Cigányfúró, 1995. 5. szám, október

Angus Fraser: Mennyi iránymutatást remélhetünk maguktól a cigányoktól

roma közösség tagja” értelmében használandó. Nem utolsó sorban azért született ilyen döntés, mert a bírák számára elképzelhetetlen volt, hogy a Parla­ment elfogadott egy olyan törvényt, amelyik pusztán etnikai hovatartozása miatt pénzbírságra ítél valakit. Éppen ezért úgy döntöttek, hogy a „cigány” szó jelentése nem egyéb, mint „nomád életmódot foly­tató, állandó munkával és állandó lakhellyel nem rendelkező személy”. Kimondták tehát, hogy bárki lehet az egyik napon „cigány”, míg a másikon nem.­ Ezt a felfogást újították meg a rákövetkező évben, az 1968-ban kibocsátott „Caravan Sites Act” („Tör­vény a parkolóhelyekről”, mely a kisebb-nagyobb cso­portok ideiglenes telephelyeiről rendelkezik) ugyanis gondoskodott a „cigány táborhelyek” megrendszabá­lyozásáról. A törvény úgy határozta meg a cigányo­kat, mint „nomád életformát folytató személyeket, faj­ra és származásra való tekintet nélkül”, kiemelve ebből a kategóriából a vándor mutatványosokat, illetve a vándorcirkuszokhoz tartozókat. Ily módon az, hogy valakit cigánynak tekintettek-e vagy sem, kifejezetten életformájától, nem pedig kulturális vagy etnikai hovatartozásától függött. Mára ez az egyetlen meghatározás, amelyik megmaradt az angol törvé­nyek szövegében, mivel a „vagy cigány” kifejezést diszkriminatív jellege miatt törölték az országutakra vonatkozó rendelkezésből. A szó etnikai értelmezését ismét megerősítették egy másfajta jogi összefüggésben, amelyben az or­szágutak és parkolók kapcsán megteremtett prece­densek nem szükségszerűen mérvadóak. Ez az értelmezés egy olyan bírósági ítélet eredményekép­pen bukkant fel, amelyik az 1976-ban kibocsátott, Nagy-Britanniában a faji alapon való diszkrimináció­val szembeni védelmet biztosító „Race Relations Act”-en (Törvény a fajok közti kapcsolatokról) alapul, mely meghatározza a „bőrszín, faj, nemzetiség, nemzeti vagy etnikai hovatartozás” jelentését. Az arra vonatkozó érvek, hogy vajon a cigányságra is érvényes-e a fajok közötti kapcsolatokat szabályozó törvénykezés védelme, már az 1965-öt, az első ilyen törvény kiadásának időpontját követő években mérhetetlenül elszaporodtak, s rengeteg erőfeszítést igényeltek az egyes kocsmárosok által kihelyezett „CIGÁNYOKNAK TILOS!” feliratú táblák miatt. Az első törvény rendelkezéseivel összhangban maguk ezek a táblák nem voltak törvényellenesek, ám később annak nyilvánították őket. Néhány kocs­máros azonban biztosabb hátteret teremtett magának azon szöveg kihelyezésével, hogy „ÚTONJÁRÓKNAK TILOS!”, ami azután igen trükkös jogi megfogalmazá­sokat eredményezett, amikor a Commission for Racial Equality (Bizottság a Faji Egyenlőségért) meg akarta tiltatni egy ilyen tábla elhelyezését London keleti részében, a „THE CAT AND MUTTON” (A Macska és Ürühús) elnevezésű kocsmában, s az ügy először – 1987-ben – a Westminster Megyei Bíróság, majd 1988-ban a Feljebbviteli Bíróság előtt szerepelt jogi érdeklődést keltő célzásként. A kérdés úgy hangzott, hogy vajon az áruk kiadásának, illetve a szolgáltatások teljesítésének ilyenfajta megtagadása vajon „faji alapon történő diszkrimináció”-e? A Megyei Bíróság ítélete nem fogadta el a CRB azon állítását, mely szerint ebben az esetben az „útonjáró” és a „cigány” rokonértelmű, egymással fölcserélhető fogalmak, illetve hogy a cigányságot etnikai csoportnak kell tekinteni, arra a következtetésre jutottak, hogy a „THE CAT AND MUTTON”-ban láthatóhoz hasonló kiírások nem törvénysértőek, ezért az eljárást megszüntették. A Feljebbviteli Bíróság megerősítette ezt az ítéletet, ab­ban az értelemben, hogy az „útonjáró” kifejezés nem rokonértelmű a „cigány” névvel, így a fenti kiírás által kizárt személyek köre nem korlátozódik csupán a cigányokra, emiatt ebben az esetben nem beszélhe­tünk közvetlen diszkriminációról. Ugyanakkor vi­szont megerősítették, hogy az említett törvény szem­pontjából a cigányság etnikai közösségnek tekin­tendő. A „CIGÁNYOKNAK TILOS!” kiírás tehát e döntés értelmében törvényellenes. Mi több: az „ÚTON­ JÁRÓKNAK TILOS!” szövegű kiírás a cigá­nyokra nézve továbbra is közvetett diszkriminációt jelent, minthogy (a nem-vándorlók részéről) egy olyan állapot feltételezését jelenti, amelyik sokkal gyakrabban vonatkozik rájuk, mint az egyéb faji cso­portok tagjaira. Talán bocsánatot kellene kérnem amiatt, hogy így elmerültem a jog finomságaiba, ám ennek az az oka, hogy úgy találom, itt is felbukkan a cigányság iden­titásának ugyanazon kérdése, mely már első európai megjelenésüktől fogva végigkíséri őket a konti­nensen átívelő vándorútjukon, s a brit bíróságok fent leírt jogi kétségei igen jól illusztrálják azt a fontos dilemmát, amelyik a cigányság bármiféle tanulmá­nyozásának megtagadását eredményezheti. Vajon a definiálás legfontosabb eleme az életforma lenne? Ez a bemutatott esetekben talán elegendő is az azonosításhoz, ám teljesen elégtelen annak a szá­mos cigánynak az esetében, aki elfogadta a letele­pedett életformát és már nem ”vándorol”, de két­ségtelenül cigánynak tekinti önmagát. Másrészről vi­szont, ha a biológiai és származástani tényezőnek tulajdonítunk túlzott jelentőséget, az könnyen ab­szurd határvonalak meghúzásához vezethet: a cigány népesség a többi népcsoporthoz hasonlóan külön­böző elődök keveredéséből ered. Ha szentelünk némi időt a matematikai becslésnek, annak az lesz az eredménye, hogy ha a cigányság Európába érkezése óta eltelt periódust vizsgáljuk, akkor minden százból négy, nem­ cigányokkal kötött házasság azzal jár, hogy a földrész cigánysága hetven százalékának elődei között találunk nem-cigány elődöket. Százból három ilyen házasság esetén ez az arány hatvan százalék lenne. (A Harmadik Birodalomban a faji megközelítés fogalmi és gyakorlati nehézségei elve­zettek egyrészt a cigányság származástanát kutató hatalmas hivatali apparátus megteremtéséhez, más­részt viszont a cigány elődök azon szintjének meg­határozásához, amelyik már elégségesnek bizonyult ahhoz, hogy valakit cigánynak tekintsenek – ami esetenként az érintettek haláltáborba hurcolását jelentette.) Az ember végül abban az értelemben tér vissza az „etnikai” kritériumhoz, ahogy ezt a kifejezést az angol Feljebbviteli Bíróság használta 1988 júliusában. Sokat segíthet, ha hosszabban időzünk annál az indoklásnál, amelyik csírájában ebből az ítéletből kiolvasható. Ez ugyanis úgy találta, hogy „létezik szá­mos olyan ember, aki karavánokkal, zárt tehergép­kocsikkal, átalakított buszokkal, kamionokkal, teherautókkal és más gépjárművekkel jár szerte az

Next