Tolnai Világlapja, 1932. július-szeptember (32. évfolyam, 28–40. szám)

1932-07-13 / 29. szám

A REKLÁM KURIÓZUMAI A modern reklám útja a használt koporsótól a beenfileb­értésig. Mi a szendvics­­ember ? Reklám-egyetem. Egy Allét , 400 millió kínai. Törpe férfiak és óriási nők áruháza. Az eleven reklám. A film-reklám kulisszatitkai. A legrugalma­sabb nadrágtartó, i­énz az óceán. Antikor a reklám vissza­felé sül el. A modern reklám és a becsületsértés. Irak, szalonna és a kozmetika. Milyen az arab reklám ? A vízözön előtti anekdota a modern rek­lámról: Egy amerikai áruház plakátok és újsághirdetések alján Ötezer dollár jutal­mat tűzött ki annak az embernek, aki olyan árucikket tud kérni az áruháztól, melyet az nem tart. Megindult a pályázók és pályázatok özöne, az áruház azonban minden igényt ki tudott elégíteni ben­szü­löttek számára való fülönfüggőtől kezdve a bibliáig. Egy szép napon aztán távirat érkezett: „Kérek két tucat használt koporsót stop. John Smith stop." Ez az ember nyerte meg az áruház pá­lyadiját mert használt koporsókat még egy amerikai áruháznak sem jut eszébe raktáron tartani. Eddig az anekdota. Ha nem is igaz, jól és Ügyesen kitalált, mert jellemzi a modern amerikai üzleti életet és a reklám mére­teit. Azt a régi közmondást: „Jó bornak nem kell cégér", bizonyára a reklám meg­születése előtt találta ki valaki, mert azóta, hajd nagyot változott a világ. Ha Rip van Winkle ma felébredne ál­mából, nem ismerne rá egyetlen európai nagyvárosra sem. Miért? Mert a reklám változtatta meg elsősorban minden város képét. A házakon rikító transzparensek ü­völtik az utolsó harisnyaújdonságot, a cipőpaszta öles hetükkel hirdet, a levegő­ben titokzatos füstjeleket ír egy gép, mega­­fonok bömbölnek, kirakatok, újságok hir­detik: ez vagy az a legjobb árú. Mi a reklám? Az árú bemutatkozása a közönségnek, az emberek érdeklődésének fölkeltése, a reklám célja: a szenzáció. Meglepetést kelteni az emberekben vala­milyen szokatlan és hangos ötlettel, fel­hívni a figyelmüket valamire. A reklám őse: az amerikai szendvics ember. A név groteszk, de találó. Adva van egy ember, ez képviseli a reklámszend­­vicsben a húst, adva van két óriási kar­tonlap, ez a kenyér, mely közé a reklám­menedzserek a reklám ókorában az em­bert csomagolták. Vagyis a szendvicsem­ber elöl és hátul kartontáblákat visel, a kartontáblákra van ráfestve a hirdetés szövege. A szendvicsember besétálta haj­danán a várost és mindenhova elvitte hátán és mellén a hirdetést. Ez volt hajdanán. Ma már bizony le­mosolyognánk azt az embert, aki ilyen naív reklámötlettel akar vevőket toborozni. Hiszen ma már Amerikán kívül Németor­szágban is van az egyetemen a reklámnak külön tanszéke, melynek professzora egész évben mást sem tanít, mint a vevőfogás titkait. A reklám története alig pár évtizedre nyúlik vissza, de ez a pár évtized a leg­érdekesebb históriák, a legbizarrabb ötle­tek és legzseniálisabb tervezetek gyűjtemé­nyét foglalja magában. Vannak a reklám történetében korszakalkotó, szinte már le­gendássá vált híres ilyen ötletek. Virginia államban például élt egy Jacob Marsden nevű vászongyáros 1876 körül. Abban az időben Virginiában rendkívül népszerű volt a baljós hírű Klu-Klux Clan szervezet, mely a négerek túlsúlyát nap-nap után végrehajtott lincselésekkel akarta visszaszorítani. Marsden vászongyára nem ment valami túlságosan jól, akkor támadt egy ötlete. A Ku-Klux Clan tagjai tudva­levőleg sajátos vászonlehernyeget és csuk­lyaszerű álarcot viselnek. Nos Marsden egészen egyszerűen felajánlotta a Clan díjmentes felruházását ilyen lebernyegek­­kel, azzal a feltétellel, hogy a lebernyeg mellén apró betűkkel rajta lesz ez a szó: Marsden. Az ötlet annyira bevált, hogy vagy két éven keresztül, ha valahol a Clan emberei megjelentek, így futott szét a nép. ..Itt vannak a Marsden-legények". Ebbe a nagy népszerűségbe azonban Marsden gyára belebukott, mindenki ismerte vász­nait, de senki sem vette, mert ki akar olyan vásznon aludni, melyből lincselők számára köpönyeget is készítenek. Ez a bizarr ötlet rossz reklámnak bizonyult, mert más a híresség és más a hírhedtség. A világ leghíresebb reklámüzlete Rocke­feller nevéhez fűződik és nem kevesebb, mint 400 millió embert hódított meg a petróleumpiacnak. Kínában nem ismerték a petróleumvilágítást, a Standard Oil-nak óriási petróleumkészletei voltak, viszont nem kapott rá vevőt. A kínai bulikat akarta már most Rockefeller meghódítani a petróleumvilágításnak, de hogyan győzze le az emberek konzervativizmusát. A Stan­dard Oil ebben az időben milliószámra osztogatta ajándékképpen a petróleum­­lámpácskákat, persze mindenki törte ma­gát utánuk. S aztán, mikor a petróleum­lámpa megvolt, a kulik legnagyobb része ki is próbálta ezt a varázsszerszámot. A petróleumvilágítás bevált, minden lámpa egy-egy újabb vevőt szerzett. Így hódította meg ez a reklámötlet az egész kínai piacot a Standard Oil számára. Híres reklámötlet volt annak idején a bostoni Wander-áruház trükkje. Az áru­háznak négyszáz alkalmazottja volt, de sehogysem ment. Egy szép napon mind a négyszáz alkalmazottnak felmondtak s ugyanaznap a következő furcsa hirdetések jelentek meg az Államok nagyobb lapjai­ban. Törpetermetű férfiak, Óriástermetű nők Felvétetnek. Az áruház teljes egy hónapig tartotta csukva kapuit. Ezalatt az igazgatóság 200 törpetermetű­ férfit és ugyanannyi óriás­­termetű nőt toborzott össze és tanított be az eladás művészetére. Egy hónap múlva megnyílott az áruház, az emberek tolong­tak, mindenki látni akarta a különös sze­mélyzetet. Körülbelül egy hónapig a látni­való kedvéért mentek oda az emberek, aztán úgy odaszoktak, hogy ott is marad­tak. Ez a reklám nagyszerű pszichológiá­val dolgozott, a város összes alacsonyter­­m­etű férfiai és magastermetűs női szívesen jártak ide vásárolni, hogy még maguknál is abnorm­álisabb emberek mellett szinte természetesnek hassanak. Kiváló és híres ötlete volt a háború előtt a Wanemaker áruháznak. Egy szép napon az áruház homlokzatán a követ­kező óriási betűk jelentek meg: Rettenetes hibát követtünk el! Győződjön meg róla Az emberek meg akartak győződni róla, mi is volt ez a rettenetes hiba. Az áruház előcsarnokában plakátok tudósították a kö­zönséget arról, hogy az áruház vezetősége rettenetes hibát követett el, mert túl nagy árúkészletet halmozott fel s most nehogy a nyakán maradjon, kénytelen féláron ki­árusítani. Három nap alatt üres volt az áruház. Az eleven reklám gondolata szintén Amerikából került át hozzánk. Mi az ele­ven reklám? Az áru mutogatása. Például, ha egy áruház újfajta sétabotot akar for­galomba hozni. 5—600 embert fölbérel, akiknek nincs más dolguk, mint ezekkel a sétabotokkal feltűnés nélkül sétálni a városban. Az emberek észreveszik és meg­állnak, ni­i új divat. Egyszerű és hatásos reklám ez. Egészen külön reklámterülete van a filmnek, amit itt csak futólag akarunk em­líteni. A film kétféle reklámmal dolgozik: képpel és írásban. A filmcsillagok képe és autogramja, melyet mindenkinek szívesen adnak, bejárja a világot és ingyen rek­lámot csinál. A másik faja a filmreklám­­nak, a különböző történetkék, melyeket a publicity managerek koholnak. X. Y. le­esett egy felhőkarcoló tetejéről és semmi baja nem történt, ez vagy az válik, vagy nősül, ilyen botrányper, olyan botrányper. Nemrégen történt, hogy egy ilyen publi­city manager az egész világot felültette Fatty halálhírével, melynek célja a film­színész rehabilitálása volt. A reklám nem sikerült, Fattyt elparentálták, de mikor aztán feltámadt, a kutya sem törődött vele. Rendkívül ötletesen reklámozta a „Pénz az uccán" című filmet az egyik görlitzi kis mozi. Szerte az aszfalton mindenütt elszór­tak a városban apró vászonerszényeket, minden erszényben egy-egy tízschillinges. Ez azonban nem volt valódi pénz, csak egyik oldalán volt a tízschillinges képe nyomva, másik oldalán a mozi hirdetése állott. Az okos üzletember vigyázz arra, ne­hogy a reklám visszafelé süljön el. Ezért nem hazudik, mert a hazug reklám órák alatt hitelét veszti, így fizetett rá New­ York városának 111 -ik uccájában egy ven­déglős oktalan reklámjára. Hirdetést adott fel a lapokban: Nálam mindenki korlátlanul ehet 50 centért A vendéglő forgalma megtízszereződött, a vendéglős jól járt, mert csupa olcsó ételt adott és minden gyomornak van határa, mindenki jóllakik egyszer. Körülbelül öt centet még keresett is ebédenként. Hanem a szomszéd kocsmárosnak ez nem tetszett. Éjjeleket töprengett, hogyan üsse agyon a konkurenciát. Három nap múlva a következő hirdetést adta fel a la­pokban: Nálam minden munkanélküli ingyen ebédelhet! A vendéglőt megrohanták a munkanél­küliek. S a vendéglős beváltotta ígéretét. Minden embernek adott 50 centet és át­­küldte őket a kon­kurrens vendéglőbe ebé­delni.* A kiéhezett munkanélküliek valóság­gal tönkreették a szerencsétlen verseny­társat, aki üzleti kalkulációjában nem szá­míthatott arra, hogy csupa olyan vendége lesz, aki öt helyett eszik. Három napig tartott ez az emberözön, a negyedik napon a versenytárs becsukott, miután tőkéjét fölebédelték a munkanélküliek. A másik kocsmárosnak mindössze 750 dollárjába került ez a tréfa, minthogy naponta körül­belül 500 embert ebédeltetett odaát. Elég olcsón szabadult meg veszedelmes konkur­ensétől. 17 r

Next