Czipész Szaklap, 1906 (9. évfolyam, 1-24. szám)
1906-01-01 / 1. szám
2 Szabad szó. Ezen lap hasábjain gyakorta mondtam el véleményemet, a czipészeket általánosságban érdeklő ügyekről. Persze azon reményben tettem ezt, hogy a jónak látott és üdvösnek tartott dolgokat javunkra fordíthatjuk majd idővel, ha nem is a maguk teljességében egy csapásra, de legalább fokozatosan izenként. Rámutattam a ferdeségekre is. Nem törődtem akkor és most sem azzal, hogy a visszás állapotok szellőzte- CZIPÉSZ-SZAKLAP, IX. évfolyam, csak inteni akarjuk szaktársainkat arra, hogy erős tudással és erős szervezettséggel ki lehet irtani azt a gazságot. Mi csak akkor fogjuk életrevalónak tekinteni a magyar czipészeket, ha szaktudásukat, értelmiségüket szüntelenül ápolják, amelynek elérésére különben szakirodalmunk a legjobb iskola és azután igaz, s jogos követeléseik megvédésére pedig hatalmas táborba gyűlnek. Egyébként ezeket az eszméket hallottuk a lefolyt évben megtartott országos czipészkongreszszuson és néhány kerületi gyűlésen is elmondani. Ismételjük azokat, mert nem lehet eléggé kardoskodni azon igazság meggyőző ereje mellett, mely a szaktudásban és szervezettségben rejlik. Felhívjuk olvasóinkat az új esztendő napján tehát arra, hogy az előttünk megjelenő új évben is törekedjenek szakmánk fejlesztésére, legyen buzgalmuk szilárd, mint a szikla és kisérje minden lépésükön a szerencse boldog, új esztendőre. A Cziposz Szaklap tárczája. A tallér rendszer végnapjai. A CZIPÉSZ-SZAKLAP részére irta : Komáromy. (5. folytatás.) A kávéházban természetesen csak olyan tallérosok jöttünk össze, akik egyszersmind nagyobb műhelyekben mint első legények dolgoznak. Ez alkalommal szokatlanul sokan gyülekeztünk össze. Engem az előző napon történtek után már türelmetlenül vártak s feszült kíváncsisággal lesték a történendöket. Én nem akartam a részletekbe bocsátkozni és ezért röviden szólaltam fel. — Müller úr határozott kívánságára történt minden. Nektek is be kell látnotok, hogy a kitűnő munkások nem tűrik többé azt, hogy fölöttük fölényt gyakoroljon bárki is. Egyúttal figyelmeztetlek benneteket, hogy ne erőszakoskodjatok többé, mivel mindenütt ellenállásra találnátok. A botrányok elkerülése végett mondjuk ki az egyenlőséget. Nemsokára azután eltávoztam. Haza mentem azon tudatban, hogy ez az én utolsó megjelenésem volt közöttük a tallér ügyben. 11. óra felé járt az idő, mire hazaértem. Müller a műhelyben a Johannal beszélgetett a tegnapi eseményekről. Ezúttal Johann kijelentette, hogy ő hétfőn Bécsbe utazik ésönálló lesz, mert mint monda, elég volt már a legénykedésből, példát tanult Berkytől.. A tegnapi eseményeket előbb Gyuri, később aztán Biehler, a ma történteket pedig rövid pár szóval én mondtam el Müllernek megjegyezve azt is, hogy a tallér ügyben ezentúl egy lépést sem fogok tenni. Felemlítettem most, hogy véletlenül, egy igen őszintén szólva, a gyakori kongresszusok csak költségeket emésztenek fel és arra indítják a jelenlevőket, hogy sopánkodásokkal töltsék meg a levegőt. A kongresszusok ötletéből kifolyólag először is a szakiparosok zsebeire történik az apelláta. Aki épkézjónak látszó megrendelőre tettem szert s ha jónak találja, elmegyek hozzá megrendelés céljából. — Ki legyen az illető? — kérdé Müller. — Itt van a névjegye - szóltam. — ismerem —— monda Müller. 1849-ben Bécsből költözött ide, magyar ember, igen vagyonosnak mondják. Jól van, elmehet, hozzá,előbb azonban valami beszélni valóm lesz önnel. Ebéd után jöjjön be hozzám . Jól — szóltam — felmegyek. ■Mikor a jelzett időben a kíváncsiságtól gyötörtetve Müllerhez mentem, e székkel kínált, s egy kis váltatva így szólt: — Ács! (Mert akkor a segédet még nem urazok.) Csodálom, hogy ön nem a saját, hanem az én részemre akar megrendelőket szerezni. Meddig szándékozik még segédeskedni ? Én nekem ön felől egész más véleményem van. Vállaljon el megrendeléseket, amennyit csak tud. Én önnek rendelkezésére bocsájtok anyagot, amire és amennyire szüksége van, segédkezet..nyújtok, kezére járok mindenben, hogy minél előbb mester legyen. Meg értett ? Kevésben múlt, hogy azt nem feleltem, hogy nem értem. — De Müller úr. — szóltam — Mivel érdemeltem ki az Ön nagylelkűségét. — Tudomásomra jött az Ön családjának rettenetes múltja, s az indított engem rá. Családom nincs, a vagyonomat az én és a kedves nőm rokonaimnak fogjuk hagyni, a mesterségben pedig akarom, hogy Ön az utódom legyen.— Müller úr! Ön ezen nagylelkűségével engem boldoggá tesz, anélkül, hogy reményem lenne önnek mindezt meghálálhatni. — Jól van Ács. Erről többet ne beszéljünk. Ön eléggé rátermett férfi, tudni fogja, hogy mit cselekedjék. Egyet azonban mégis tudnom kell. Én ugyanis olyképen tésével egynémely érdekelt fél neheztelését, sőt sűrűn haragját is hívtam ki, mert elvégre kötelesség, hogy az igazság napfényre jutását elősegítsük. Kétszeresen hárul reánk ez a kötelesség most, amikor zűrzavaros viszonyok közepette éles szemmel kell megpillantani a helyeset, a jót. Az iparosok hoszszantartó küzdelme egyre nagyobb gyűrűket von körül, a szegénység is folyton nagyobbodó, sőt ijesztő mértékben zúzza szét az eddig megelégedett családi otthonokat, a minden téren mutatkozó versengés is tornyos hullámokat vet, kell tehát, hogy minden ember szíve, esze a kellő helyen legyen. De ránk tör még egy ellenségünk. Adtoké. Igen, a kapitalizmus mérhetetlen ereje megfeszii a szegény emberek mnait, élet-haláltusa kerekedik a két egyenlőtlen ellenfél, gyár- és kisipar között, még az állam is nyújt kedvezményeket a gyári iparnak, míg a kisipar csak sóhajt, jajgat, de nem tud megélni. Általánosságban mondhatjuk a magyar iparról, hogy vergődése, mely már évek óta tart, nem hogy megszűnt volna, hanem ellenkezőleg még több iparosnak szivét tépi szét, még több család boldog szentélyét hordja a áldozat sötét oltárára, mert nincsen kenyér, hiányzik ha betevő lat, asszony, gyerek csak a könnyeivel takargatja éhséggyötrelmeit, míg a férfiak tanakodnak, tanácskoznak, kongresszusra gyűlnek össze és minden baj csak a régiben marad. Rávezettek a gondolataim ime a kongresszusra. Nos, ha már itt tartok, hát el is mondom róla véleményemet.