Thalassa - Pszichoanalízis–Társadalom–Kultúra, 2003 (14. évfolyam, 2-3. szám)

MŰHELY - BORGOS ANNA: Énkonstrukció a Másikban : Alice B. Toklas önéletírásának színtere

Műhely meg, itt felborul. A szelf egy másik személynek mint (a szelf által megalkotott) mediátornak, illetve óhatatlanul a kapcsolatnak is a tükröződése. A „másikság könyve”4­5 dupla csavarral Stein „másikságát” ábrázolja Toklas „másikságán” keresztül. Különbségeken keresztül teremti meg azonosságát; pozíciója a Má­sikhoz képest határozódik meg, határolódik el, de ez a pozíció tartalmazza is a Másikat. Az azonosság, a különbözés, az identitás fogalmai újraértelmeződnek Stein játékán keresztül. Irodalmi szerep és személyes identitás nem válik el egymástól. Kétségessé válik, ki szerző, és ki az alkotás tárgya, kinek a hangját halljuk a szövegben. A mű a narratív hang kettősségére, a bahtyini értelemben vett dialogicitás­­ra, decentrálásra épül, túllépve az individuális szerző és mindentudó narrátor nézőpontján.'’ „Végül is az ember alapvetően nem megfesthető” - írja Stein, és a kubizmusra utaló megjegyzés saját ars poeticája is egyben.­ Az önéletrajz in­dividuum-központúsága, önrögzítő motívuma mellett az a fajta interszubjekti­­vitás is alapvető szövegszervező elem, amelyet egyes szerzők a női önéletrajz alapvető jellegzetességének tartanak.­ (Mások viszont azt hangsúlyozzák, hogy a nőírók kapcsolata ellentmondásos nemcsak a szubjektum liberális, univerzá­lis felfogásával, hanem annak (poszt)modern dekonstrukciójával szemben is; a nőírók ugyanis egyelőre nem felbontani, hanem megteremteni igyekeznek egy autonóm női szubjektumot.8­9 Steinnél azonban úgy tűnik, ez a fajta formai dekonstrukció nem fenyegette erőteljes szubjektumát.) Stein szövege jellemzi, sőt túllépi kora irodalmi áramlatait, amelyben átala­kulnak a regény narratív szabályai, formai kötöttségei, hagyományos értelem­ben vett, egységes karakterrel rendelkező „hősei”. Ricoeur szavaival: Az őmagaság (ipséité) megfosztatik az ugyanazonosság (memeté) támaszától.'7 Az identitás támasza maga az elbeszélés, amelyen keresztül létrejön, és amely bár­mennyire szabálytalan is, rendelkezik bizonyos szervező elvekkel. Stein (na­gyon is erőteljes) narratív identitása többszörös áttételen keresztül alakul. A közvetettséget egyfelől az elbeszélés ténye, másfelől a formája, az ennek a narratívumon belül kijelölt paradox pozíciója teremti meg. A többszörös áttételek sokszor egészen összezavarják az olvasót annak el­döntésében, hogy épp ki kiről beszél. (Stein›Toklas›Stein›Toklas: „Gert­rude Stein Földrajz és színdarabok című könyvében, Ada történetében nagyon jó képet adott arról, aki akkor voltam.”111) Nem létezik a szövegnek hagyomá­nyos értelemben vett „alanya”. Derridával szólva, az alany „a rétegek közötti 4 Watson 1988: 69. 5 Chessman 1989: 61-70. II Idézi Bella Brodzki, in: Schenck 1988: 9-10. 7 Lásd pl. Benstock 1988a. K Waugh 1989: 10. 9 Ricoeur 1999: 386. III Stein 1974: 6.

Next