Cigányfúró, 1996. 3. szám, június

Podmaniczky Szilárd: Az eredetiben restaurált műalkotás

Podmaniczky Szilárd AZ EREDETIBEN RESTAURÁLT MŰALKOTÁS M inden műalkotás első mozdulata előtt van a nagy mozdulatlanság, amikor a kéz, a láb és majdnem a szív is leáll. Ilyenkor valami megtisztul, kitisztul, kikeveredik a sokféleség káoszából, s mindez a szellem fi­nom tempóival, mint amikor valamiről biztosan állítjuk, hogy tudjuk, de még formátlanul, testet­lenül. S ekkor következnének az első mozdula­tok. De hogyan, milyen formában, hogy mindaz a kitisztulás a lehető legkevesebbet sérüljön, de­formálódjon testet öltés közben. Nekem az a meggyőződésem, hogy Bátai Sán­dor művészetében a testet öltés módja a restau­ráláshoz hasonló fokokat jár be, csak itt éppen önmaga restaurátora a szerző. Eleve töredékes­séget hoz létre, s így, mint minden restaurált fest­mény, emberi léptékkel mérve hatalmas kultikus időtömböt ragad meg, de eközben létrehozza a képeire oly jellemző, és munkái természetéhez tartozó ellenmondást is, amely nem vár feloldás­ra. Az ellentmondás a restaurálás, mint Bátai Sán­dor hiteles módszerének, és mint évszázados al­kotások helyreállításának időtényezői között van. E két idő ütközik össze anélkül, hogy egyik a másikával felcserélhető lenne, ezért amikor képeit vizsgáljuk, megkerülhetetlen a kétértel­műség egysége, amely külön-külön nem enged sem a modern, sem az archaizáló értelmezésnek – a kettőnek csakis egyszerre. Ez a restaurációs forma a legfőbb bizonysága annak az alázatnak, amellyel Bátai Sándor a „szellemi anyagot” kezeli. Hiszen minden képe e módszer alkalmazása is, úgymond megállná a helyét, felmutathatná saját karakterét. De nem, Bátai ezt nem fogadja el, mert ha elfogadná, akkor saját alkotáslélektanával kerülne összeüt­közésbe, amelynek lényegi vonása: a belső és a külső kép közötti átmenet lehetetlensége. Ennek az átmenetnek a lehetetlenségét hordja magában az eredetiben restaurált műalkotás. Mindazok a benyomások, amelyeket ősinek, mitikusnak fogalmazhatnánk, éppen e sajátos al­kotói módszer eredményei. Mert ami a kitisztulás pillanatában egészen világos, az csak töredékei­ben kerülhet át színbe, formába, s ennek a töredékességnek a legpontosabb kezelése a res­taurálás. Ez azonban annak az illúziónak az el­vesztését is jelenti, amely a szellem képi transz­formálhatóságát magyarázza, de egyben annak a paradigmának a feladását is, amelyet egy jel képének és jelentésének az elválasztása ad. A restaurálás pontatlan újjászületés is, vagy inkább annak reménye, egy lehetséges képvilág keresés, amely azért finomítja a fentebb használt módszer szót, és inkább a most lehetséges képi gondolkodás alternatívái közül azt választja, amely egyben távlatkeresés is. Így tehát a restau­rálás módszere csak a mostot jelenti, nem pedig az elméleti bezártságot. A legtöbb művészember akkor találja meg arányait, amikor önmagával (fogalmi, képi gon­dolkodásával) lépést tud tartani, azzal a szaka­datlan mozgással, amit az idő- és élményhaladta biztosít neki. Bátai Sándor képein ezek élő, működő arányok. 2

Next

/
Thumbnails
Contents