen kijátszhatja, mert ki vigyáz reá, ki van mellette, mikor p. o. a vetemények, rétek, vagy sze­­derfaültetvények közt az említett czikk engedelméből a tarlókon vagy ugarokon szabadon járkál kutyáival, s a vadat, melly termé­szetesen előre a sűrűbe elbújik, bizonyos kártétel nélkül ki nem ugratja ? mert csak ennyi szoicismust talán honunkban senki sem keres azoknál, kik egész éven át mással nem foglalatoskodnak, sőt másból alig élnek, mint a vadászatból. Nem elég tehát a mezők őrzésére a felállított elv, hanem ollyasra van szükség, mi­szerint a vadász egy lépést se tehessen másnak birtokában addig, mig csak tehetségében állana valami kárt tenni, azaz, mig a mezők és rétek ősszel egészen fel nem szabadulnak. Elmúlván az alkalmatosság, el fognak múlni a kártételek is, és az új törvény könnyebben és biztosabban fog figyelembe vétetni. De nemcsak a mezőőrségi tör­vény elégtelenségei, hanem fenálló vadászati törvényeink is okai, és fő okai a kártételek kísértéseinek. Ezek közül ugyancsak II. Ulászló viktörv. 18. czikkje, melly 1504ben alkottatott, 1729. 3.t. 32. czikk, és 1802. hozatott 2­4-ik ez. szolgálnak Útmutatásul; és bár csak élő törvények volnának és értelmök szerint teljesittetné­nek, s ne maradnának csak holt rendelések, mellyeket senki sem követ, sőt nagy része azoknak, kik ellenük szüntelen vétkeznek, nem is ismeri, volna általok legalább egy kis segítség adva a vég­telen rendetlenség ellen. Ha mindezeknek természetét nézzük, szükséges alkotási ide­jükre visszamennünk: mi más czélja lehetett az országnak II. Ulászló alatt ezen törvényt alkotni, mint az akkor már divatozó korlátlan vadászat, melly a henyélőknek alkalmat adott más hasznos foglala­tosságok és működések helyett kóborlásra, rendellenségre, végre lopásra és rablásra fakadni, a mint a törvények szavai nyíltan megmutatják, és ugyan nem írja e lő egészen mostani vadász nemes szomszédunk életét, midőn ezen régi időknek szomorú rajzát nyújt­ja? Ki nem tudna közülünk számtalanokra mutatni, kik minden va­gyonukat elhagyták pusztulni, mert mindeneket lassan kint elpus­kázták és koldulásra sőt roszabbra is lealacsonyodtak. III. Károly törvénye újabb s azért czélirányosabb is. De 1729-ben nem­ ál­modtak még mezőőrségről, melly a vadászati kicsapongásoknak legnagyobb ellenzője; sőt 1802 ben sem, ámbár ekkor a birtok bá­torsága és a jog szentsége már egy kissé viradni látszott a nem­zetnél, mert felére legalább visszaadatott a birtokosnak azon ter­mészeti joga, vadját magáénak nézhetni; de csudálatos marad min­dig, hogy csak a tilalmas felére nézve tett a törvényhatóság óvást és bírót, büntetést rendelt, de a szabad vadászat elleni törvé­nyes rendelések megtartásai iránt nem, ámbár épen ezek lettek volna a legszükségesebbek. Hiszen természetes, hogy a vadat sem kell ölni tenyésztés idején, ha annak végpusztulása nem kívánta­tik, és szinte utálatos ezen természet elleni módot csak fel is fog­ni ; mert ha a vadat akkor is lehet üldözni, mikor tenyészt, vagy ki nem nőtt, és se nem mentheti magát, sem az embernek táplálá­sára nem ép, a vadászat akkor nem más mint rút öldöklés; az ilyé­lyes vadászból pedig nem lehet egyéb, mint neveletlen kártevő, szinte tolvajhoz hasonló, ki ollyast foszt, mi másé, és a birtokos­nak kárt okoz, a­nélkül hogy magának igazi hasznot hajtana. És honnan ered ez ? Nem másból, mint hogy a törvények a szabadban gyakorlandó vadászatot különös kikötések alá tették ugyan, de a vadászat idejét a természet törvénye szerint meg nem határozták, a fenyítőket pedig és a bírót meghatározni elfelejtették. Hogyan is állhatna fel e törvény, főkép fenyítő törvény, bíró és büntetés nél­kül? Meg kell azonban vallani, hogy a mostani szabad vadászatot illető törvények mellett csakugyan nehéz volna biró lenni, mert ki ítélheti el jó lelkiismerettel azon vadászt, ki p. o. jan. első hetében épen lövésnél tapasztaltatott, és vádoltatik, hogy bár a szabadban de ollyan vadak nemére lőtt volna, melly a törvény által akkor lőni tiltatik; de mivel a vadat elhibázta, nincs corpus delicti, puskája ki van lőve, senki sem mutathatja meg, mivel volt töltve ; ő pedig hivatkozik a törvényre, melly megengedi, hogy szarvas tehénre januar 1 jétől kezdve sept­­ljéig vadászni szabad, ő tehát szarvas­­tehénre lőtt, de igazán őzkecskét hibázott el, mellyre mart. eleje előtt a vadászatot a szabadban is tiltja a törvény. Ki mutatja meg hogyan esett a dolog? Nyomai mindkét vadnemnek az erdőben tisz­tán meglátszanak, mit tehet ekkor a bíró ? Vagy a csúfosan kijátszott törvény mellett határoz, vagy hallgat, és kénytelen a bűnöst igaz­ságtalanul felmenteni. Máskor tiltva lévén a törvény által fáczá-

Next