Századunk, 1843. január-december (6. évfolyam, 1-104. szám)
1843-04-20 / 31. szám
31. szám. Hatodik esztendei folyamat 1843. Április 20. SZÁZADUNK. Éljetek ezekek! éljetek szegény kézművesek! íme Kossuth Lajos ur is mutatja, mintha némi kis figyelmet követelne részletekre ; vigyázva higyetek ! „Evertere domus totas oplanlibus ipsis Dii faciles . Juvenalis sat. IO. v. 7. Emberi, keresztényi és státuspolgári kötelességeim érzete, a valódi haladás, az erkölcsös mivelődés óhajtása, különösen pedig a szegényebb polgári sokaság emberi méltóságának tisztelete ösztönzött „Figyelmeztetés a czéhekre“ terjedelmes értekezésem írására, mellyet a Hírnök t. szerkesztősége a m. é. Századunkban 93 — 16okig kiadni szíveskedett, miért is ezennel mind magam, mind azon sok száz ezernyi szegény, de becsületes polgárok nevében, kiknek polgári állása, mivelése, becsülete, sőt élete érdekében szólottam, legbuzgóbb köszönetemet lefizetni szoros kötelességemnek ismerem, kérvén egyszersmind, legyen szives e jelen Cikkemet is mint amannak szükséges folytatását felvenni.*") Ha a sok üres szót a napi tapasztalással összevetjük, alig tudhatjuk, hányadán vagyunk, és nem csudálhatnók, ha valaki a mystificatio, vagy magyarán szólva a bolonditás korszakát vélné napjainkban létezni. Ugyanis mit hallunk szüntelen? „Törvény!11 s ime mindenfelé törvénytelenség! „Igazság!“ s ime, más igazainak elorzása, megtámadása, ősi jogainak letapadása. „Szeretet!“ s ime mindenütt gyűlölség, az egyik felekezet rettegése, a másik ok nélküli epesztése, a népek elkeseredése. „Haladás!“ és ime az erényt, a polgári szabadságot tekintve, tagadhatlan hátramaradás, sőt viszszamászás; mert míg a 16ik és 11-ik századokban Európa pogány népei a felfeszitetettnek győzedelmes zászlója alá sereglettek, s ama gyűlölt lazánkodás segedelmével rabszolgákból mivelt és szabad polgárok, tudatlanokból tanultak lenni kezdettek, most a keresztényekből több ízben pogányok kerekednek, a szabad polgárok gyárrendszerei tettleges rabszolgaságra füzetnek, a tanultak helyett pedig a felületesek özöne szaporodik annyira, hogy innentől nem lesz ritkaság még Lycurgus és Solon helyein is ollyanokat találni, kik latáni nemtudásuk miatt a magyar jog első kutforrásait meg sem közelíthetik és azt sem gyaníthatják, micsoda fán teremhet a lelkes magyar nép szellemével megegyező törvény. Azért is a megriadó tárogatóra, vagy akarják vagy nem , kénytelenek tánczot járni. Mintha bizony tehetnénk arról, hogy kétezer évekkel ezelőtt nem éltünk. „Népnevelés!“ és ime néprontás! „Hazafiaság!“s íme pártoskodás, a pattanásig kifeszített idegek rángatása, a szükségtelenül felizgatott kedélyek kérgesítése, mintha szeretettel, okos engedékenységgel, bölcs várakozással nem lehetne többre menni, többet reményem, mintha a tőlünk különbözőknek, a nálunk alantabb álló szegényeknek milliói tehetnének arról, hogy ők is emberek s érzik emberi méltóságukat. „Ipar!“ s ime a szegény sokaság földjének, kenyérkeresetének elvétele. „Iparegyesület!“ s ime az iparűzők legbecsületesebb társulatainak irgalmatlan eltörlése, mintha nem volna könnyebb a kész jót idővel reáragadott salakjából kitisztítani, mint helyette a még ki sem gondolt jobbat állítani. Ezeknek és több más illyéseknek komoly megfontolása, úgy vélem nem gúnyra méltó bibelődés; ezek ellenében a népmiveltetés és boldogíthatás eddig igazán figyelembe sem vett sőt megvetett kulcsának, tervének ajánlása, gondolom, szent kötelessége az ezekről is gondolkodó jó polgárnak ; sőt meg vagyok győződve, ha valaki bár az ellenkezőt tartva — jól van, ez is szükséges — szólalna fel az illyésekben, idejét haszontalanul „hírlapfirkászokkali csatepatézásra“ épen nem vesztegetné. Annyival kevésbé, mivel, mint mondatik a Pesti Hírlap 229 ik számában „még az olly avatatlan kezek közt levő lapban is, mint például a Nemzeti Újság , (e nem egyszer tűnnek fel teljes figyelmet érdemlő dolgozatok, mellyek a napi kérdések tisztábahozatalát dicséretesen elősegítik.“ Annyival kevésbé, mivel „tapasztaljuk, hogy a melly kérdéseket a sajtó elő nem készített, azok elő nem készítésének nyomai a törvényhatóságok országgyűlési utasításaiban is észrevehetők.“ Azaz: a gondolkodó, tanuló, életet ismerő „zugprokátorságnak“ kell előbb a kész jót kitálalni, mert különben a „potencirozott intelligentiák“ bébukkot sem tudnak hozzá szólani, vagy ha szólnak, nincs benne köszönet, mert csak azután lehet a becsületes dolgozatot gúnyokkal, csúfokkal marczangolni, csak azután lehet belőle a jó gondolatot kilopni és sajátkint árulni. Mert a zugprókátorság közbeszólása nélkül még a hozott törvényekre is — késő bánat, szegény gondolat — megvakarjuk fejeinket, mikor a kétségbeesett koldusok millióit szaporodni s Anglia pauperismusát közöttünk is honosulni tapasztaljuk. Minthogy „Figyelmeztetés a czéhekre“ czikkem legérthetőbb válaszát, a megyéknek „a czéheket el kell törülni“ nyakrafőre tett határozatában láthatom, mert t. Szepes megyét kivéve, melly a Hírnök i. e. 16. sz. szerint, „a czéhek szabályoztassanak , de el ne törültessenek“-et rendelte, még a conservativeknek tekintett megyék is — a Cato „Carthaginem esse delendam“-ját P. H. 229. sz. parancsolják. Ezért a i. e. „Kis Futár 4. sz. szerint én is vélvén, hogy „főképen nagy jólét volna, ha a szegényeket és tudatlanokat meg lehetne menteni azon tőröktől, mellyekkel őket most a hitetlenség— hozzá adhatjuk: a máséból, különösen a szegények verejtékéből ingyen gazdagulni vágyás — ezer alakban körülfonja!“ ez okból, mondom, épen gondolkodtam húsvéti dolgaim elmúlta után „Iparegyesület és a czéhek“ czim alatt egy kis értekezést irni, mellyben legderekabb kézműveseinket figyelmeztetni szándékoltam azon határra és szempontra, mellyen kívül alig lehet reájok üdvös a magában tiszteletre méltó Iparegyesület. Mert ha a mitől Isten őrizzen, még egyszer mondom, Isten őrizzen! — a honunkban mindenütt sürgő, a legüdvösebb társulatokat maszlagosító illuminátusok vagy St-Simonisták stb küldöttjei találnának az Iparegyesület tagjai közé is beforakozni, akkor ugyan, minthogy a konkoly könnyebben tenyészik, hamar nadrágnélküli Clansculotte) irányt vehetne az egész, műipari törekvést, vetélkedést, méltánylást ébreszteni vágyó, magában igen tisztes egyesület; — akkor ugyan „timeo Danaes et dona ferentes“, kötve higyjünk a komának; akkor ugyan az arany, ezüst -és bronz emlékpénzek, a dicsérő oklevelek stb. a haza egyik legtisztebb tagjaira, a legjelesebb kézművesekre, iparűzőkre, csupa száraz korty, fapénz és bolonditó füst lennének; s akkor ugyan derék mesterembereink, ipar *) Sőt inkább nekünk van teljes okunk a köszönetre a t. szerző ur i]]y gyakorlati s kimerítő czikkeiért. szerk.