Történelmi szemle, 1987-1988 (30. évfolyam)
2. szám - ELMÉLET ÉS MÓDSZER - Pók Attila: Témaválasztás és módszer a historiográfiában
PÓK ATTILA ologikus, empirikus kritikai) kiegészítve használták. Alapeszméjük: míg a történetfilozófusok mindig a cél fogalmából indultak ki, addig ők mindennek az okát keresték, egy történelmi mechanikát vagy társadalmi fizikát akartak kidolgozni és ez az igény vezetett - folytatódik Croce gondolatmenete az új tudomány, a szociológia kialakulásához. A történészek által gyűjtött anyagot a szociológusok osztályozták, rendezték. Az ő tevékenységük eredményeképp terjedt el az az előítélet, hogy a valóságos történelem csak természettudományos módszerrel írható meg, ok-okozati viszonyokat feltáró induktív gondolatsorok alapján. Innen ered a faj, átöröklés, degeneráció stb. természettudományi fogalmainak alkalmazása a társadalomtudományokban. A „történetfilozófia" ellenzőinek három csoportja tehát különböző módszereket javasolt annak helyettesítésére: a „diplomatikus" a történeti valóság belső ellentmondásosságát érzékeltetni kívánó (diplomatisch), a filológiai és a szociológiai módszerű történetírást, amelyek egymással szemben is oppozícióban álltak. Croce mindezeket az irányzatokat átfogó kritikában részesíti (ugyanakkor kiemeli a pozitivizmusnak a romantikával szembeni előremutató jegyeit), a jelen vizsgálódás szempontjából azonban ez számunkra lényegtelen, hiszen itt csak a történetírás fejlődéstörténetéhez használt kategóriáit keressük. G. P. Gooch nagyszabású művében egy a humanizmustól a 19. századig ívelő bevezető, az ókori történelemmel foglalkozó irodalmat áttekintő négy fejezet, a katolikus történetírásról s végül a művelődéstörténeti törekvésről szóló fejezetek (a könyv összesen 27 fejezetből áll) kivételével nemzetek ill. történeti problémák szerinti csoportosításban tekinti át a 19. századi európai történetírás történetét. Nem beszél a nemzeti történetírásokon belüli vagy azokon túlmutató átfogó tendenciákról. Fueter és Gooch viszonylag fiatalon (Fueter 35, Gooch 40 évesen) publikálták szintéziseiket, az egy eredményekben gazdag kutatói pálya végén visszatekintő Moritz Ritter 1919-ben megjelent könyve viszont az ókortól a 19. századig ívelő áttekintésében nem irányzatokat kutat, hanem bizonyos alapkérdésekre adott válaszok, alapproblémák megoldásának módozatait mutatja be és elemzi a kiválasztott (reprezentatívnek tekintett) műveken. Ilyen problémák nála az emberi természet, az állam szerepe, állam, társadalom, alkotmány és politika kölcsönös viszonya, egyén és közösség viszonya stb. A történetírás történetének eddig legnagyobb szabására tervezett, de mindeddig csak az első kötet megjelentetéséig eljutott összefoglalása Hugo Preller nevéhez fűződik, ezért megfontolandók módszertani megjegyzései. Szerinte a historiográfia az általános irodalomtörténet része, vagyis mindazokkal az írásművekkel kell foglalkoznia, amelyek a történelmet leírják, értelmezik. Ez azt is jelenti, hogy a töredékesen meglévő írásokat is meg kell próbálni rekonstruálnia a kutatónak. „A történetírás történetének feladata egy megadott kor történelméhez való viszonyának ábrázolása" - hangzik Preller definíciója. Ez azt jelenti, hogy egy-egy korszak történetírói termését teljességre törekedve kell feltárni és kronológiai sorba rendezni, függetlenül a művek mai mércével mért tudományos vagy művészi értékétől. (Így pl. a Bibliát is tárgyalnia kell a történetírás átfogó történetének.) A kutatásra alapozott szigorúan induktív módszer követendő; minél több anyagot kell összeszedni, nem szabad csak a kiemelkedő művekre koncentrálni (ahogyan pl. Fueter tette). Eme elvek alapján hatalmas terjedelmű munka terve született: az első kötet mindössze i. e. 330-ig jut el, a második pedig i. u. 330-ig. A nyolcadik könyv tárgya a minket érdeklő korszak, a „liberalizmus történetírása" 1832-1930. Ez öt részből áll (ill. a tervek szerint áll majd): 1. politikai, vallási, tudományos liberalizmus, 2. a szociológia, 3. a természettudományok befolyása, 4. idealizmus, naturalizmus, realizmus és pozitivizmus, 5. a történetfilozófia. Még színesebb a kép, ha a legutóbbi években megjelent néhány historiográfiai munka kérdésfeltevéseit, szerkezetét, korszakbeosztását, irányzatelhatárolásait is figyelembe vesszük. Ezek között minden bizonnyal a legeredetibb, legátfogóbb igényű mű Hayden White: Metahistory. The Historical Imagination in Nineteenth Century Europe című, 1973-ban megjelent könyve, amelynek alapproblémája minden historiográfiai művet író szerző nehézsége: azokat a kategóriákat, fogalmakat keresi, amelyek 6History and Historians in the 19th Century. London, 1913. A mű azóta több nyelven számos kiadást ért meg. 7Die Entwicklung der Geschichtswissenschaft an den führenden Werken betrachtet. München-Berlin, 1919. 8Geschichte der Historiographie unseres Kulturkreises. Band 1. Aalen, 1967. 9I. m. 7-8.