Tolnai Világlapja, 1923. július-december (23. évfolyam, 14–26. szám)

1923-10-17 / 21. szám

TOLNAI VILÁGLAPJA (°g^T 3^1: Esemény a konyhában A konyhába vezető ajtóban állott a kis hatéves Péter. A kulcslyukon nézett be és az ott felhangzó beszélgetésre fülelt. Furcsa volt ma a konyha. Az asztal mellett, ahol máskor tésztát kevertek vagy zöldséget mértek, ma nagy szélesvállú férfi ült, valami kocsisember. Teát ivott és kockacukrot evett hozzá. Vele szemben Stefanovna ült, az ápolónő. Varka, a szakácsnő, a kályha mellett foglalatoskodott. Láthatóan arra törekedett, hogy ne nézzen az asztal mellett ülőre és sápadozópiruló arcát elrejteni igyekezett. Ha kérdeztek tőle valamit, röviden és keményen felelt rá. — Igyék csak a puska, — kínálta az ápolónő. — Nem való magának a tea. Igyék egy pálinkát. — Feléje tolta a pálinkás üveget. — Nagyon köszönöm, de nem kérek belőle — mondta a férfi. — Maga egy alamuszi kacagott az öreg asszony. — Kocsis, aki nem iszik! Tettetés, apuska. Igyék. A férfi sóváran nézte az üveget, de lebírta a vágyát: — Nem, köszönöm. Nem iszom. Az én foglalkozásomhoz nem jó az ivás. Cipésznek, esztergályosnak szabad innia. Az egy helyben ül. De a magamfajta embernek tiszta fejűnek kell lennie, vigyázni kell a pasasokra. — Mennyit keres aaga, a puska? — Nem egyenlően. Van nap amikor három, sőt öt rubelt is megkeresek, máskor meg semmit. Ez változó. Már a mi üzletünk sem oly jó, mint azelőtt volt. Sokan vagyunk. De azért nem kell panaszkodni. Jól lehet lakni belőle, csinosan öltözködni és végül még marad is valamicske ... más valakinek, ha az a valaki beleegyezik. — Utolsó szavainál Varka felé kacsintott. Többet nem hallott, de nem is látott Péterke. Az anyja lépett az előszobába és beküldelte őt a gyermekszobába. — De Petra, ki látott már olyat, hallgatódzni? Menj be rögtön! Péterke elpirult és bement. A gondolatai összekavarodtak. Mi történt a konyhában? Mit keres az az idegen férfi ott és miért beszélt hozzá annyit a Stefanovna? Miért nem beszélt vele Varka is? Nem tudott kiokosodni ebből. Valami különös dolog történik ott. De micsoda? Amikor az idegen elment, Varka bejött a szomszéd szobába takarítani, port törülni. Ott ült Péterke mamája is. Péterke benézett egy résen és észrevette, hogy Varka arca még mindig vörös és izgatott. A seprűt tartó keze remegett. Valami nagyon nyomhatta a lelkét, amit kimondani szeretett volna. — Elment — mondta félhangon, amikor a mama nem szólt semmit. Kurteffné a varrását nézte. — Jóságos, ügyes embernek látszik — mondta. — Csöndes és józan. — De nem megyek hozzá. Bizony isten nem, nagyságos asszony. Nem én! — kiáltott fel váratlanul Varka. Az úrnő komoly arcot vágott. — Ne ostobáskodj, Varka. Jól gondold meg a dolgot. Komoly lépésről van szó. Talán nem tetszik neked? — Furcsán tetszik kérdezni! — Miért nem mondja egyszerűen, hogy nem tetszik — gondolta magában elcsodálkozva Péterke. — Nohát igazán nem tetszik neked? — Hiszen már öreg — mondta szégyenlősen Varka. — Bolond beszéd — szólt be a konyhából Stefanovna. — Még nincs negyven éves. Szép filarc még nem elég! Menj el hozzá! — Nem megyek! — mondta Varka. — Esztelenül kiabálsz — felelte újra az ápolónő. — Ahelyett, hogy köszönetet mondanál istennek a nagy szó-Irta Csehov HÖLGYEK FIGYELMÉBE! fűzőt, melltartót, haskötőt, tisztítást, javítást vállal. KRAMER ADÉL, Budapest, VIII. ker., Népszinház-utca 16. földszint 16 FÉRFI FEHÉRNEMŰ SZALON Károly-körút 2. Telefon 178-89. szozott anyagból is fehérnemű és pyjamák méret szerint. s Saját érnekében kérjük, hogy rennelésekről hivatkozzon római Világlapjára, 15 gatásáról, a legnagyobb magyar öngyilkosságának körülményeiről, saját közvetítő tárgyalásairól, az egész kiegyezés előzményeiről számos eredeti irata volt. De ma nem biztos, hogy mi maradt meg. Valószínű, hogy van közte kényes természetű is, mert 1911-ben azzal a kikötéssel adták letétbe, hogy húsz évig teljes zár alatt maradjon. Az öngyilkos Teleki. Az abszolutizmus és az emigráció, valamint a szabadságharc korának döntően fontos eseményeiről tartalmaz sok adatot a Teleki-hagyaték. Gróf Teleki László, aki oly tragikus körülmények közt lett öngyilkossá 1861 ben, Irányi Dánielre bizta az iratokat. Ötven évvel a halál után egy kis bizottság fölbontotta a csomagot, de Fejérpataky referátuma után gyorsan újra lepecsételte. Úgy találták, hogy még mindig nem való a nyilvánosság elé. A hagyaték különben nem is marad a Múzeumban, hanem speciális okból átvitték az Országos Levéltárba és senki meg nem vizsgálhatja. Ez a hagyaték már kínos affért is szült... Pulszky—Szigligeti. Pulszky Ferenc irodalmi hagyatéka, naplója stb. szintén a Múzeumba került azzal a föltétellel, hogy a szórulszóra való kiadáshoz az özvegy engedélye szükséges. 1893-ban szabályozták a jogviszonyt közjegyzői egyezséggel és azóta Pulszky második neje, született Geszner Róza rendelkezik az iratokkal. Tanulmányi célra javarészük fölhasználható. Szigligeti Ede műveit a család 1897-ben deponálta. Maguk a kéziratok fölhasználhatók, tanulmányozhatók, de kiadásuk joga a Franklin-társulaté. Különös hagyatékok. A furcsa irodalmi letétek közé tartozik „Az elkorcsosult Habsburg-család“ című kézirat, amely Ferenc József halála után harminchárom évvel bontható föl. A Múzeumba juttatta: „Egy magyar yankee New-Yorkban“, 1906-ban. Állítólag Dienes Márton a szerző, aki valamikor az „Egyetértés“ szerkesztője volt, tekintélyes függetlenségi publicista és képviselő; de a gróf Szapáry László-féle hírhedt parlamenti vesztegető-affér után Amerikába utazott és William Ward néven ujságíróskodott, majd újra kedvelt cikkírója lett csikágói és newyorki magyar lapoknak is. A hagyatéki bluff-ök közé sorozható Milits Rankó letétje,, amely I. Péter szerb király trónkövetelésére stb. vonatkozik. 1908-ban helyezték el azzal, hogy Péter király halála előtt nem szabad fölbontani. Azóta persze már leszedték a pecsétet és átnézték, de kiderült, hogy nem volt érdemes titkolózni, mert egyszerű plakátok, csöppet se szenzációs iratok, nem valami ritka nyomtatványok vannak benne. A letevés mögött sötét, de üres fenyegetőzés , töltetlen bomba húzódott meg.