Tolnai Világlapja, 1918. április-június (18. évfolyam, 15–26. szám)
1918-05-04 / 18. szám
T^S) TOLNAI VILÁG LAPJA (X) n nagyobb tartományok legtöbbje idegen uralkodók igáját nyögte. Ezt az idegen uralmat csakis fegyveres erő hirthatta fönn, amely viszont elnyomott minden nemzeti érzést, megnyirbálta a polgári és közszabadságokat s lidércként nehezedett rá az egyesülni vágyó olasz tartományok dobogó életére . . . írni nem volt szabad, mert a cenzúra hiúz-szemekkel törült ki minden szabadabb gondolatot, prózából és versből egyaránt; ha a három ember összeállt beszélgetni az utcán, az már csoportosulás vagy összeesküvés volt a hatalom szemében, amit börtönnel vagy legalább is zaklató nyomozással toroltak meg. A színpad elárvult, mert a drámákat eltiltották, mivelhogy a szenvedély fölizgatja a közvéleményt; de eltiltották a vígjátékokat is, mert a léha mulatozás könnyelmű erkölcstelenségre vezet . .. Ebben a szomorú korban nagy, nemzeti hivatást teljesített az olasz bábszínház. Városról-városra vándorolt az immár híres „Gerolamo" és politikai célzásaival, bamba, de nagyon is éles kiszólásaival a zsarnokság, a zaklatások ellen ébren tartotta, sőt élesztgette a szabadság, a fölszabadulás vágyát; belesodorta a látszólag együgyű Gerolamot a legvégzetesebb összeütközésekbe a hatalommal — persze csak a színpadon — s a megszorult fajankó ilyenkor keservesen kifakadt, panaszkodott, hogy milyen nehéz az élet, mikor a legjámborabb ember is minduntalan belebotlik a hatalom csapdáiba, tőreibe, amelyek fojtogatják . . . És a nép tombolva ujjongott, viharosan tapsolt,, mert megértette a célzást , hogy az ő szomorú sorsa, elnyomott élete játszódik le a bábszínház deszkáin ; ráismert önmagára ebben a Gerolamóban, aki furfangos volt, az igaz, de tisztességes is és minden bűne csak az volt, hogy szeretett volna szabad emberhez méltóan, zaklatások nélkül élni, de hát ez lehetetlen volt abban a szuronyokkal alátámasztott rendszerben. Gerolamónak ez a vándorlása igazi diadalát volt széltébenhosszában az olasz csizmán keresztül, csakhogy . . . nagyon gyorsan kellett utaznia. Nagy dolog volt, ha tíz előadást megért egy-egy városban ; a hatóságok ugyan maguk is nevettek először a furcsa és kényelmetlen helyzetbe került Gerolamo kínszenvedésein, de a népszenvedély viharos kitöréseiből csakhamar megérezték, hogy ez a vígjáték könnyen drámára fordulhat, ha elejét nem veszik az eseményeknek. Ez volt az a bizonyos „mély erkölcsi tartalom", melyet a német pedagógusok annyira dicsérnek a „látszólag gyerekes mesében", ahogy a francia marionetteket a következés Dedie az lett zsineggfel mozgatják, az igazgató KuveiKezes pedig az tett, nemcsak a kezével és az ujjaival hogy nehány előadas hanem még a szájával is rángatja után értésére adták a a cifrán felöltöztetett bábokat, bábszínház igazgatójának, hogy jó lesz, ha saját érdekében levegőt változtat .. . így vándorolt Gerolamo keresztül-kasul egész Olaszországon, míg végre Milanóba ért, ahol aztán végképpen megrekedt. Ott ugyanis szigorú előzetes cenzúra volt és Gerolamo türelmesen viselte a szájkosarat ; csak nagy néha eresztett meg egy-egy rögtönzést, amely azonban elcsúszott a közönség tetszése, tapsvihara közt, úgy hogy a hatóság se üldözhette érte. Itt aztán lassanként olyan művészetté fejlődött a bábszínház, amelynek aligha van párja. A színpad díszletei művészi festmények, a szereplők korhű jelmezeket viselnek, mindegyik más hangon beszél s közben mozog, ide-oda sétál a színpadon, drámai pillanatokban a legszabatosabb taglejtéseket végzi, úgy hogy a nézők illúziója teljes. Mintha csak egy mesebeli, liliputi világ népe hullámzanék szemeik előtt a színpadon, mikor egy-egy tömegjelenetben 50—60, sőt 100 alak is nyüzsög a deszkákon, a legtarkább színpompában!. . . Csoda-e, ha ezt az ártatlan és illúziókkal teljes mulatságot még az oly világhírű művészek is szerették, aminő Goethe és Sand Georges volt, vagy aminek az „isteni" Sarah Bernhard és Duse Eleonora, akikről szintén tudott dolog, hogy külön kis Marionette-színházat tartanak. Tömegjelenet a milanói Gerolamo-színházban : az alakok nagysága megítélhető a közfal mellett látható villamos körtékről, melyek rendes nagyságúak. 4 Georges Sand, a híres francia regényírónő marionettjei, melyekkel órák hosszáig el tudott szórakozni, ha kifáradt az alkotásban.