Cigányfúró, 1997. 5. szám, október

Balogh Attila: Két félteke-két tudat

A KÉT FÉLTEKE – KÉT TUDAT? Őneki talán szakmája, nekem állapotom miatt látszott szükségesnek a közös rajzolás. A rajz­vallomás bensőnket föltárja, s ezt a már-már régészeti szempontúságot fölismerve, haladtunk egyre lentebb az idegrendszer rejtett kultúrtörténeti rétegein. Ő elkezdett egy rajzot, én befejeztem és címet adtam neki. Majd én kezdtem el egy új raj­zot, ő fejezte be és címet adott neki. Próbáltam csalni­ a magamról kifelé üzenő szépséget, jósá­got piszmogtam a papírra, de ő ezt elfogadta, sőt, tovább szépítette, s ettől olyan őszinteségre kényszerített, hogy a bűn és a büntetés fogalma egylényegű, a jogi érvelésektől független cse­lekedetté, rajzolássá vált. A gyónás teljes felelősségét éreztem, miközben a rajznak csupán a fele volt az én munkám, a szégyen egyszemélyes, néma cerzurás­ bűnbánat, a papírlap közös. Ott rejlett bennem a skizofrén transzcendencia, a kettémetszett agy isteni és emberi rész­letekben. Húsz éve még abszurd lett volna az az állítás, hogy az ember bal és jobb agyféltekéje két különböző tudatszintet, lelki folyamatot, két külön egyéniséget képvisel. Azaz: két különböző én lakik bennünk, nem a sokat emlegetett „jó” és „rossz” – hanem egy „beszédes” és a másik a „csöndes, néma”. A feltételezés nem abszurd. A bal félteke bizonyos dolgokban „többet tud”, mint a néma agyfél – de az utóbbinak is vannak a domináns féltekénél sokkal fejlettebb működései! Térbeli viszonyok ábrázolásában a csendes félteke többet tud, absztraktabb, mint a beszélő agyfél. Talán ezért csendes az Isten, és ezért üvölt az ember. A néma félteke látszik „harmonikusabbnak”. Megjegyzés: A tudományos észrevételeket Hámori József „Az idegsejttől a gondolatig” (1982) című munkájából merítettem, de azért tartom indokoltnak azt, hogy külön ne jelöljem, mert az együttrajzolás analógiáját érzem. Balogh Attila

Next