Tolnai Világlapja, 1940. január-március (42. évfolyam, 1–13. szám)
1940-03-20 / 12. szám
A SAS BOSSZÚJA ÍRTA: PÉCHY-HORVÁTH REZSŐ Harsogva morajlott az őserdő vízesése, amint meredeken, nyolcvan méter magasságból hullott alá a sötét mélybe. A sustorgó víz tányérnagyságú, húsos levelek párnájára hullott és ott úgy habzott, mintha szaippannal lett volna terítve. Megdőlt fák törzsén, vastag és dús mohán sötét levelek légiói tenyésztek. Köröskörül páfrányfák vertek gyökeret, gyertyaegyenes szárukat büszkén emelik a magasba, koronájukat a pálmáénál szélesebb levelek alkotják. Fehér liliomok között krémszínű és bíborvörös pillangók lebegnek, a mézillatú, mézszinti orchideák között félméteres, barnahasú gyíkok surrannak, ittott résnyire besüt a nap egy-egy sugárnyalábja s ilyen helyen úgy tűnikel, mintha a derengő, kékesfényü erdei homályban aranypor szitálna szakadatlanul. Rigónagyságú, égszínkék madarak repdesnek át a hulló sugárözönön. Hárman haladtunk a fülledt, rejtelmes, mély őserdőben. Három európai vadász. Időnként megálltunk, hogy fáradt mozdulattal leseperjünk a homlokunkról és az arcunkról egy sereg erősen odatapadt, üvegszínű, piócaszerű férget, aztán óvatosan tovább haladtunk a nedves, mohás, kőtörmelékes, sziklagörgeteges talajon. Néhány perc múlva ismét ugyanannyi fehér pióca tapadt az arcunkhoz. Nemsokára kiértünk az erdőből. Az ősrengeteg után cédruserdő régiója következett, majd bozótos, borókás, füves részek s a kilátása messze távolig szabaddá vált. Remek völgy tárult ki előttünk, mint szétnyitott tányér, s ez a völgy végtelen mély smaragdzöldjével villogott a napsugárban. A mérhetetlen zöldet csak a lángfák skarlátvöröse szakította meg. A háttérben magas hegyek tornyosultak és meztelen sziklák, amelyeket a különböző fények és visszatükröződések ametisztszínűre, aranyszínűre és kékesfeketére festették. — Sasok légiója él ott! — figyelmeztetett vezetőnk, Young, a harmadik vadász, akinek vendégei voltunk. Hallgatag megegyezéssel vágtunk neki a tűző napban a görgeteges, itt-ott mocsaras, bozótos terepnek. A hegyek tövében eloszlottunk és egymástól negyven-ötven méter távolságnyira kezdtünk a szeszélyes összevisszaságban szétdobált sziklák megmászásához. Felettünk izzón tűzött a délutáni nap. A szikrázó sugarak függőlegesen zuhogtak alá és perzseltek, olvasztottak, mint a kohó lángjai. Fenn a sziklák magasságában felriadt sasok vijjogtak éles, metsző hangokon és köröző keringéssel úsztak a magasban. Négy, öt, nyolc, tíz ... Méltóságteljesen libegtek, elegánsan, szélesre kiterjesztett barnásfekete szárnyakkal. Sötét tollvitorlájuk csak alig mozdult meg néha. Ilyenkor viharosan a magasba csaptak, rézsútosan és fürgén, vagy alázuhantak néhány métert egyenesen és súlyosan, mint a feldobott kődarab, amikor visszahull. Néhány pompás fényképfelvételt készítettem erről a kecses keringésről, aztán tovább kapaszkodtam az árnyéktalan kőtenger peremén felfelé. — Segítség! Ide, ide! Hej!... — hallatszott egyszerre a közvetlen közelemben. Martin doktor hangja volt, harmadik társunké, dumáink viliin, liléén, Henriké» Itgiantriblen Lélekszakadva, sebesen törtettem a hang irányába. Valami nagy, komoly veszedelemre gondoltam. Martin doktor, aki maga volt a megtestesült nyugalom és egykedvűség, aligha kiabált volna ilyen vad hangon, ilyen izgatottan, szinte kétségbeesetten, ha nincs valami komoly baja. Percek alatt odaértem. És most szinte megdermedt bennem a Vér arra a látványra, amely elém tárult. Martin doktor két kezét messzire maga elé nyújtotta. Kezein, egyik-egyik kézfejbe kapaszkodva, hatalmas sasmadár állott... Éles, görbe tőrhöz hasonló kegyetlen karmait a doktor eleven húsába vájta... A vaskarmok mélyen hatoltak bele a doktor kezébe, mint erős acélkapcsok ... s a tsihegyes csontfegyverek nyomán a kezekből ömlött a vér sok rubincseppje ... Közben a dühös, harcias nagy madár azon igyekezett, hogy csőrével a doktor arcához közelíthessen... s vadul vagdosott feléje, úgyhogy Martin alig tudta sebzett kezeivel olyan messzire eltartani magától, hogy el ne érje ... A sas is vérzett: egyik szárnya sután, bénultan csüngött alá és vér hullott le róla. — Üsse le! — kiáltott a doktor már meszsziről. A sas gyűlöletteli pillantást vetett felém s mintha el akarta volna engedni a doktor szétmarcangolt kezét. De akkor már lesújtott reá a puskatusom s a vad madár mint valami hitvány rongydarab hullott le a forró sziklára. — Éppen jókor jött, barátom — szólalt meg a doktor rekedten és különös izgalom fátyolozta hangját. — Ha még csak keveset is kell várnom, nem tudtam volna tovább tartani. És eléri az arcomat... Kivájta volna a szememet!... A remek sas utolsókat vonaglott. Kinyújtott lábaival — amelyeknek végén a szörnyű karmok sűrű vérben úsztak, — rángó, remegő rezgéseket végzett. Mintha villamos áramot vezettek volna a testébe, olyan gyors és apró reszketések rángatták a végtagjait. — Mi történt tulajdonképpen? — érdeklődtem s a doktor nem fukarkodott a felelettel. — Felfelé mászás közben egy üregből csapott reám ez a sas. Nem volt időm pontosan célozni, csak rásütöttem az egyik csövet. Lövésem a balszárnyát érte, úgyhogy lecsuklott és a földre zuhant. Azt hittem, vége van, ezért könnyelműen odamentem hozzá és fel akartam emelni. Ebben a pillanatban a sas hirtelen felpattant és egyik lábának karmait a kezem fejébe vágta. Mint az acélbilincs, úgy kattantak össze kezemen az éles sarlók s mélyen belevájtak a húsomba, őrjítő fájdalom taglózott le s szinte a könnyem is kicsordult tőle. Közben a sas az arcomhoz igyekezett férkőzni, hogy, belevághasson a csőrével. Ekkor elkövettem azt a meggondolatlanságot, helyesebben ügyetlenséget, hogy a másik, szabadon levő kezemmel a sas felé nyúltam, hogy eltartsam magamtól. Ebben a pillanatban a másik lába villámgyorsan a másik, szabad kezemre csapott le és az éles karmok acélkapocs módjára kapcsolódtak a húsomba ... Most aztán tehetetlen voltam, rab magam is, mint a sas... Mozdulni, védekezni nem tudtam. Sem elereszteni nem lehetett a madarat, sem ártani neki, sem lerázni nem tudtam... Közben mindig az arcom, szemem felé vagdosott a csőrével s minden igyekezetem arra irányult, hogy távol tudjam tartani az arcomtól Mert ha elérte volna, vad dühében, amely a haldokló, elveszett lény vak dühe volt, irgalmatlanul kivájta volna a szememet... Éppen az utolsó pillanatban jött a segítség ... Már maradék erőm fogytán voltam ... A szegény doktor, akinek két keze fejéből még mindig csurgott a vér, csaknem elájult a nagy izgalomtól, amit a kegyetlen madárral való, majdnem végzetes küzdelme korbácsolt fel benne. Nagy gonddal kitisztítottuk a csúnyán összemarcangolt kezeket, fertőtlenítettük, aztán gondosan bekötöztük. Majd megindultunk visszafelé, át a gyönyörű őserdőn, a virágzó kámforfák és mézszinti orchideák virágoskertjében. A vadászat folytatásához már nem volt többé kedvünk. Kínos, nehéz, vánszorgó útunkon jódarabig kísértek bennünket a magasságokban keringve úszó nagy sasok és élesen vijjogó, sikoltásszerű hangjuk mintha gúnykacaj lett volna. A fiatalság, a&unxha mindenkit megigér... könnyen elérhető a közismert KHASAN készítmények használata által Minden szaküzletben kaphatók Árak : Arcruzs : Ajakruzs: P 1.80 és 3.50 P Forgalomba hozza Mihály Ottó ,,M I 0 P H A R M A" gyógyszerárugyár iUtánjéni ajándék Egyik híres zeneművészünk már a hetvenes éveit taposta. Volt egy kis nyolcesztendős unokája, akit valósággal imádott s akinek minden szabad volt. — Karcsikám — kérdi egyszer a nagypapa, — mondd, mit szeretnél húsvétra ? — Nem merem megmondani, nagypapa. Úgy sem tudnád teljesíteni. — No, mégis. Annyira drága dolog ? — Á, dehogy, nagypapa. Nem kerülne semmibe. — Nahát ? Miért nem mondod meg akkor? Miért ne tudnám teljesíteni ? — Csak ! Tudod, nagypapa, olyasvalamit kérnék tőled, amit semmiképpen sem tudsz nekem megadni. — Ejnye no már, Fogsz mingyárt kirukkolni, te kis bőrenbukk ! Hát mi a kívánságod ? — Hát. .. tetszik tudni. .. nagypapa . .. azt szeretném kérni, hogy egyszer egy napig ne tessék muzsikálni. . . élvezettel dolgozik a nfi I, JA szerszámmal ilyen a jól bevált és elismert dugattyúnélküli átkotorla, mely megszakítás nélkül permetez gyümölcsfára, szőlőre stb. Ingyen leírást küld a készítő: Takács Károly, Budapest, XIII. Kerekes u. 88. sz. TOLNAI VILÁGLAPJA 35