Tolnai Világlapja, 1931. április-június (31. évfolyam, 14–26. szám)

1931-06-10 / 24. szám

SÁNTA KATI FÁJA A városi em­ber bizonyosan keveset tud a májusfáról, a falu május hónapi romantikájáról. Nem is tudják, hogy az a leány, bíz nem is leány, akinek a kapuján, vagy a háza ormán május hajnalán nem­ suhog a fölpántlikázott, mindenféle bábszívekkel felékesített, vallomásos májusfa ág. N nagy dolog ez a leányoknak. A májusfa mondja meg, hogy az őszre, vagy a farsangban melyik kerül pár­jával az oltár elé. Aztán minél nagyobb a májusfa, annál nagyobb a szerelem. Éppen ezért a legények is iparkod­nak,­ hogy a leányok közül eleget te­gyenek. A pántlikákat, a bábszíveket, meg más vallomásos dolgokat, ame­lyekről a leány majd megérti, hogy mit jelent, még a Szent György-napi vásáron megveszik. Mikor aztán az IRTA: NYARY ANDOR utolsó nap éjszakája elérkezik, a fás­kamrából előkerül a kis fűrész, meg a balta, aztán hol ebből a házból ka­nyarodik az uccára egy legény, hol amabból és mennek mind egy irány­ban, mintha összebeszéltek volna. Pe­dig csak a szivük viszi egy irányban, a szerelmük vezeti, mert hát a kis erdő­ben vannak a legszebb jegenyefák, meg nyárfák és ezekről kerül a lányos­ház kapujára a májusfa ág. Sötét van, holdvilág nincs. A hold csak a jövő hét közepén újul meg. A legény keze mégis megtalálja a leg­szebb ágat, a legegyenesebbet. Mert nem most megy ám először a jege­nyésb­e, a sudarak között nem bizony­talanra tapogat. Kiválasztotta ő már hetekkel ezelőtt azt az ágat. Most csak elhozza. Csak egy roppanás hal­l látszik, aztán a büszke ág suhog­va zuhan a föld­re, hogy hajnalban halálával tegyen tanúbizonyságot két fiatal szív aka­ratos-édes szerel­méről .. . És most meg­állok ... Amint magam elé nézek, mosolygós szellő csapja az arcomat és a múltból édes­bolondos álmok kelnek lelkemben az édes-szerelmes májusfa ágról. A csőszkunyhó alacsonyan lapul a hegy alatt. Aj­taja az erdő felé néz s a padon szi­gorú rátartisággal pöfékel István bá­csi, az öreg csősz. Haja a vállára lóg, erősen deres, de a szeme villá­mot vagdal még most is. Nappal a saséval vetekedik, éjjel a hiúzéval. Jaj annak, aki rossz szándékkal közeledik a gond­jaira bízott terü­letre ! Mert hát a má­jusfa megszerzése nem megy ám olyan könnyen, mint az ember gondolná. De nem ámi István bácsi őrzi, ő pedig nem szokott tré­fálni, különösen most, hogy délután a kasznár úr arra járt s a lelkére kötötte, hogy hát: — Vigyázzon bee az éjszaka. Hol­nap május elseje lesz. Nem szeretném, ha a legények a jegenyést megcsúfí­tanák. István bácsi büszke önérzettel fe­lelt: — Ne tessék attól tartani, tekintetes kasznár úr. Vigyázok én arra úgy, mint a szemem világára. Mikor aztán az éjszaka leszállt, Ist­ván bácsi a szavát beváltotta. A kunyhóból kihozta a kis kézi lámpát, meggyújtotta, aztán a derekára kö­tötte, aztán kiült a kunyhója elé és várt. Mikor a jegenyésből áttörés zaja hallatszott, felállt a padról és nagy buzgalommal lopakodott a faj irá­nyába. A legény persze látta a lámpát s mire az öreg odaért, a májusfa tolvaj­nak már csak a h­ült helyét találta. Alig ért azonban a jegenyés egyik oldalára, az áttörés már a másik szé­len hallatszott, mire meg odaért, már megint a háta mögött lopkodták a je­genyét. Hogy pedig senki se mondhassa, hogy a kötelességét nem teljesítette. István bácsi egész éjszaka járta az er­dőt a derekára kötött kézilámpással. Néha kiáltott is egyet, hogy: Ki van ott? ... Szíves érdeklődésére azon­ban válasz nem érkezett. Másnap aztán a levagdalt ágak he­lyét gondosan bekente sárral, hogy — ha a kaszna úr jönni találna, ne lássa meg mingyárt. Majd kinél az a silány ág! Ő is volt valaha nyalka, szerelmes, májusfás legény és — ezt csak lassan gondolta, hogy a kasznár úr meg ne hallja. — József bácsi, az akkori csősz is a derekára kötött lámpással kerül­gette ezen az éjszakán a jegenyés er­dőt. Sánta Kati meg egyenesen a má­jusfának köszönhette az urát. Úgy volt ugyanis, hogy Kati olyan­féle leány volt az uccában, mint mi­kor az egy időben kelt tyúkalja csir­kéből valamiképpen elsatnyul egy. Olyan kis poszka leány. Nem csú­nya, csak elmaradott. A verebéli leányok körül a legények már javában forgolódtak. Füstös Pan­ninak meg már képes szivet is vett Horog Jani a szekszárdi vásáron, mi­kor a kese csikót eladták a paksi úr­m­esternek. Mindeniknek volt már valakije, csak Sánta Katit kerülték a legények. Kati azonban dolgos leány volt, mostohaságával nem törődött so­kat, még akkor is dalolt, mikor a Riska tehenet fejte, még azt is nótába mondta, mikor a kertből a vörös kakast haj­kurászta, aztán kifakadt, hogy: A X gk l?xr J I T 9 Orvosától Karll pasztillát kérjen. Minden Mr JTMtM , MT MZJtM J­U­M gyógyszertárban kapható. 1 doboz ára P 1.80 Ott állt a pántlikás májusra. 20

Next