Századunk, 1843. január-december (6. évfolyam, 1-104. szám)

1843-01-16 / 5. szám

Hazánkban a törvényhozói hatalom, miként tudva van, a nem­zet és fejedelem között meg van osztva úgy, hogy sem a király sem a nemzet maga törvényt nem alkothat. Nem akarom itt vitatni, a törvényhozói hatalom egyaránt van-e fölosztva a két fél között, vagy annak nagyobb részét a nemzet vagy a király birja-e? de annyit tartózkodás nélkül elmondhatni, ha Ő Felsége, mint a tör­vényhozói hatalomnak fele részével biró fél, azon száz meg száz ferde, haszontalan, sőt világos törvényeinkkel egészen ellenkező nyomorú indítványokat hozza szőnyegre, hévvel pártolja, erőszak­kal törvényesíttetni kívánja, mellyeket a nemzetnek ezen parányi részecskéje, vagyis nehány, a törvényhozói hatalomnak csak szá­zadik részecskéjével biró bölcs urak indítványoztak, tüzesen pár­toltak, erőteljesen vitattak, megvesztegetés és korteskedés által megyei határozattá tettek s most azon ürügy alatt törvényesíttetni sürgetnek, hogy csak azok törvényesitése által lehet a haza bol­doggá — ha mondom ezt . Felsége, mint törvényhozói hatalom­mal fölruházott fél cselekszi: az indítványok mind vészteljesek, hazát boldogtalanitók, kiáltatnak ki, s a nép annyira fölizgattatik, hogy mindnyájan már rég eszeveszett, kétségbe esett földönfutókká lettünk volna! Uraim! kevés jó és szilárd rendet tehetünk föl azon házban, hol a kocsis és béres többet parancsol mint az úr vagy annak meghatalmazottja; kevés boldogságot gyaníthatunk ott, hol a cse­lédség az ur legjobb rendeleteinek folyvást ellenszegülhet, ellenben ön gonosz vágyainak megfelelő akaratját, mint szent írást, ura nya­kára tolhatja; kevés hasznos és bölcs törvényeket alkothat azon haza, hol ez vagy amaz csak azért rész, mivel fölsőbbségtől jó, ez és amaz pedig múlhatlanul csak azért jó, mivel a fölsőbbség akara­tával ellenkezik, vagy mivel néhány alattvalótól vette eredetét! De nemcsak kormány, hanem a köznemesség ellenében is így viselik magukat ezen bölcs uraink, mert kedélyeiket követve tet­szésük szerint hányják vetik majd ide majd oda a szegény közne­mességet, mikép gyermekeink a játszi lapját szokták. Ha nemtelen irigység vagy még nemtelenebb boszuvágytól ingereltetve, vala­­melly felekezetet, társulatot vagy osztályt agyonzúzni, tiprani, megsemmizni magukban eltökélettek, feltárják erszényeiket és ki­osztják pénzüket a köznemesség között; ha pedig üres a zacskó, csalárd utakon, száztól száz kamatot ígérve, pénzt varázsolnak ab­ba, megvesztegetik, leitatják általa a köznemességet, becsábítják azt a közgyűlésre és olly tárgyak fölött voksoltatnak vele léleksza­­kadásig, mellyekhez az távolról sem ért s tulajdon esze szive suga­­lata szerint sem igent sem nem­et nem mondhatna, sőt mellyeket ha értene, okvetlen minden tétovázás nélkül kárhoztatna; ellenben ha olly tárgyról van szó, melly a köznemességet is közelebbről ér­dekli , melly fölött annak jelenlétében határozgatni nem volna ta­nácsos, mellyre tehát azt megvesztegethetni még kilátásuk sem le­het , akkor röviden azt állítják, hogy e tárgyban csak az ész, tudo­mány és értelmiség szólhat, s igy a köznemesség jelenléte, szavazata szükségtelen. Még évenkint gyakrabban megújíttatni szokott ár­szabásaink is többnyire köznemességünk hite tudta nélkül szoktak megtörténni, mert jobbára mindig a gyűlés utolsó napján határoz­­tatnak el néhány urak által, mikor a köznemességből már rég hír­mondó sincsen a gyűlésben. Pedig ha urainknak némi érdekükben fekszik olcsó vagy drága húst enni, gyertyát égetni vagy drágán dolgoztatni, szövetni stb. bizony a szegény köznemességnek is kö­zelebb fekszik ez eleven testéhez, mint például a királyi tábla s annak ülnökei, mellyekről teljes életében mit sem hallott; s mégis ehhez szólnia, szavaznia kellett — ezt nélküle sok helyütt elhatá­rozni nem lehetett! S ez a mindent tisztán, igazán, nyilván ke­zelni akaró fölvilágosodott korunknak valóságos satyrája, piszka, szenye, mocska, undoksága, megbocsáthatlan vétke — igazság­talansága ! így akarnak némelly uraink a háziadóval is bánni, vagy in­kább némelly megyékben bánnak is immár; mert a köznemessé­get meg sem kérdezve, néhányan „róla nélküle“ elhatározzák, hogy a megye a háziadónak felét elvállalja. Uraim! azon gyűléseknek, mellyeken a háziadó kérdése tárgyaltatni akar, nem mint közön­séges évnegyedes, hanem mint megyei teremekben századok óta nem tartatott rendkívüli gyűléseknek legalább egy évnegyeddel előbb olly lélekismeretesen kellene kihirdetniük, hogy azok a me­gye legtávolabb szögletében s legelrejtettebb zurdikában lakó leg­­aljasabb nemes kanász vagy bojtárnak szintúgy tudtára esnének, valamint a leghatalmasabb aristocratának; e rendkívüli gyűlés meg­tartása napját tudató hirdetményben a gyűlés fontos tárgyának olly világosan kellene kifejtve lennie, hogy azt a legegyügyübb kortes épen úgy mint főnökeink legjelesbike érthetné; ugyanazon hirdet­ményben e rendkívüli gyűlésen vagy személyesen, vagy fölhatal­mazott általi megjelenésre a két szilvafával biró szegény nemesnek épen úgy mint uradalmakkal biró magnósnak kellene fölszóliltatva lennie, hogy igy a kérdés hovadönthetésére kiki tetszése szerint szavazatát beadhatván, ellene utóbb, bár merre dőlne is, kifogást ne tehetne. És most nem a tárgy fölött ingerültséggel tanácskozni, vitat­kozni , hanem a már úgy is tudva levő kérdés egyszerű megemlí­tésével nyomban csak szavazni kellene, mert hiszen itt nem any­­nyira azt akarnók megtudni, kinek mekkora esze­s értelmisége van, hanem inkább azt, akar-e a többség adózni vagy nem? ezt pedig a szavazatból bőven megtudhatnók. Ha most a szavazatok megszá­­molása után kitetszenék, hogy a megye összes nemességének lega­lább két­harmada az adózás mellett nyilatkozott, a kérdést nyom­ban tökéletesen kivívottnak, ha pedig egy­harmadán felül ellene csak egy egyén szavazott volna is , a kérdést nyomban tökéletesen megbukottnak kellene tekinteni, úgy hogy még az országgyűlési követeknek sem lenne egyébre szükségük, mint puszta s egyszerű szavazásra vagy­is annak nyilvánítására, hogy megyéjük akar vagy nem akar adózni. így a kérdést egy­úttal s munkával tökéletesen eldöntenék, befejeznek, holott mostani procedúránk mellett tiz­­annyi munka után sem tudjuk, hányadán vagyunk. Ugyanis először közgyűlésen vitatjuk sokáig nagy ingerültség­gel a kérdést, aztán választmányra bízzuk, s miután az vagy félévig dolgozott rajta, ismét közgyűlésen vesződünk vele egy egész nap; utóbb megint országgyűlésre kerül s itt ismét két hónapig tanács­koznak fölötte, mig végre nagy nehezen vagy semmi vagy törvény lesz belőle, olly törvény, mellyet senki sem tartana meg, mert a nagyobb rész hire tudta nélkül hozatott. Mondom fönőbb, hogy a kérdést, ha két­harmada nyilatkoz­nék mellette, tökéletesen kivivottnak, ha pedig csak eggyel keve­sebben szavaznának mellette, tökéletesen megbukottnak kellene te­kinteni ; mert megyei határozatoknál nem lehet botránkoztatóbb cse­vegés és lárma, mint ez: „csak 5—10—20 szótöbbséggel ment keresztül“ — mert az illy nyilatkozás más szóval nem tesz egye­bet mint: „ez a határozat csak féligmeddig érvényes, csak félig— meddig kötelez, mert csak nehány szótöbbséggel állapítatott meg.“ Már kérdem, hogyan tiszteljünk illy határozatot? hogyan érezzük magunkat lelkileg kötelezetteknek annak megtartására? A háziadó elvállalásáról tanácskozandó közgyűlés többnyire épen úgy ül s gyűl össze minden előkészület nélkül, valamint más közönséges évnegyedei többnyire minden érdekesség nélküli gyű­léseink szoktak, s miután illy gyűléseken a köznemességnek tized­­része sem szokott jelen lenni, vagy legalább kisebb számmal mint

Next