Tolnai Világlapja, 1906. április-június (6. évfolyam, 14–26. szám)

1906-04-15 / 16. szám

■ Érdekes ágyú. A modern haditechnika legújabb és valóban meglepő érdekes vívmánya ez az új ágyú, melyet egy német mérnök szerkesztett. Két képben mu­tatjuk be olvasóinknak ezen érdekes találmányt. Az eddigi ágyuk hátránya volt, hogy rend­kívül nehezen szállíthatók keskenyebb utakon, ös­vényeken s meredek hegyeken. Mindez azonban ezen új ágyúnál megszűnik. Szerkezete ugyanis olyan, hogy a legkisebb fáradság nélkül és a leg­rövidebb idő alatt szétszedhető, úgy, hogy az egész ágyú egy öszvér hátán elfér. Alkotórészei oly mó­don vannak egymás mellé illesztve, hogy míg ösz­­szeállítva az ágyúnak képezik mintegy részeit, addig széllelszedve és az öszvér hátán elhelyezve az egész ágyú alkatrészei az ágyucső rögzítésére szolgál­nak. Minden egyes részecskéje szétlszedhető, sőt még a kerekek is, melyek az öszvér hátán lévő ágyucsövet erősítik oda. Régi gyógymódok. A régi görög népnél szokásban volt, hogy ügyes betegeket, kik számára semmiféle gyógymó­dot nem ismertek, különféle bűbájosság által gyó­gyítottak. Voltak ugyanis kuruzslók, kik evvel fog­a­lalkoztak. Képünk ép egy ily jelenetet mutat be olvasóinknak. A beteget bevezette a kuruzsló a gyógyte­­rembe, melyben egy trinus állt, benne lobogot az élet tüze. A falakon különféle mondások voltak bevésve, melyet a beteg a gyógykezelés alatt el­­rebegett. Használtak a gyógyításra kígyókat is. Ezek rendszerint mérges kígyók voltak, melyeknek, hogy ártalmatlanná tegyék, kitörték a méregfogu­­kat. A beteg midőn­­belépett, a tripus előtt meg­állt és a falakon lévő egyes mondásokat — minden betegségnek megfelelőt elmondotta s a kígyókat etette. A kuruzsló ezalatt elvégezte az ilyenkor szo­kásos bűbájos szertartásokat. A kígyókról, melyek ilyen kuruzsló gyógytermében tartottak, az a véle-­ mény volt elterjedve, hogy ezek szentek. Megesett azonban gyakran, hogy a mérges kígyók a beteget megmarták. Ilyenkor azt mondták a kuruzslók, hogy az ilyen beteg többé meg nem gyógyítható. TULIN AI VILAG­LAPJA \y\JVJ

Next