Gonda Béla szerk.: A Tenger 17. évfolyam 1927

6-9. szám - Scholtz Andor m. kir. főr. főhajónagy: Az otrantói ütközet 1917 május 15. (képekkel és helyzetrajzokkal)

84A TENGER lakjon, azután ugyanott figyelő állásban maradjon. Rádiókészülékét lehetőleg hasz­nálja ki. A vízalattjárók saját belátásuk szerint vonuljanak be. A hadműveletek alatt künn tartózkodó valamennyi búvárhajó délután 5 órától másnap reggeli 5 - 10 percig rádió­készülékkel figyeljék a szikratávíró jelentéseket, hogy esetleg akciót kezdhessenek, illetve megfelelő utasítást kaphassanak. IV. Vízirepülők: A Cattarói öbölből, illetve Durazzóból kellő időben induljanak. Az északi csoport Brindisi irányában működjék. Az ellenség mozdulatait lehetőleg rádióval jelentsék a „Novara" vezérhajónak. Összefoglalva: „Novara" osztály megtámadja és megsemmisíti az ottrantói szorosban talált „Drifter"-eket. „Csepel" csoport megtámadja és megsemmisíti a Valona alatt talált ellen­séges hajószállítmányokat. Vízalattjárók megtámadják és elsülyesztik a brindisi, illetve valonai kikötő­ből kitörő vagy oda tartó nagy egységeket. Vízirepülők: Brindisi, illetve Valona irányában derítenek fel, rádió jelen­téssel jelzik az ellenség mozdulatait és az ellenséget bombával és gépfegyverrel támadják meg. HORTHY MIKLÓS a „Novara" parancsnoki hídján.

Next