Tolnai Világlapja, 1932. július-szeptember (32. évfolyam, 28–40. szám)
1932-07-13 / 29. szám
A REKLÁM KURIÓZUMAI A modern reklám útja a használt koporsótól a beenfilebértésig. Mi a szendvicsember ? Reklám-egyetem. Egy Allét , 400 millió kínai. Törpe férfiak és óriási nők áruháza. Az eleven reklám. A film-reklám kulisszatitkai. A legrugalmasabb nadrágtartó, iénz az óceán. Antikor a reklám visszafelé sül el. A modern reklám és a becsületsértés. Irak, szalonna és a kozmetika. Milyen az arab reklám ? A vízözön előtti anekdota a modern reklámról: Egy amerikai áruház plakátok és újsághirdetések alján Ötezer dollár jutalmat tűzött ki annak az embernek, aki olyan árucikket tud kérni az áruháztól, melyet az nem tart. Megindult a pályázók és pályázatok özöne, az áruház azonban minden igényt ki tudott elégíteni benszülöttek számára való fülönfüggőtől kezdve a bibliáig. Egy szép napon aztán távirat érkezett: „Kérek két tucat használt koporsót stop. John Smith stop." Ez az ember nyerte meg az áruház pályadiját mert használt koporsókat még egy amerikai áruháznak sem jut eszébe raktáron tartani. Eddig az anekdota. Ha nem is igaz, jól és Ügyesen kitalált, mert jellemzi a modern amerikai üzleti életet és a reklám méreteit. Azt a régi közmondást: „Jó bornak nem kell cégér", bizonyára a reklám megszületése előtt találta ki valaki, mert azóta, hajd nagyot változott a világ. Ha Rip van Winkle ma felébredne álmából, nem ismerne rá egyetlen európai nagyvárosra sem. Miért? Mert a reklám változtatta meg elsősorban minden város képét. A házakon rikító transzparensek üvöltik az utolsó harisnyaújdonságot, a cipőpaszta öles hetükkel hirdet, a levegőben titokzatos füstjeleket ír egy gép, megafonok bömbölnek, kirakatok, újságok hirdetik: ez vagy az a legjobb árú. Mi a reklám? Az árú bemutatkozása a közönségnek, az emberek érdeklődésének fölkeltése, a reklám célja: a szenzáció. Meglepetést kelteni az emberekben valamilyen szokatlan és hangos ötlettel, felhívni a figyelmüket valamire. A reklám őse: az amerikai szendvics ember. A név groteszk, de találó. Adva van egy ember, ez képviseli a reklámszendvicsben a húst, adva van két óriási kartonlap, ez a kenyér, mely közé a reklámmenedzserek a reklám ókorában az embert csomagolták. Vagyis a szendvicsember elöl és hátul kartontáblákat visel, a kartontáblákra van ráfestve a hirdetés szövege. A szendvicsember besétálta hajdanán a várost és mindenhova elvitte hátán és mellén a hirdetést. Ez volt hajdanán. Ma már bizony lemosolyognánk azt az embert, aki ilyen naív reklámötlettel akar vevőket toborozni. Hiszen ma már Amerikán kívül Németországban is van az egyetemen a reklámnak külön tanszéke, melynek professzora egész évben mást sem tanít, mint a vevőfogás titkait. A reklám története alig pár évtizedre nyúlik vissza, de ez a pár évtized a legérdekesebb históriák, a legbizarrabb ötletek és legzseniálisabb tervezetek gyűjteményét foglalja magában. Vannak a reklám történetében korszakalkotó, szinte már legendássá vált híres ilyen ötletek. Virginia államban például élt egy Jacob Marsden nevű vászongyáros 1876 körül. Abban az időben Virginiában rendkívül népszerű volt a baljós hírű Klu-Klux Clan szervezet, mely a négerek túlsúlyát nap-nap után végrehajtott lincselésekkel akarta visszaszorítani. Marsden vászongyára nem ment valami túlságosan jól, akkor támadt egy ötlete. A Ku-Klux Clan tagjai tudvalevőleg sajátos vászonlehernyeget és csuklyaszerű álarcot viselnek. Nos Marsden egészen egyszerűen felajánlotta a Clan díjmentes felruházását ilyen lebernyegekkel, azzal a feltétellel, hogy a lebernyeg mellén apró betűkkel rajta lesz ez a szó: Marsden. Az ötlet annyira bevált, hogy vagy két éven keresztül, ha valahol a Clan emberei megjelentek, így futott szét a nép. ..Itt vannak a Marsden-legények". Ebbe a nagy népszerűségbe azonban Marsden gyára belebukott, mindenki ismerte vásznait, de senki sem vette, mert ki akar olyan vásznon aludni, melyből lincselők számára köpönyeget is készítenek. Ez a bizarr ötlet rossz reklámnak bizonyult, mert más a híresség és más a hírhedtség. A világ leghíresebb reklámüzlete Rockefeller nevéhez fűződik és nem kevesebb, mint 400 millió embert hódított meg a petróleumpiacnak. Kínában nem ismerték a petróleumvilágítást, a Standard Oil-nak óriási petróleumkészletei voltak, viszont nem kapott rá vevőt. A kínai bulikat akarta már most Rockefeller meghódítani a petróleumvilágításnak, de hogyan győzze le az emberek konzervativizmusát. A Standard Oil ebben az időben milliószámra osztogatta ajándékképpen a petróleumlámpácskákat, persze mindenki törte magát utánuk. S aztán, mikor a petróleumlámpa megvolt, a kulik legnagyobb része ki is próbálta ezt a varázsszerszámot. A petróleumvilágítás bevált, minden lámpa egy-egy újabb vevőt szerzett. Így hódította meg ez a reklámötlet az egész kínai piacot a Standard Oil számára. Híres reklámötlet volt annak idején a bostoni Wander-áruház trükkje. Az áruháznak négyszáz alkalmazottja volt, de sehogysem ment. Egy szép napon mind a négyszáz alkalmazottnak felmondtak s ugyanaznap a következő furcsa hirdetések jelentek meg az Államok nagyobb lapjaiban. Törpetermetű férfiak, Óriástermetű nők Felvétetnek. Az áruház teljes egy hónapig tartotta csukva kapuit. Ezalatt az igazgatóság 200 törpetermetű férfit és ugyanannyi óriástermetű nőt toborzott össze és tanított be az eladás művészetére. Egy hónap múlva megnyílott az áruház, az emberek tolongtak, mindenki látni akarta a különös személyzetet. Körülbelül egy hónapig a látnivaló kedvéért mentek oda az emberek, aztán úgy odaszoktak, hogy ott is maradtak. Ez a reklám nagyszerű pszichológiával dolgozott, a város összes alacsonytermetű férfiai és magastermetűs női szívesen jártak ide vásárolni, hogy még maguknál is abnormálisabb emberek mellett szinte természetesnek hassanak. Kiváló és híres ötlete volt a háború előtt a Wanemaker áruháznak. Egy szép napon az áruház homlokzatán a következő óriási betűk jelentek meg: Rettenetes hibát követtünk el! Győződjön meg róla Az emberek meg akartak győződni róla, mi is volt ez a rettenetes hiba. Az áruház előcsarnokában plakátok tudósították a közönséget arról, hogy az áruház vezetősége rettenetes hibát követett el, mert túl nagy árúkészletet halmozott fel s most nehogy a nyakán maradjon, kénytelen féláron kiárusítani. Három nap alatt üres volt az áruház. Az eleven reklám gondolata szintén Amerikából került át hozzánk. Mi az eleven reklám? Az áru mutogatása. Például, ha egy áruház újfajta sétabotot akar forgalomba hozni. 5—600 embert fölbérel, akiknek nincs más dolguk, mint ezekkel a sétabotokkal feltűnés nélkül sétálni a városban. Az emberek észreveszik és megállnak, nii új divat. Egyszerű és hatásos reklám ez. Egészen külön reklámterülete van a filmnek, amit itt csak futólag akarunk említeni. A film kétféle reklámmal dolgozik: képpel és írásban. A filmcsillagok képe és autogramja, melyet mindenkinek szívesen adnak, bejárja a világot és ingyen reklámot csinál. A másik faja a filmreklámnak, a különböző történetkék, melyeket a publicity managerek koholnak. X. Y. leesett egy felhőkarcoló tetejéről és semmi baja nem történt, ez vagy az válik, vagy nősül, ilyen botrányper, olyan botrányper. Nemrégen történt, hogy egy ilyen publicity manager az egész világot felültette Fatty halálhírével, melynek célja a filmszínész rehabilitálása volt. A reklám nem sikerült, Fattyt elparentálták, de mikor aztán feltámadt, a kutya sem törődött vele. Rendkívül ötletesen reklámozta a „Pénz az uccán" című filmet az egyik görlitzi kis mozi. Szerte az aszfalton mindenütt elszórtak a városban apró vászonerszényeket, minden erszényben egy-egy tízschillinges. Ez azonban nem volt valódi pénz, csak egyik oldalán volt a tízschillinges képe nyomva, másik oldalán a mozi hirdetése állott. Az okos üzletember vigyázz arra, nehogy a reklám visszafelé süljön el. Ezért nem hazudik, mert a hazug reklám órák alatt hitelét veszti, így fizetett rá New York városának 111 -ik uccájában egy vendéglős oktalan reklámjára. Hirdetést adott fel a lapokban: Nálam mindenki korlátlanul ehet 50 centért A vendéglő forgalma megtízszereződött, a vendéglős jól járt, mert csupa olcsó ételt adott és minden gyomornak van határa, mindenki jóllakik egyszer. Körülbelül öt centet még keresett is ebédenként. Hanem a szomszéd kocsmárosnak ez nem tetszett. Éjjeleket töprengett, hogyan üsse agyon a konkurenciát. Három nap múlva a következő hirdetést adta fel a lapokban: Nálam minden munkanélküli ingyen ebédelhet! A vendéglőt megrohanták a munkanélküliek. S a vendéglős beváltotta ígéretét. Minden embernek adott 50 centet és átküldte őket a konkurrens vendéglőbe ebédelni.* A kiéhezett munkanélküliek valósággal tönkreették a szerencsétlen versenytársat, aki üzleti kalkulációjában nem számíthatott arra, hogy csupa olyan vendége lesz, aki öt helyett eszik. Három napig tartott ez az emberözön, a negyedik napon a versenytárs becsukott, miután tőkéjét fölebédelték a munkanélküliek. A másik kocsmárosnak mindössze 750 dollárjába került ez a tréfa, minthogy naponta körülbelül 500 embert ebédeltetett odaát. Elég olcsón szabadult meg veszedelmes konkurensétől. 17 r