Czipész Szaklap, 1906 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1906-01-01 / 1. szám

IX. évfolyam. CZIPÉSZ-SZAKLAP. Szakiskolák, mint tanműhelyek. — A fejlődés útja. — Öreg emberek ajkairól sűrűn hallják e szókat, hogy A régi jóvilág. Vájjon miért fordulnak vissza emlékezet-Btt—l—M—MM—MMWBBWMMMWBHMwHJUM Rövid idő múlva eltávoztam. A szép hölgy, aki fogadott, ismét az ajtóig kisért. — Mily isteni szép teremtés — gondolom ma­gamban. Hazamenve, Gyurit, aki nagyon kiváncsi volt, hogy mit akarok vele, már készen felöltözve találtam. — Tudod-e? — mondám Gyurinak, hogy Sán­­dorék tegnap nem fogadtak el semmit a megvendége­­lésért ? — Ugyan — mondá Gyuri, de azért mégis veszünk 20 forintért 2 szép gyűrűt, egyformát, az egyiket Sán­dor nejének, a másikat, amely megkülönböztetés ked­véért valamivel czifrább is legyen, a Juliskának. S most jól figyelj, — szóltam, hogy mit aka­rok mondani! A Juliska szép, gazdag és férjhez adó leány. — Ugyan mire gondolsz Ács ? Hiszen jól tudod, hogy én még csak 26 éves vagyok. Azt is tudod, hogy engem az apám a katonaságtól kiváltott 1020 forintért s én azt ígértem neki, hogy addig nem nősülök meg, míg azon összeget vissza nem fizettem. Erre nem is gondoltati­. Némi gondolkozás után így szóltam Gyurinak. — Hogy csak 26 éves vagy, ez a férfiaknak a legvirágzóbb kora, Gyuri. A legfőbb kérdés az, van-e hajlandóságod a nősülésre? Mert ilyen kedvező alkalom nem mindennap találkozik. Hogy igen szívesen látott egyén vagy náluk, de különösen Juliskánál, azt bizo­nyítja azon fehér szegfű, mely ott az ablakdeszkán a pohárban ékeskedik, s a melylyel ő téged tegnap este eltávozástokkor kitüntetett. Hát még csak azt akarom tudni, hogy az 1020 forintból fizettél-e, vagy mennyit fizettél vissza apádnak ? — Épen a felét. (Vége következik.) 3 láb iparos széles e hazában, az mind-mind zarándokol­jon el abba a városba, amelyet a nagygyűlés szeren­cséltetni fog. A kongresszusok ötletéből kifolyólag maga a város is, ahol a nagygyűlést tartják, rendkívüli kiadást sza­vaz meg, hogy bizonyos mérvben megvédhesse az oda­­utazókat. A kongresszusok ötletéből kifolyólag ahány­­szak­egyesület van, mindmegannyi kinyitja Wertheim kasszáját és bőségesen látja el pénzzel a kiküldötteket. És mi ezzel szemben az eredmény ? Az történik, hogy a kongresszusra nagynehezen össze lehet trombitálni 60—80 iparost, akik azután egy egész ország összes iparosainak képviselői akarnak lenni. De még az is történik, hogy az a 60—80 ember — megismerkedik egymással. De meg ám, mert hát minden városban van vendéglő­ bőven. Bár közben­­közben el nem felejtik a panaszok áradatát egymásra zúdítani, hogy hát ilyen, olyan, meg amolyan az iparunk, ezt kellene tenni, az jó volna, amaz pedig még jobb lenne és a vége csak az, hogy minden úgy marad, mint volt. Gondoljuk el azt, hogy mi, czipészek is tartottunk már egynéhány kongresszust. Várjon — és most legyünk csak őszinték — változott-e a helyzetünk a kongresszusok megtartása óta? Vájjon lett-e foganatja annak a sok keserű panasznak, amiket nagygyűléseken mindig hal­lani lehet? Vájjon állíthatja-e magáról csak egyetlen egy iparos is azt, hogy sorsa jobbrafordultát a kon­gresszusok eredményének köszönheti ? Kijelentem, hogy ezen kérdésekkel nem akarom a kongresszus czélszerűségét kétségbe vonni, hanem rá akarom terelni a figyelmet hasztalan kapaszkodásunkra, hogy vergődünk, vergődünk, de zöld ágra nem jutunk. Azt mondják, hogy a kongresszus az összetartást ápolja. Látom, hogy mennyire. Micsoda összetartás az, határoztam, (még azon esetben is, ha most ez be nem következik ,­ hogy augusztus elsejétől kezdve az üzle­tet Önnek átadom, így azonban az ügy más fordulatot vett. Az idő még elégséges, ön addig mester lesz. Van-e Önnek annyi pénze, amennyi arra szükséges ? — Van ugyan nekem is, de van Komáromban boldogult atyám egy volt legbizalmasabb barátja, jó­módú egyedül álló ember, aki megígérte, hogy mikor szükségem lesz rá csak bátran forduljak hozzá. — Helyes — jegyezte meg Milller. Ezentúl engem a műhelyben helyettesíteni fog, ha ott nem vagyok. A­hová menni szándékozik munkát vállalni, mint önálló mutassa be magát, hogy a bizalom ön iránt annál na­gyobb legyen. Ezután kezet szorított velem és elváltunk. Gyurit kerestem most fel, aki az ünnep dacára dolgozott. Tudattam vele, hogy délután fontos teendőm lesz, vele azonban még fontosabb beszélni valóm. — Légy készen. — szóltam hozzá — mire haza jövök, mert vele akarok valahova menni. 2 óra után felkerestem Sz urat, akivel reggel ta­lálkoztunk. Egy rendkivüli szép üde arczu hölgy fogadott és vezetett be Sz. úrhoz, aki szintén nyájas barátsággal fogadott. Miután kilétemről egyet-mást elmondtam, áttértünk a megrendelésekre. — Én — mondá Sz. úr egyelőre próbaképen ma­gamnak rendelek­­ pár czipőt. Ön már reggel megtette az észrevételeit, hogy az én rendkívüli lábaimra túlsá­gos masszív cipőket viselek Én tehát nem avatkozom többé a czipész dolgába, mint eddig tettem — mondá Sz. úr, hanem megbízom önt, csináljon nekem tetszése szerint lábbelieket és ha azok megfelelőek lesznek, foly­tatni fogjuk a dolgot a többiekre nézve, ha a­ budapesti czipész hiába nógatja pl. szabadkai, vagy miskolci szaktársát arra, hogy a czipészek országos szövetségébe belépjen. Hiszen épen ellenkezőleg önkén­,­telentől is kellene valamennyiünknek összesereglenünk közös czélunk megvalósítására. Ezt pedig egyelőre vár­hatjuk. Mi csak keseregni tudunk, de nem cselekedni. Hagyjunk fel egyszer már azokkal a hasztalan jajgatásokkal. Nem hozzánk való az. A férfi legyen férfi. Mindenek előtt söpörjünk a saját portánk előtt.­­ Vizsgáljuk meg magunkat -értjük-e kifogástalanul a szakmánkat ? Valljuk be őszintén, hol fogyatékos a szak­­tudományunk és igyekezzü­k azt gyorsan s alaposan pótolni. Minden iparos tudja a hazája iparát gazdagítani, ha ő maga a szakmájában nem szegény, mert hiába várunk ott erős, versenyképes ipart, ahol az egyesek szakértelme­s szakképzettsége gyenge. Sokkal czélszerűbbnek tartom tehát, ha a szak­képzés hatalmas politikáját fejlesztjük szivósan leküzd­hetetlenül, én erősen bízom abban, hogy ha Magyaror­szág lábbeli kiszitó iparosai a szakmájukat legalább is úgy fogják tudni, mint a külföldiek, akkor mitől sem kell tartani majd, ha idegen áruk versenyéről fognak szónokolni. Csakis a fegyelmezett hadsereg vívhat ki győzel­met, azonképen csak a szakértő­ iparosok vethetik meg egy ország sziklaszilárd iparát. Sok beszéd helyett tehát jobb lesz a szakmát ápolni és a panaszok helyébe meg a szakképzést tenni. Speray János.

Next