Tolnai Világlapja, 1930. január-március (30. évfolyam, 1–13. szám)

1930-02-12 / 7. szám

­ „Életemben m­indig sfibbet adtam, mint kaptam" Az őszhajú Romeo. A nagy klasszikus ^^1 szerelmes hullámos fürtjeit fehérre festette­­ az idő. Tíz esztendős külföldi szereplés után ismét magyar színpadon. Egy lelkes hölgy rajongója ezt írta neki, mikor újra a színpadon látta : „Most érzem csak, hogy mennyire hiányzott Budapest életéből Beregi Oszkár". Fel és alá járkál a szobában. Halkan és elgondolkozva beszél. Mosolyog, szolgálatkész, udvarias. — Tíz évig éltem külföldön, — szólal meg a legszebben ze­nélő férfiorgánum. — Bejártam Amerikát, Németországot, Ausztriát, Csehszlovákiát, Jugoszláviát. Mindenütt szerettek, becsültek, nagy sikereim voltak. Amerikában két esztendőt töltöttem Tőkés Anná­­val együtt, akinek páratlan sikerei voltak. Megfordultunk min­denütt, ahol magyar ember él. Akik látták Beregit a német színpadokon, azt mondják, hogy intrikus szerepeiben felülmúlta Jannings-ot. — Főképpen modern darabokban játszottam — minden dekla­matórikus szerepből kikapcsolódtam. Akik ismertek, nem akarták elhinni, hogy klasszikus szerepeket játszottam. Életem két periódusában történtek a legnagyobb élményeim. Mikor legelőször felléptem és amikor visszahívtak Berlinből. Három esztendeig tartott ez az első németországi sejour-om Reinhardtnál. Akkor csak klasszikus szerepeket játszottam Berlinben is. Reinhardt meghívása tulajdonképpen csak vendégszereplésre szólt. Berlini debüm azonban olyan váratlan sikerrel járt, hogy nem akar­tak semmiképpen sem visszaengedni. így történt, hogy három esztendőre leszerződtem Reinhardthoz ... A Nemzeti Színház igazgatósága, főleg azonban a Nemzeti közönsége hívására —• nem tudtam tovább Berlinben maradni és hazajöttem. Most újból lelkes tapsviharok üdvözlik Beregi Oszkárt. Az elmúlt évtizedek rajongó kisdiákjaiból lassan új generációk nőt­tek ki, akik szinte legendás tisztelettel várták Beregit a ma­gyar színpadon. — Nagyon boldog vagyok, mondja halkan, hogy újra itthon vagyok, dolgozhatom, élhetek, ahonnan elindultam, ahol szü­lettem, ahová minden köt. Most csak egy célom van : száz­százalékos művészetet csinálni és kenyeret juttatni egy csomó embernek, akiknek a színház ad megélhetést. Mikor régen a vi­déki színigazgató nem tudott fizetni a tagoknak, elhívták a „Gázsi Oszkárt". Életemben mindig többet adtam, mint kaptam ! Meggyőződésem, hogy lehet nálunk is sikerrel színházat csi­nálni. A művészet örök. Jó előadás és jó darab kell. Nincs más konkurencia. A hangosfilm sem konkurens. Ha így vesszük, a cirkusz is az volt, mégis élt a színház. Van nekünk is színhá­zunk, ami előlről-hátulról, jobbról-balról körül van véve filmmel, hangosfilmmel, amivel akarjuk — mégis telt házakkal játszik. Miért ? Mert olyant produkál, amilyent kell. Most csak a legközelebbi teendőimmel foglalkozom. Progra­munk nincs még kialakulóban. Legközelebb valószínűleg klasz­szikus szerepet fogok játszani — azt hiszem Hamletet. Azután feltétlenül új, modern dráma jön. Két fiatal író darabjáról is szó van. Sehol nincs annyi tehetséges fiatal erő, mint nálunk. Meg kell hogy legyen az eredménye a sok buzgó akarás­nak. Emberekről, emberek életéről van szó. Nem szabad csalá­dokat a nyomornak kitenni! — Szerette a filmet ? Megáll. Lassan, gondolkozva, de hangsúlyozva mondja : — Nem. Sosem szerettem filmen játszani. Csak azért ját­szottam, hogy lássam magamat. Erre a színpadi színésznek nincs alkalma. Kontrolálni akartam magamat, mert mindig a legszigorúbb bírálója voltam önmagamnak. A nagy színész életének új etappjához érkezett, el.­ A tízéves pauza után a régi dicsőségek babérkoszorús hangula­tába elhozta az új idők kemény, acélos akarását, a munka, az alkotás szent és magasztos elhatározását. Beregi Oszkár egyik híres alakítása, Romeo шдвщш B. Z. A.

Next