Tolnai Világlapja, 1927. július-szeptember (27. évfolyam, 28–40. szám)
1927-09-21 / 39. szám
Tolnai Világlapja hogy beprotezsálom a céghez, hátha van egy állás a számára üresedésben ... A főnök megrökönyödve nézett a férfira és a kutyára és a csodálkozástól csak néhány másodperc után tudott szóhoz jutni. — Milyen állásra tudnám én alkalmazni ezt a kutyát? — Milyenre? Hát azt hiszi ön, hogy ha én tudom a hátamon cipelni azt a táblát, a kutyám nem tudja ugyanazt megtenni?... Garantálom, hogy ha leszerződteti, megáll az utcán a forgalom ... A főnök nem gondolkozott sokat, hanem leszerződtette a kutyát heti öt dollár fizetéssel. Rintinnek fizetésem előtt kér a gazdája. Rintin, Duncan úr kutyája másnap munkába állt. Ez a munka abból állott, hogy továbbra is kísérte a reklámtáblát hordozó gazdáját, azzal a különbséggel, hogy reggel az ő hátára is akasztottak egy táblát. A táblán ez volt olvasható: „Én csak egy egyszerű kutya vagyok, de mégis tudom, hogy a ward-féle dohány a legjobb a világon..." Az emberek megálltak az uccán, amikor a furcsa kutyát és a furcsa szöveget elolvasták és hahotára fakadtak. És megtörtént, amit Duncan úr előre megjósolt: megakadt az uccán a forgalom. Még aznap este Duncan úr ismét jelentkezett a főnökénél és így szólt: — Uram meggondoltam a dolgot. ... Csak abban az esetben vagyok hajlandó a kutyámat az ön szolgálatába állítani, ha fölemeli a fizetését. — Rendben van — mondta a főnök, — mivel ez az ötlet bevált, fölemelem a kutya fizetését heti tíz dollárra ... — Az kevés — mondta Duncan, — legalább száz dollárra számítottam... Ha ezt az összeget nem kapom meg, akkor elmegyek a konkurrenciához... Egyébként bejelentem, hogy ezért az összegért holnap pipával a szájában fog sétálni a kutyám, amivel még szenzációsabb reklámot fogunk csinálni a Ward-dohánynak, bár — magunk között maradjon, — ez a dohány a legrosszabb a világon ... És Rintin megkapta a fizetésemelést A filmkarrier. Néhány hónap múlva Lee Duncan már Rintin százdolláros heti fizetését is keveselte és amikor egy filmgyár ajánlatot tett neki arra, hogy hajlandó volna-e a kutyát egy filmszerepre leszerződtetni heti százötvendolláros gázsival, rögtön faképnél hagyta a reklémbransot és kutyájával a filmhez ment. A filmezéssel azonban bajok voltak, mert az az ember, akit a filmgyár a kutya idomítására kiszemelt, olyan durván bánt Rintinnel, hogy Duncan az első napon felpofozta. Az illető meg akarta verni Duncant, de erről hamarosan letett, mert az első mozdulatánál a kutya torkának ugrott, úgyhogy a legrövidebb úton kellett távoznia a filmgyárból. Duncan ebből az esetből azt a tanulságot vonta le, hogy nagyon sok emberben lappang valamilyen vadállat, miért is jó lesz, ha a kutya idomítását ő maga veszi a kezébe. Munkáját siker koronázta, mert Rintin nagyon tanulékony állatnak bizonyult és szerepét hamarosan megtanulta. A kutya debüje minden várakozásán felül sikerült, úgyhogy nemsokára egy másik film főszerepét bízták rá és a gázsiját ötszáz dollárra emelték fel Egy kutyaprimadonna öltözésében. Rintinből egy év alatt híres filmsztár és RIN-TIN-TIN lett. Nevét azért egészítették ki, mert ez az új név előkelőbbnek bizonyult Lee Duncan úr ma már nemcsak híres, hanem gazdag ember is, hiszen kutyája jelenleg kétezer dollárt keres hetenként De nehogy azt higyjük, hogy Duncan nem dolgozik eleget mert hiszen a Rin-Tin-Tinfilmek ötletei a legtöbbször az ő agyában születnek meg és ő is tanítja meg a híres filmkutyát azokra az érdekes trükkökre, amelyekben anyiszor gyönyörködik a mozipublikum. A filmfelvételeket nem számítva, naponként hat órán át foglalkozik a kutyájával abban az öltözőben, amelynek ajtajára ez a név van kifestve: Rin-Tin-Tin. Itt, ebben a szobában tanulja meg szerepeit a filmkutya. Gazdája az asztalra állítja és órákon keresztül foglalkozik vele. Még a legegyszerűbb mozdulat is csak a legtürelmesebb munkával érhető el. Egy szemhunyorítás, egy lábmozdulat, vagy egy ugrás néha csak többnapi bajlódás eredménye. Amikor megkérdeztük Duncantól, hogy hogyan idomítja Rin-Tin-Tint, ezt mondta: — Jósággal... Az eredményt cukorral jutalmazom, az ügyetlenségért pedig megszidom Rint... De nem verem!.. .Isten ments! Abban a pillanatban, amint először ráütnék, lemondhatnék arról, hogy valaha is eredményt tudnék elérni vele. Erre különben nincs is semmi szükség, mert Rin a legügyesebb állat a világon, amit az bizonyít a legjobban, hogy — bár eddig sokezer kutyával kísérleteztek a filmnél, — mindezideig eggyel sem értek el olyan eredményt, mint én Rinnel... Lee Duncan, az egykori szegény kishivatalnok ma gazdag ember, mert Bin-Tin-Tin többet keres, mint a legtöbb bankigazgató. És talán igaza volt annak az amerikai milliomosnak, aki azt mondta, hogy mindennek értéke van, az uccán hever a pénz. Lee Duncan az uccán találta az értéktelennek látszó kutyát, fölemelte azt és meggazdagodott... (h. et.) Minden más mesterség könnyebb a filmszínész foglalkozásánál. A sofőr autót vezet, a manikűrös a körmöket ápolja, a kocsmáros pedig bort mér. Ezzel szemben a filmszínésztől megkívánják, hogy ne csak játszani tudjon, hanem ezenkívül minden foglalkozáshoz is értsen. * Ha a rendező vagy az író úgy kívánja, hogy fodrász, zsoké vagy matróz legyek, akkor nem mondhatom azt, hogy ehhez nem értek, hanem annak kell lennem. A rendező egészen természetesnek tartja, ahogy a filmszínész minden mesterséghez ért. Sokszor bizony — bevallom, — bajok vannak emiatt, de legutóbb határozottan szerencsém volt „Az elátkozott hajó" című film főszerepét Film a filmben írta Lars Hanson filmszínész, Hollywood Lars Hanson (Photo M— G—M)