Thalassa - Pszichoanalízis–Társadalom–Kultúra, 2003 (14. évfolyam, 2-3. szám)
MŰHELY - BORGOS ANNA: Énkonstrukció a Másikban : Alice B. Toklas önéletírásának színtere
Műhely meg, itt felborul. A szelf egy másik személynek mint (a szelf által megalkotott) mediátornak, illetve óhatatlanul a kapcsolatnak is a tükröződése. A „másikság könyve”45 dupla csavarral Stein „másikságát” ábrázolja Toklas „másikságán” keresztül. Különbségeken keresztül teremti meg azonosságát; pozíciója a Másikhoz képest határozódik meg, határolódik el, de ez a pozíció tartalmazza is a Másikat. Az azonosság, a különbözés, az identitás fogalmai újraértelmeződnek Stein játékán keresztül. Irodalmi szerep és személyes identitás nem válik el egymástól. Kétségessé válik, ki szerző, és ki az alkotás tárgya, kinek a hangját halljuk a szövegben. A mű a narratív hang kettősségére, a bahtyini értelemben vett dialogicitásra, decentrálásra épül, túllépve az individuális szerző és mindentudó narrátor nézőpontján.'’ „Végül is az ember alapvetően nem megfesthető” - írja Stein, és a kubizmusra utaló megjegyzés saját ars poeticája is egyben. Az önéletrajz individuum-központúsága, önrögzítő motívuma mellett az a fajta interszubjektivitás is alapvető szövegszervező elem, amelyet egyes szerzők a női önéletrajz alapvető jellegzetességének tartanak. (Mások viszont azt hangsúlyozzák, hogy a nőírók kapcsolata ellentmondásos nemcsak a szubjektum liberális, univerzális felfogásával, hanem annak (poszt)modern dekonstrukciójával szemben is; a nőírók ugyanis egyelőre nem felbontani, hanem megteremteni igyekeznek egy autonóm női szubjektumot.89 Steinnél azonban úgy tűnik, ez a fajta formai dekonstrukció nem fenyegette erőteljes szubjektumát.) Stein szövege jellemzi, sőt túllépi kora irodalmi áramlatait, amelyben átalakulnak a regény narratív szabályai, formai kötöttségei, hagyományos értelemben vett, egységes karakterrel rendelkező „hősei”. Ricoeur szavaival: Az őmagaság (ipséité) megfosztatik az ugyanazonosság (memeté) támaszától.'7 Az identitás támasza maga az elbeszélés, amelyen keresztül létrejön, és amely bármennyire szabálytalan is, rendelkezik bizonyos szervező elvekkel. Stein (nagyon is erőteljes) narratív identitása többszörös áttételen keresztül alakul. A közvetettséget egyfelől az elbeszélés ténye, másfelől a formája, az ennek a narratívumon belül kijelölt paradox pozíciója teremti meg. A többszörös áttételek sokszor egészen összezavarják az olvasót annak eldöntésében, hogy épp ki kiről beszél. (Stein›Toklas›Stein›Toklas: „Gertrude Stein Földrajz és színdarabok című könyvében, Ada történetében nagyon jó képet adott arról, aki akkor voltam.”111) Nem létezik a szövegnek hagyományos értelemben vett „alanya”. Derridával szólva, az alany „a rétegek közötti 4 Watson 1988: 69. 5 Chessman 1989: 61-70. II Idézi Bella Brodzki, in: Schenck 1988: 9-10. 7 Lásd pl. Benstock 1988a. K Waugh 1989: 10. 9 Ricoeur 1999: 386. III Stein 1974: 6.