A MTA BIOLÓGIAI TUDOMÁNYOK OSZTÁLYÁNAK KÖZLEMÉNYEI 14. KÖTET (1971)

1971 / 1-2. szám - BALOGH JÁNOS: Dudich Endre (1895-1971)

folytatta egyetemi tanulmányait és 1920-ban mind a tanári, mind a doktori oklevelet megszerezte. Ezzel egyidőben a Magyar Nemzeti Múzeum Adattárá­ban, mint beosztott tanár megkezdte tudományos pályáját. A múzeumi évek teljesen eltértek a szokásos múzeumi zoológus-pályától. Bár világhírű specialisták közé, igazi kutatókörnyezetbe került, ő maga nem vált specialistává. Az Állattárhoz hasonló tudományos centrumok a szűk terü­leten, nagy mélységben búvárkodó kutatók otthonai. Dudich Endre azonban már fiatalon széles területen, sok irányba akart látni. Rendszertani munkái mellett egyre több egyéb tárgyú publikációt tesz közzé. Ha ezt a korszakot tanulmányozzuk, azonnal szembetűnik az a fejlődés, amely 1931-ben megjelent munkájában, „Az Aggteleki barlang élelemforrásai"-ban jut kifejezésre. A bar­langot, mint trofikus egységet vizsgálja és a harmincas évek felfogásával szem­ben arra a következtetésre jut, hogy az nem tekinthető tisztán heterotrofikus rendszernek, mert a kén- és vasbaktériumok kemoszintézis útján biológiai termelést folytatnak benne. Ezzel a munkájával a Természettudományi Tár­sulat Margó-díját nyerte el és egyúttal nemcsak magyar, hanem közép-európai viszonylatban is egyik úttörőjévé vált a produkcióbiológiának, amelynek emberi szempontból vett létfontosságát a legújabb idők bioszférakutatási iránya jelzi. 1932-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta, majd 1934-ben a budapesti egyetem bölcsészeti karára az állat­rendszertan professzorává nevezték ki. A fiatal professzor még csak 39 éves volt, amikor kinevezését megkapta, de máris nyolcvannál több tudományos és ismeretterjesztő munkája látott nap­világot. Az a feladat azonban, amely az új Állatrendszertani Intézet profesz­szorát várta, jóval túlnőtt a tudományos kutatómunka területén. Elsősorban az állatrendszertan egyetemi oktatásának feltételeit kellett megteremtenie, de ezzel egyidőben a korszerű egyetemi kutatómunka és a tudósképzés alapjait is. Ezenkívül, mint a múlt áldatlan öröksége, rászakadt az úgynevezett „egye­temi" és „múzeumi" zoológia között fennálló évtizedes viszálykodás nyomán feldúlt zoológiai béke helyreállítása is. Ez a hármas feladat nemcsak kitűnő szakembert és pedagógust, hanem olyan tudománypolitikust is kívánt, aki birtokában van az erélynek, határozottságnak, de az emberi tapintat­nak és diplomáciai képességeknek is. Dudich Endre mind a három fel­adatot kitűnően oldotta meg. Kinevezésével szinte máról-h­olnapra megszűnt a magyar zoológia kettészakadtsága és a legjobb együttműködés alakult ki az egyetemi és múzeumi zoológusok között. A zoológiai béke megteremtésénél jóval tovább tartott a korszerű állat­tani oktatás megteremtése. Ezen a téren már a harmincas években is két­frontos harcot kellett folytatnia. Harcolnia kellett azok ellen a túlzók ellen, akik minden rendszertanban valami idejétmúlta beskatulyázási munkát lát­tak és nem értették meg, hogy a rendszertan nélkülözhetetlen alapja a növény-és állatnemesítésnek, növényvédelemnek és egy sor más, létfontosságú gya- MTA Biol. Oszt. Közi 14, 1971

Next