Gonda Béla szerk.: A Tenger 17. évfolyam 1927
6-9. szám - Scholtz Andor m. kir. főr. főhajónagy: Az otrantói ütközet 1917 május 15. (képekkel és helyzetrajzokkal)
AZ OTRANTÓI ÜTKÖZET 85 1917 május 14-én gyönyörű délvidéki alkonyatkor indult el „Novara" vezetésével a három cirkáló. A cattarói öbölt körülvevő ormos hegyek sötét árnyékában nyugszik az otthon maradó cirkáló flottilla. Rajta sok-sok fehér alak, szerencsét kívánó integetések: ezek otthon maradó bajtársaink. Kürtjelek hasítják át a csendet. A tisztikar és a legénység feszesen áll az egymásnak tisztelgő hajókon. A rövid vezénylőszavak között meghatott asszonyajkakról egy-egy „boldog viszontlátásra" hangzik el a sima víztükör felett. Az aknamezőkön való áthaladás azonban hatványozott éberséget követel és újból a kötelesség válik úrrá a szíveken. Minden zavaró esemény nélkül érik el cirkálóink a csillagos és holdvilágos éjszakában, tükörsima tengeren, reggel 14 órakor a parancsban meghatározott különválási pontot. Innen legyezőszerűen törtet mindegyik a maga helyére. Mind a három cirkáló találkozott még a szürkület beállta és az akcióvonal elérése előtt őrhajó csoportokkal. Megtámadásuk azonban elhamarkodott lett volna, hisz még sötét volt, ami a találat lehetőségét nagyon csökkenti és ezzel csak a kelleténél korábban árulták volna el cirkálóink jelenlétüket a délibb fekvésű fővonalnak. ,,Saida", amelynek legrövidebb volt az útja és így leghamarabb találkozott egy drifter flottillával, 12 óráig mozdulatlanul volt kénytelen megvárni a hajnal haladását. Reggel 4 óra után a szemhatár halvány hajnalpkjából lassan bontakoztak ki az őrhajók egyforma körvonalai hosszú sávot alkotva nyugatról keletre való haladásuk közben. Reggel 4 óra 20 perckor dördült el „Saida" első lövése, felriasztván a nyugodt biztonságban úszó őrhajókat. Rémület és kavarodás tört ki rajtuk. Fejetlenül lövöldözték riasztó rüppentyűiket és világító golyóikat az ég felé. Drótnélküli segélykiáltásaik vitték hírül nagy riadalmukat és nehéz hálóikat otthagyva, teljes gőzzel menekültek szerte-széjjel. Az össze-vissza úszkáló hálótömegek „Saida" mozgását nagyon akadályozták, de azért sikerült neki egy gőzöst elsülyeszteni, két másikat erősen megrongálni és 19 angol matrózt foglyul ejteni. A többiek rémülten menekültek kétoldalvást éppen a szárnyakon levő „Novara" és „Helgoland" ágyúcsövei elé. „Helgoland" még a szürkület előtt szintén találkozott egy naszád által kísért őrhajó csoporttal. Ezek nyilván saját cirkálójuknak vélték, minthogy lámpaintegetéssel mutatkoztak be nekünk, amire természetesen választ nem kaptak. Irányát megtartva, reggel 4 óra 17 perckor elérte kijelölt legdélibb helyét Caputa Maria di Leucát. Reményeink, hogy itt ellenséges hajószállítmányokkal találkozzunk, sajnos, nem váltak valóra és tüzetes kémszemle után ellenkező irányba, északkeletre fordultunk. Félóra múlva bukkantak fel a szemhatáron az első gőzösök. A parancsnok teljes gőzzel feléjük tart és elrendeli a kis zászlódísz felvonását. Miközben négy piros-fehér-piros lobogó repül fel az árbocokra, eldördül az első sortűz. Éles recsegő hangon csapódnak be a 10 centiméteres gránátjaink, léket és üvöltő kazánrobbanást okozva. A gőzös farával lassan alámerül, míg az orra egészen az égnek áll és hirtelen eltűnik a mélységben.