Századunk, 1843. január-december (6. évfolyam, 1-104. szám)
1843-01-16 / 5. szám
•». szám. Hatodik esztendei folyamat 1843. Január 16. SZÁZADUNK. I? u t ó I a js o & s. o as dl © I a t o k. a háziadó elvállalása fölött. III. Az elv: „semmit rólunk nélkülünk“ igen pompás, és midőn én azt őszintén tisztelem, csak óhajtanám, hogy ne föltétlenül álljon minden kivétel nélkül általában minden esetre, hanem inkább csak gyakorlati életünk bizonyos viszonyaira alkalmaztassák s igy a józan ész kivánatinak jobban megfeleljen; ne csak a kormányt kötelezze, hogy az rólunk hírünk tudtunk nélkül ne rendelkezhessék, hanem kötelezzen bennünket is annyira, hogy azt a községek, városok, megyék, sőt maga a haza is szem előtt tartván, a megyékben például ne ötven ar háromezer, a hazában pedig ne kétezer ar százezerek érdekéről rendelkezzék, határozzon, anélkül hogy a százezerek beleegyeznének vagy a határozandókról csak értesíttetnének is. Mert midőn magunk közt igy cselekszünk, akkor elvünket tettleg rontjuk, aláássuk s csak rosz szándékot, törekvést, akaratot árulunk el. De nem is lehet az tisztakeblü férfiú, ki minden megkéretés és előjárói hivatás nélkül tolakodólag s erőszakosan ezerek sorsáról szeret intézkedni, mig ő mint alattvaló tulajdon fölsőbbségének intézkedései ellen folyvást kifogásokat téve, örökön kopott hátú „semmit rólunk nélkülünk“ paripáján nyargal s egészben azon szünet nélkül berzenkedő falusi paraszt-prókátorokhoz hasonlít, kik társaikat addig izgatják, mig azok föl nem lázadnak megyéjük vagy földesuruk ellen, de végre is tömérdek káron kívül csak békét s tömlöczöt nyernek. Ha Ő Felsége hírünk tudtunk nélkül még ma minden önálló magyar nemesemberhez külön egy tízezer pengő forinttal terhelt, körülbelül illy tartalmú leiratot intéztetne: „Ő Felségének értésére esvén, hogy a magyar nemesség naponkint szegényül s pénzetlensége következtében folyvást aljasodik, ezen aljasodásnak gátat vetni s szeretett nemességét volt régi fényébe visszahelyezni óhajtván, mindegyiknek legkegyelmesebben tízezer ft. adatni rendelt, melly ide mellékelve azon parancsosal küldetik meg az illetőknek, hogy azt mindenki mulhatlanul elfogadja; különben stb.“ Vagy illyent. Ő Felségének tudtára esvén, hogy a magyar nemzetnek egyetlen s legforróbb óhajtása, hogy Pesttől Fiuméig vasutvonala legyen. Ő Felsége tehát a nemzetnek kedveskedni kívánván, ezen vasutvonalt tulajdon költségén elkészitetendi, annak fentartásáról szükséges alapítvány által gondoskodandik s az utvonalt úgy ajándékozandja a nemzetnek oda, hogy azon mindörökre mindenkinek — a külföldieket kivéve — a járás, kelés és kereskedés szabad legyen.“ Ha mondom ez hírünk tudtunk nélkül s igy „rólunk nélkülünk“ egy patens által változhatlanul megrendeltetnék: valljon mit cselekedendő lenne a magyar nemesség? Talán nyomban minden megye rendkívüli gyűlést hirdetne s ott a két rendkívüli kegyelmet két rendkívüli sérelemnek nyilatkoztatandná, ellenök fölirást határozna, orvoslásuk végett rögtön országgyűlést követelne, addig is a sok milliókat visszaküldetni rendelne, a vasút építését akadályozandó, mindenkit ellenszegülésre buzdítna? Ezt nem hiszem, hanem inkább azt, hogy az egész nemesség térdre hullna, a Mindenhatónak, ki a nemzetet illy példátlan kegyelmű királlyal megajándékozó, hálákat adandó s a legjobb fejedelem boldog életéért legforróbb imákat mondandó. Azonban erősen hiszem, hogy minden megyében legalább egypár álbölcs — alias bohó — találkoznék, ki a kegyelmeket egész hazánkat veszélyeztető sérelemnek keresztelni s belőlök, ha meg nem orvosoltatnak, a haza végpusztulását, vesztét következtetni jósolná *3 ! •— Ha pedig a megyékhez legfölsőbb helyről illyforma leirat érkeznék : „Ő Felsége, némelly nemesek törvényellenes törekvését, melly szerint a nemességet ősi törvényes előjogaitól kiforgatni s adó alá vetni i igyekeznek, érdem szerint rosszalván, a megyékkel aziránti legfölsőbb akaratát tudatja, hogy illy tárgyak fölötti tanácskozással megyei gyűléseiken hagyjanak fel, mert koronáztatása alkalmával a nemzet színe előtt letett ünnepélyes esküje következtében nemcsak maga kívánja a nemesség adómentességét tiszteletben tartani, hanem minden ármány ellen védeni is fogja azokat stb.“ Ha, mondom, illy leirat érkeznék a megyékhez, valljon mi történnék ? Semmi egyéb mint hogy az egész nemesség vagy legalább annak 99/100 örömittasan éljenezné, vég nélkül dicsérné magasztalná ő Felségét, áldaná a gondviselést, melly nemzetet illy törvénytisztelő királlyal megáldá, és a nemességnek csak parányi töredéke vagy is főbölcsekből álló 1/100 része morogna komolyan: „ez a leirat alkotmányunkat alapjaiban megrendíti, ez egy rendkívüli sérelem ; azért rögtön közgyűlés, rögtön országos választmány, rögtön erőteljes felirás, rögtön országgyűlés szükséges.“ Ha pedig a megyékhez érkezett leirat a fennebbivel egészen ellenkezőleg s körülbelül így hangzanék: „A köznép adói restantiája világos bizonyítványa lévén annak, hogy az maga az egész adót többé viselni nem képes, ugyanazért meghagyatik a megyéknek , hogy a köznépem könnyítés tekintetéből ezután legaláb a házi adónak fele a nemességre rovattassék stb.“ Valljon mi történnék most? A nemességnek fönebb említett 99/100 része a rendeletet igen következetesen önkénynek, törvénytelenségnek bélyegezné, rosszallná, ellene kígyót békát kiabálna, orvoslást követelne stb. de a másik parányi töredék vagyis az '/106 része csakugyan szívből örvendhetne, mert teljesült az, mit olly forrón óhajtott, keresett, mert megállapíttatott, mi véleménye szerint a hazát múlhatlanul boldoggá teendi. Azonban ki hinné ez a főbölcsekből álló kis töredék, ez az egész nemességnek 1/100 része épen most, épen akkor, mikor legforróbb óhajtása teljesülne, lenne legmegelégedetlenebb, ez találna a leiratban legnagyobb önkényt, sérelmet, ez sürgetné leginkább az országgyűlést, ez kiabálná legjobban, hogy az alkotmány s vele együtt a haza rommá lesz!! Ebből főbölcseink logicája s elveik tendentiája igen világosan látható. A logica az, hogy a világon senki más nem rendelkezhetik valamiről jól mint ők; a tendentia az, hogy a világon senki semmihez ne szólhasson mint ők. Az elv tehát: „semmit rólunk nélkülünk“ nem annyira azt akarja mondani, hogy hírünk tudtunk nélkül a kormány rólunk ne intézkedjék, mint inkább azt, hogy kormány és nép mellőzésével kirekesztőleg csak ők néhányan rendelkezhessenek az egész emberi nem sorsáról. * A vasútra nézve hihetőleg, kivált ha nem volna neki mit rajta szállítani , de a tízezer p. forintos banknóta aligha kis lyukat nem ütne a logikába, s valószínűleg azon kisérlené szónoki tehetségét „mikep lehessen a vasút-parancs elleni indítvány által a jó hazafi szagát megtartani, mellette mégis a tizenháromfejű banknótákat zsebébe csúsztatni?“ Capram et caules. A szerk.