Tolnai Világlapja, 1930. január-március (30. évfolyam, 1–13. szám)
1930-02-12 / 7. szám
„Életemben mindig sfibbet adtam, mint kaptam" Az őszhajú Romeo. A nagy klasszikus ^^1 szerelmes hullámos fürtjeit fehérre festette az idő. Tíz esztendős külföldi szereplés után ismét magyar színpadon. Egy lelkes hölgy rajongója ezt írta neki, mikor újra a színpadon látta : „Most érzem csak, hogy mennyire hiányzott Budapest életéből Beregi Oszkár". Fel és alá járkál a szobában. Halkan és elgondolkozva beszél. Mosolyog, szolgálatkész, udvarias. — Tíz évig éltem külföldön, — szólal meg a legszebben zenélő férfiorgánum. — Bejártam Amerikát, Németországot, Ausztriát, Csehszlovákiát, Jugoszláviát. Mindenütt szerettek, becsültek, nagy sikereim voltak. Amerikában két esztendőt töltöttem Tőkés Annával együtt, akinek páratlan sikerei voltak. Megfordultunk mindenütt, ahol magyar ember él. Akik látták Beregit a német színpadokon, azt mondják, hogy intrikus szerepeiben felülmúlta Jannings-ot. — Főképpen modern darabokban játszottam — minden deklamatórikus szerepből kikapcsolódtam. Akik ismertek, nem akarták elhinni, hogy klasszikus szerepeket játszottam. Életem két periódusában történtek a legnagyobb élményeim. Mikor legelőször felléptem és amikor visszahívtak Berlinből. Három esztendeig tartott ez az első németországi sejour-om Reinhardtnál. Akkor csak klasszikus szerepeket játszottam Berlinben is. Reinhardt meghívása tulajdonképpen csak vendégszereplésre szólt. Berlini debüm azonban olyan váratlan sikerrel járt, hogy nem akartak semmiképpen sem visszaengedni. így történt, hogy három esztendőre leszerződtem Reinhardthoz ... A Nemzeti Színház igazgatósága, főleg azonban a Nemzeti közönsége hívására —• nem tudtam tovább Berlinben maradni és hazajöttem. Most újból lelkes tapsviharok üdvözlik Beregi Oszkárt. Az elmúlt évtizedek rajongó kisdiákjaiból lassan új generációk nőttek ki, akik szinte legendás tisztelettel várták Beregit a magyar színpadon. — Nagyon boldog vagyok, mondja halkan, hogy újra itthon vagyok, dolgozhatom, élhetek, ahonnan elindultam, ahol születtem, ahová minden köt. Most csak egy célom van : százszázalékos művészetet csinálni és kenyeret juttatni egy csomó embernek, akiknek a színház ad megélhetést. Mikor régen a vidéki színigazgató nem tudott fizetni a tagoknak, elhívták a „Gázsi Oszkárt". Életemben mindig többet adtam, mint kaptam ! Meggyőződésem, hogy lehet nálunk is sikerrel színházat csinálni. A művészet örök. Jó előadás és jó darab kell. Nincs más konkurencia. A hangosfilm sem konkurens. Ha így vesszük, a cirkusz is az volt, mégis élt a színház. Van nekünk is színházunk, ami előlről-hátulról, jobbról-balról körül van véve filmmel, hangosfilmmel, amivel akarjuk — mégis telt házakkal játszik. Miért ? Mert olyant produkál, amilyent kell. Most csak a legközelebbi teendőimmel foglalkozom. Programunk nincs még kialakulóban. Legközelebb valószínűleg klaszszikus szerepet fogok játszani — azt hiszem Hamletet. Azután feltétlenül új, modern dráma jön. Két fiatal író darabjáról is szó van. Sehol nincs annyi tehetséges fiatal erő, mint nálunk. Meg kell hogy legyen az eredménye a sok buzgó akarásnak. Emberekről, emberek életéről van szó. Nem szabad családokat a nyomornak kitenni! — Szerette a filmet ? Megáll. Lassan, gondolkozva, de hangsúlyozva mondja : — Nem. Sosem szerettem filmen játszani. Csak azért játszottam, hogy lássam magamat. Erre a színpadi színésznek nincs alkalma. Kontrolálni akartam magamat, mert mindig a legszigorúbb bírálója voltam önmagamnak. A nagy színész életének új etappjához érkezett, el. A tízéves pauza után a régi dicsőségek babérkoszorús hangulatába elhozta az új idők kemény, acélos akarását, a munka, az alkotás szent és magasztos elhatározását. Beregi Oszkár egyik híres alakítása, Romeo шдвщш B. Z. A.