Thalassa - Pszichoanalízis–Társadalom–Kultúra, 1998 (9. évfolyam, 2-3. szám)

TANULMÁNYOK - TENGELYI LÁSZLÓ: A vágy filozófiai felfedezése

Tanulmányok éppen semmire sem tekintő szenvedélyt takar. A kérdés ezért így vetődik fel: Van-e egyáltalán olyan vágy, amely erkölcsre ösztönöz? Ezt kutatja Jean Nabert, akihez Ricceur kapcsolódik, de ez lesz majd Lacan és Lévinas kérdése is. A válasz megkívánja, hogy vágy és vágy között különbséget tegyünk. De hol húzódik itt a választóvonal? Egy biztos: önkény és képmutatás előtt nyitna utat a gondolkodás, ha külső nézőpontból próbálná megvonni a ha­tárt. Ha ezt el akarjuk kerülni, föl kell mutatnunk egy olyan történést, amelyben vágy a vágytól önként elkülönül. Eleve nyilvánvaló, hogy ha valóban sor kerül ilyen hasadáseseményre a vágyban - ahogyan­ ezt a magától meginduló szétválást nevezhetjük -, an­nak olyan helyzetet kell előidéznie, amelyben egyszersmind önmagunkkal is szembekerülünk. Hiszen - mint már Spinoza tudta - mi magunk vágy va­gyunk, nem esetleges járulék a vágy igazi valónkon, ellenkezőleg, igazi va­lónk maga vágy. Ezért azt a történést, amelyben vágy a vágytól különvá­lik, egyszersmind önhasadás jelének kell tekintenünk. Azok a gondolkodók, akikről a továbbiakban szó lesz, mindebben egyet­értenek. Valamennyiükről elmondható, hogy szembefordulnak az önazonos­ság elvére alapozódó hagyománnyal. Útjaik ott válnak el egymástól, ahol a kérdéses hasadásesemény közelebbi meghatározása válik feladattá.­ ­. Nabert az öntudat elemzése révén igyekszik e hasadásesemény nyomára bukkanni. Kísérletét a kartéziánus cogito sajátos értelmezésére alapozza. Ezen értelmezés szerint a szubjektum magára találása, öntudatra ébredése és önigenlése, amely a gondolkodom, tehát vagyok tételében kifejeződik, visszautal egy eredendő igenlésre, affirmation originaire-re, amelynek hor­dozója nem az öntudat, hanem egy olyan vágy, amely az öntudatnak előfel­tétele. Ha nem külső nézőpontból tekintünk arra, ami itt lejátszódik, hanem az ébredező öntudat perspektívájába helyezkedünk - valahogy úgy, aho­gyan Proust írja le hősének gyermekkori ébredését­­, erről a vágyról egyet­len állítást tehetünk: létünk fenntartására és kibontakoztatására irányul. In­nen a név, amelyet Nabert ad neki: désir d’etre. Ricceur, aki ebben a lét­vágyban a Spinozas conatus örökösét ismeri fel, egy magyarul nehezen visszaadható kijelentéssel így összegzi a bemutatott okfejtést: „Je me pose ”

Next