Századunk, 1842. január-december (5. évfolyam, 1-104. szám)

1842-10-10 / 80. szám

SOR­szám* Ötödik esztendei folyamat 1842. October 10. SZÁZADUNK. Elmélkedések hazánk múlt és jelen átla­polja felöl. III. Európa népeinek nemzeti jellemét nemzettörténetükből ma­gyarázni, Európa nemzettörténeteit évszázadok szerint rendezni, az események befolyásait a polgárisodás, értelmiség és ipar kifej­lődésére vagy teremtésére kitalálni, egy nemzet kitűnő szokásait és hajlamait históriájából, népünnepeiknél, nyilván­os és házi-pol­gári életükben kitanulni, a nemzettörténeteket majd egyenként át­pillantani, majd mindnyáját összesen a világtörténetben szemlélve fölfogni; minden ország statistika-geographi-ethnographi-hierarchi viszonyaival megismerkedni; utánna minden nemzetet hazájával, al­kotmányával, nemzeti nyelvével és jellemével ens­unum-kint tekin­teni, képzelni s mindent együtt s egymással összehasonlítani; Spa­nyol-, Olasz-, Franczia-, Angol-, Német-, Svéd-, Lengyel-, Orosz- és Magyarország történeteit philosophiailag felfogni, megvizsgálni s összehasonlítani; a történetet mindenütt az időnkinti politikai alkot­mányból kifejteni; ez alkotmányra ismét a történetet alapítani, s ekkép a mostani európai országalkotmányok kiképződési módját s az Európában uralkodó monarchiai elveket megbecsülni; aztán átpil­lantani : mi volt Európa a keresztes hadak, a puskapor használata, könyvnyomtatási mesterség föltalálása, Amerika fölfedezése, az egyházi reformatio, I. Péter orosz császár megjelenése és a franczia lázadás előtt; — mi lett Európa ezen elválasztó epochák követ­keztében? Mi volt Anglia a magna charta birtoka előtt s az ezerki­tusa alatt; mi lett e magna charta birtokában? ez minden európai státusférfiaknak méltó foglalatossága lehetne. De illy Studium el­­kerülhetlenül szükséges, ha képesek akarunk lenni a jelen és jövő hiányait és hasznait, szükségeit és kivonatait valódilag és helye­sen felfogni s végre elismerni, hogy egész Európa csak egyetlen nagy családot képezve, csak egy őszinte felebaráti szeretetre ala­pított testvérszövetségben állhat fel és virágozhatik szerencsésen, önmagát tisztelve s másoktól tisztelteive, becsületben és méltó­ságteljesen. El fogjuk ismerni, hogy a­míg Magyarország (ezen Európa kicsinyen) veszedelmes optimismusban elaltatva deákul tengődött, szebb s jobb jövendője reményének minden őszinte, lelkes magyar szivéből napról napra eltűnni kelle, mert a mindig szomoritóbban és nyomasztóbban kifejlődött viszonyok semmi kétséget sem látó­nak fenhagyni, hogy az 1740 ben nagylelkűnek (magnanima) és sze­retettnek (percara) bélyegzett magyar nemzet deákul optimizálva kénytelen leend magában összedőlni, eltikkadni, elrothadni és sa­ját zsírjában megfuladni. Annyival örvendetesebben lepetünk meg a nemzeti magyar fiatal erejű­ életvidor latin optimismusábeli föl­ébredésének látásán. A magyar nyelvnek — melly további és min­dig nemesb kifejlődése felé óriási léptekkel erőteljesen halad — nyilványos ügynyelvé emeltetése óta Magyarországban őszintébb, előitéletmentebb, munkásabb, nemes­ nemzetélet s ezzel szebb jövendő fejlődött. Ki a nemzeti Magyarország törvényes utoni s felvilágosodott atyai kormány utalma alatti fejlődését előítélet nélkül vizsgálja, egynél több jót tisztelve méltányoland, az ifjulag heves nemzetnek egynél több gyengeségét és fényesen s magasra fellobbanó buz­galmát menthetendi, s nem kivánandja, hogy egy, sokévü latin álomból alig felébredt, erőt érző, haladni vágyó, minden nemes­re s jóra lelkesedve fogékony nemzet az olly soká elhanyagolt és ezért hátramaradt honi érdekek felvilágosítása és tanácsko­zás alá vételekor a nemzetgyülekezetekben mindenkor valamelly ó parliamenti nemzet szabadelmüleg őszinte és hidegvérüleg nyu­godt méltóságát fentartsa és gyakran kényelmetlen korlátait so­ha át ne hágja. Az elfogulatlannak már régen át kell­ látnia, hogy útbaigazító oktatás vagy szigorúan pirongató intés, a tör­vényekét komoly és méltóságteljes utalás, a magyarilag jónak nagylelkű s részrehajlatlan méltánylása, a kormányzási szempon­toknak, Magyarország alkotmányos viszonyaira nézve az ausztriai császárság iránt, tartózkodás nélküli felvilágosítása, a nemzet al­kotmányos jogainak szent megbecsülése, szilárd-szigorúan törvé­nyes behatás, valódi keresztény szeretet és igazi országatyai gon­doskodás, szellemében kimivelt és Magyarországra tettlegesen al­kalmazott etnikai kormányelv nálunk mindig több jót okoz és okoznia kell, mint minden más bár­minemű és nevű törvényki­­vüli rendszabály. Századok tapasztalása tanítja, hogy azon társa­ságban, mellyből a keresztény szeretet szelleme száműzve, min­dig gyűlölet és üldözési szellem, elégedetlenség és pártszellem, dicsvágy és czivódáskór, igazságtalanság és fejesség, nyugatlan­ság és bátortalanság uralkodik. Magyarországtól tehát okszerűleg nem várható, hogy ezen minden társaságról álló általán­os szabály­ból kivételt képezzen; illy kivétel lehetősége nem is gondolható, ha a magyarok nemzeti jelleme, miként az egy évezred történeté­ben tisztán és igazán bebizonyult, épen olly igazán és valódilag felfogatik. A magyarok jellemében korlátlan nemzeti büszkeség, nemzeti föllengzés, minden önkényes hatalom megvetése mélyen gyöke­rezve fekszik. E fő jelleme a magyar nemzetnek némelly egyes magyarokban kihalva és eltemetve lenni látszik, az egész nemzet nagy tömegében azonban bámulandó nagyságban él, fölébred, óriási erővel fellobban, valahányszor Magyarország nemzeti ügye megsértetik. A magyar nemzetről mindig tökéletlen kicsinszerű eszméket tápláltak. Nem tartották érdemesnek nemzetjellemét a nemzet­történetből kitanulni, sokkal kényelmesebb lévén, nemzeti jel­lemet költeni s e költészet rovására azt ostromolni. A magyarok nemzetiségében a legnemesbet és legtisztábbat, sorsában a legra­­­gasztobbat, legszebbet félreismerték. Magyarország nemzettörté­nete tanítja, hogy valahányszor a fölnevezett, az egész nemzeti lényben meggyökerezett, megtestesedett és megcsontosodott főjel­lem figyelem nélkül hagyatott, a kormánynak legüdvösebb rend­szabályai törést szenvedtek. S ez Magyarország egész történeté­nek tartalma, mellynek tekintetéből a magyar jellemnek nemzet­­történetbeli alapos, előítélettel ment stúdiuma minden a statusgép­be hivatalosan nyúló statusférfiának első, leglényegesb és legfen­­sőbb feladata most és mindörökké. *­ Lásd Századunk 39., 40. számát.

Next