Történelmi szemle, 1991 (33. évfolyam)

1-2. szám - TANULMÁNYOK - Kubinyi András: Két sorsdöntő esztendő (1490-1491)

2 KUBINYI ANDRÁS szállították. Ha ehhez hozzátesszük, hogy néhány nap múlva, 11-én, húsvétkor Bécsben tűz ütött ki, amiből csak azért nem lett nagyobb katasztrófa, mert Szapolyai és katonái fenntartották a rendet és gondoskodtak a tűzoltásról, akkor elismeréssel kell adóznunk a Bécsben tartózkodó magyar vezetők imponáló fegyelmének. Szinte úgy tűnik, hogy egy előre elkészített „katasztrófa-tervnek" megfelelően jártak el. A király még két napig agonizált, míg végül április 6-án, kedden délelőtt váltotta meg szenvedéseitől a halál. Ezzel teljesen új helyzet következett be. A trónörökösödés ügye nem volt tisztázva, így az új király megválasztása vált a legfontosabb teendővé, addig azonban intézkedni kellett a meghalt uralkodó teme­téséről, továbbá az államügyek zavartalan folyásáról a választásig. A magyar szo­kásjog szerint interregnum idején az államhatalom gyakorlása a királyi tanács, vagy ahogy szinonim módon, igen kifejezően nevezték, a prelátusok és a bárók jogköre volt. Ebben volt logika, hiszen a főpapok és főurak összessége, amennyiben rendelkezhetett a király hatalmi eszközeivel és hivatali apparátusával, feltétlenül keresztül tudta vinni akaratát. Ehhez azonban egyetértésre lett volna szükség. A helyzetet bonyolította, hogy Mátyás elmulasztotta a királyi tanácsot megreformálni, és így az éppúgy a feudális nagybirtok felső rétegét képviselte, mint kétszáz évvel korábban. Az kétségtelen, hogy a királyi tanács, amely ekkor Beatrix királynéból, Corvin János hercegből és a Bécsben tartózkodó főpapokból és főurakból állott, az első naptól kezdve igyekezett megfelelni feladatának. Már első ülésén ünnepélyesen összetörték az elhúnyt király valamennyi pecsétjét, nehogy visszaélést lehessen velük elkövetni. Ennek az eljárásnak is régi hagyományai voltak. Az interregnum idején kormányzó testület nem kapott saját pecsétet (noha ennek is lett volna előzménye); a kimenő írásokat a királyné és a jelenlévő urak pecsétjével megerősítve bocsátották ki. Mást is tudunk azonban. A pápai követ még 6-án, Mátyás halála napján eléggé lehangoló képet festett a helyzetről a pápához intézett jelentésében: „Minden tele van félelemmel és ijedtséggel. Nem történik semmi, hacsak az nem, hogy azokat, akik zavarokat tudnának kelteni, lecsendesítik, helyőrségeket rendelnek ki, és min­denünnen csapatokat gyűjtenek."­ A követ még két érdekes, egymással nem teljesen összhangban álló körülményről értesíti az egyház fejét. Már a király halála előtt érkeztek hírek arról, hogy a török Erdély ellen készül, ezért most leküldik Báthori vajdát Erdélybe. A másik hír a pápai követ saját következtetése: úgy véli, hogy a vajdát kormányzóvá fogják választani. A két hírt olyképpen lehetne összekötni, hogy Báthorit nem csak a török veszély miatt küldték haza, hanem azért is, hogy az előzetes tárgyalások alatt ne érvényesíthesse a kormányzóság iránti igényeit. Van olyan, elég hihető felfogás is, hogy Báthori esetleges kormányzóvá választásával akarták volna kikerülni a királyválasztással járó bonyodalmakat, az azonban min­denképpen tény, hogy a csak időlegesen eltávolított Báthori a továbbiakban már nem tudott jelentősen beleszólni a fejleményekbe.­ ­ Aragóniai Beatrix magyar királyné életére vonatkozó okiratok. Közli Berzeviczy Albert. Bp. 1914. 148. (Magyar Történelmi Emlékek 1/39. k.)

Next