Cigányfúró, 1995. 1. szám, február

Törzsök Judit: Két észak-nyugat-indiai peripatetikus nép: a lohárok és a bandzsarák

A­z itt következő írás célja az, hogy röviden összefoglalja azokat az információkat, amelyek a szakirodalom alap­ján a loltárokról és a bandzsarákról elérhetők. Mivel az elsődleges cél a tájékozódás/tájékoztatás, ezért az anyagi kul­túra, életmód stb. minden részletéről nem lesz szó, viszont hangsúlyosak lesznek e két kultúra olyan elemei, amelyek behatóbb tanulmányozásával láthatólag még adós a szakiroda­lom, így a tájékoztatás mellett a további kutatás irányába mutató kérdések is felmerülnek. Miképpen hozható egymással összefüggésbe a két nép? Először is, mindkettő észak-nyugat-indiai, és így a földrajzi közelség révén sok hasonlóság fedezhető fel köztük nyelvük­ben, anyagi kultúrájukban stb. Másodszor, a földrajzi közel­ségtől független közös jellemzőjük, hogy mindegyik „no­mád”, pontosabban „peripatetikus” (egy meghatározott te­rületet bevándorló) nép. Ennek következtében a helyhez kö­tött életmódú falvakhoz való viszonyuk, jellegzetes foglalko­zásaik, életmódjuk, túlélési stratégiáik rendkívül hasonlóak. Harmadszor, indiaiságuk és vándorló életmódjuk miatt ez az a két nép, akiket a leggyakrabban összevetnek az európai cigányokkal, vagy csak a puszta összehasonlítás kedvéért, vagy azért, mert e két népben látják az európai cigányok indiai rokonait/„őseit”. Az alábbiakban először a „peripatetikus” szó meghatá­rozása és a lohárok és bandzsarák általános „peripatetikus” jellemzőinek felvázolása kerül sorra. Ezután a két nép egyéb jellemzőinek leírása következik külön-külön. A leírások után a terepmunka során felmerülő nehézségeket, majd végül a cigány/lohár/bandzsara hasonlóságok illetve a rokonság kér­dését tárgyaljuk. A „peripatetikus” népek A fogalom tisztázása és pontos megkülönböztetése Aparna Rao nevéhez fűződik (Rao, 1987). A „peripatetikus” szó jelen­tése: „közben járó/vándorló”. Ezzel a kategóriával mint társadalmi­ Törzsök Judit két észak-nyugat­indiai peripatetikus nép: a lohárok és a bandzsarák gazdasági fogalommal lehet megkülönböztetni egyes vándorló népeket a „nomád” megjelölésen belül. Ez utóbbi terminus ugyanis tágabb, és magában foglalja a pásztorkodó, valamint vadászó­gyűjtögető nomádokat, míg a peripatetikusok általában (bár nem kizárólagosan) nem élelemtermelésből tartják fenn magukat. P. K. Misra (Misra, 1986) ezzel szemben azt hangsúlyozza (Raóval is vitázva), hogy a peripatetikusok foglalkozása nem határozható meg mint „nem élelem termelés”, hiszen igen sokan élelembeszerzéssel foglalkoznak. Misra szerint pontosabb lenne a „több forrásból élő nomadizmus” (multi-resource nomadism) kifejezés. A vándorlás nemcsak egy jellemzőjük a sok közül, hanem alapvető túlélési stratégiájuk: a gazdaság szintjén ez a mobilitás és a kereskedelmi tevékenység összekapcsolását jelenti, a tár­sadalmi szinten pedig endogámiát. A peripatetikus népek között számos különböző eredetű, nyelvű népcsoportot találhatunk. Kö­zös jellemzőik definíció szerint tehát a következők: (a) elsősorban nem élelemtermelők (bár egyes csoportok né­mely tagjának lehet földje, háza, állatai), (b) endogám csoportok, (c) vándorközösségek (a mobilitás mértéke szintén változó lehet), (d) akik megélhetése főként kereskedelemből és bizonyos, töb­bé-kevésbé speciális szolgáltatásokból áll a helybeli lakosság és/vagy nomádok felé, (e) minden egyes peripatetikus közösség egy etnikai egységet képvisel, és bárhol is legyenek, kisebbséget alkotnak. A pásztorkodó nomádokkal és a vadászó-gyűjtögetőkkel szemben a peripatetikusok ideális esetben élelmet szinte kizá­rólag más emberi populációktól vagy azokon keresztül szereznek be. Ugyanakkor közös jellemzője valamennyi nomád és peri­patetikus népnek az, hogy mindegyikük számára a források egye­netlenül oszlanak meg térben és időben, tehát a peripatetikusok vándorlása ugyanúgy függ a vásárlói kereslettől (és a csere során attól is, hogy vásárlóik mit kínálnak), ahogyan a többiek vándor­lása egyes természeti forrásoktól. Ennek megfelelően a lohárok látogatása egyes falvakban attól függ, milyen mezőgazdasági tevékenységet végeznek éppen az ottaniak (Misra, 1977). A ban­dzsarák pedig a Dekkán aszályos területein gyakran az éhezéstől mentenek meg egyes falvakat kereskedelmi-szállítói tevékeny­ségükkel, amely révén a falvakban a mezőgazdasági tevékenység rizikófaktorát csökkentik (és ezenközben természetesen ők is ha­szonhoz jutnak). (Childers, 1975) Fontos megemlíteni továbbá, hogy a vándorló életmód hasonló­sága miatt több, etnikailag egészen különböző csoportot mint „ci­gányokat” jelölte meg számos kutató. A vándorlás mellett hason­lóságot véltek felfedezni abban, hogy a peripatetikusoknak több­nyire volt valamiféle hagyományosan jellemző foglalkozásuk, és nyelvük gyakran meglehetősen különbözött az őket körülvevő populáció nyelvétől (bár a romanihoz gyakorta nem volt semmi közük). Emellett feltűnő a peripatetikus társadalmi peremhely­zete, ami szintén hasonlításokra ösztönözhetett.

Next