Cigányfúró, 1995. 5. szám, október

Angus Fraser: Mennyi iránymutatást remélhetünk maguktól a cigányoktól

Angus Fraser MENNYI IRÁNYMUTATÁST REMÉLHETÜNK MAGUKTÓL A CIGÁNYOKTÓL?* A cigányság története egy olyan vándorló népé, ame­lyik a középkorban bukkant fel a Balkánon, majd innen áramlott szét fokozatosan az európai föld­részre, és azon túl is. Amikor zarándoklat ürügyén Nyugat-Európa kapuin kopogtattak, határozott érdeklődést keltettek, s azonnal elburjánzottak a kü­lönböző elméletek származásukkal kapcsolatosan. Mégis csak sokkal később vált lehetségessé, hogy nyelvükből kikövetkeztessék: hol is kezdődött szét­szóródásuk? Ez a nép a töméntelen elnyomatás, s az őt ért rengeteg hatás ellenére is megőrizte önálló identitástudatát, s jelentős túlélési és átvételi képes­ségről tett tanúbizonyságot. Valóban, aki végigtekint mindazokon a viszontagságokon, melyeken keresz­tülmentek – mert a cigányság története jelentős mér­tékben annak a története, hogy mások mit tettek az ő elkülönülésük felszámolása érdekében –, az arra a következtetésre fog jutni, hogy legjelentősebb érté­keik végsősoron fennmaradtak. Amióta azonban némileg megkérdőjeleződött az az általánosan elismert igazság, hogy a cigányság az „európai népek” közé tartozik, azóta az tűnik a legjobbnak, ha munkánkat annak a megvizsgálásával kezdjük: vajon helyesen járunk-e el, ha ezt a népet a jelen sorozatban (A szerző arra a „Peoples of Europe” című sorozatra utal, amelyben kötete megjelent.**) mutatjuk be? Ma a nép fogalmát úgy határozzuk meg, mint fér­fiak, nők és gyermekek olyan csoportját, amelyik környezetétől a közös nyelv, közös kultúra és közös rassztípus alapján világosan elkülöníthető, akkor a cigányságot már régóta népnek kell tekintenünk. Az évszázadok során jelentős különbözőségek alakultak kii közöttük és a többi nép között. Olyannyira, hogy a „cigány” szó jelentéstartalma felvet egy, nem maga a cigányság által kialakított szemantikai problémát. Ezt a nevet ugyanis – számos egyéb megnevezés mellett – a kívülállók ragasztották rájuk. A megnevezésben tapasztalható zűrzavar különö­­­sen a 20. században vált akuttá. Egy időben a „ci­gány” szó lényegileg faji jelentéstartalommal bírt. A „The Oxford English Dictionary” (Oxfordi Angol Értelmező Szótár) 1989-ben megjelent második kia­dása már így határozza meg a szó jelentését: „ci­gány...” (Az eredeti szövegben két változat – a „Gypsy” és a „Gipsy” - szerepel.) hindu eredetű nép tagja. A nép önmagát a 'roma' (Az eredetiben „Romany” szerepel, ezt azonban fordításomban min­denütt a Magyarországon használatos „roma” névalakkal helyettesítem.) néven nevezi. Ez a nép a 16. század közepe táján jelent meg Angliában, s ezt követően úgy hitték róla, hogy Egyiptomból szár­mazik. Tagjainak bőrszíne sárgásbarna, hajszíne pedig fekete. Kosárfonásból, lókereskedésből, jövendőmondás­ból stb. élnek. A cigányságot nomád életformája és idegen szokásrendszere következtében általában gyanúsnak tekintik. 'Romani' néven ismert nyelvük egy jelentős mértékben megromlott hindi dialektus, melybe számtalan, különböző európai nyelvekből átvett szó keveredett.”­­ Napjainkra azonban ez a név a fenti meghatározásnál tágabb értelmet nyert: gyakran alkalmazzák azt etnikai különbségtétel nélkül a népesség bármely olyan, vándoréletet élő tagjára, aki nem egyértelműen és nyilvánvalóan csa­vargó. Egyre kedveltebbekké válnak azonban a közösségen kívül és belül egyaránt más, jelentésük­ben semlegesebb meghatározások (mert a „cigány” név gyakran bír becsmérlő felhanggal). Ezek közül a „Traveller” a legújabb (a szó jelentése „utas, utazó, vándor, útonjáró”. A fordítás az utóbbi változatot használja). Lassan az egész folyamatot átszínezi a faji megkülönböztetéssel szembeni érzékenység, ám a kívülállók használta egyik kifejezés sem kétér­telműségtől mentes, kielégítő meghatározás. A csapdákat bőségesen illusztrálja az a változás, amelyen a „cigány” szó az angol törvényhozásban az ötvenes évek vége óta keresztülment. Először vélet­lenszerűen, majd mindinkább tudatosan levetkőzte minden faji-etnikai jelentését abban a csupán két ren­delkezésben, amelyik ebben a periódusban született. Az 1959-es „Highways Act” (Törvény az országutak­ról) a korábbi rendelkezések megerő­sítésekor kihagyja szövegéből a régebbi általánosító kifejezést – „vagy más útonjáró személy” –, amikor meghatározza azon emberek csoportját, akik meg­büntetendők, ha bódét, elárusítóhelyet, standot állí­tanak fel az országúton (melybe a törvény szerint beletartozik a járda, a füves szegély és a parkoló is) vagy letáboroznak ott. A megbüntetendők lehetséges köre ily módon „az utcai árusra és egyéb vándor­kereskedőre, illetőleg a cigányra” szűkül le. Nincs bizonyíték arra nézve, hogy a törvényhozók túl hosszan gondolkodtak volna azon, hogy milyen célzást rejt magában a „cigány” szó ennyire hangsú­lyos említése, ami azzal is járt, hogy többé soha nem volt lehetséges egy ilyenfajta interpretáció figyelmen kívül hagyása. Ezzel egy pillanat alatt megteremtettek egy olyan értelmezési kérdéskört, amelyiknek – már előre megjósolhatóan­ – a bíróságokon kellett eldől­nie. Amikor a kérdés 1967-ben végül a Legfelsőbb Bíróság elé került, akkor a bírák arra a következ­tetésre jutottak, hogy ebben az összefüggésben a szó nem elsődleges szótári jelentésében, vagyis nem „a * Részletek a szerző „The Gypsies” című tanulmánykötetének (Blackwell, Oxford UK,­Cambridge USA, 1993.) előszavából. A kötet az Ozirisz Kiadó gondozásában fog megjelenni a közeljövőben. ** A zárójelben szereplő dőlt betűs szövegek a fordító megjegyzései.

Next