Cigányfúró, 1998. 1. szám, február
Rüdiger Vossen: Cigányrabszolgaság a Havasföldön és Moldáviában
Rüdiger Vossen Mialatt Nyugat- és Közép-Európában a megtűrést és a kegyetlen üldöztetéseket követően megpróbálták a cigányokat erőnek erejével letelepíteni és asszimilálni – addig Kelet- és Délkelet Európában az elejétől fogva egészen másképp alakult minden. Havasalföld és Moldávia – mint a legfontosabb román területek – egyrészt a feltörekvő flandriai, német és lengyel hanzavárosokkal, másrészt a Kelet-Római Birodalommal folytattak élénk kereskedelmet, ezzel fontos köztes szerepet töltöttek be. A XIII. és XV. század közötti időszakban, a keresztesháborúk idején havasalföldi és moldáviai parasztok különböző kereskedelmi cikkeket és sót szállítottak szekereken Északról és Északnyugatról a Fekete tengerhez és a Dunához, keleti árucikkeket pedig az ellentétes irányba. Ezenkívül gabonával és zabbal közvetlenül is részt vettek a kereskedelemben. A kereskedelem főbb színterei Szeben, Brassó, Beszterce felvirágzó városai voltak Erdélyben, Lvov és Krakkó Lengyelországban. E gazdag területek vonzásának következtében (feltehetőleg a mongolok, tatárok és kumánok csapatainak kíséreteként is) a XIII. és XIV. században tömegével érkeztek cigányok Görögországból a Havasalföldre és Moldáviába. A gazdasági életben mint különféle vándormesterségek űzői – kovácsok, üstkészítők, szűrő- és kanálkészítők – játszottak fontos és szívesen látott szerepet. A törökök előretörésével drámaian változott úgy a gazdasági, mint a politikai szerepük. 1354-ben a törökök átlépték a Boszporuszt, 1356-ban Bulgária török tartománnyá, a Havasalföldi hercegség pedig az Oszmán Birodalom sarckötelezettjévé válik. A valamikori Bizánci Birodalommal való kereskedelem megszakad. Az elszegényedő, sarcköteles hercegek és kolostorok a még szabad parasztokat egyre magasabb adókkal sújtják, amelynek következtében ezek lépésről-lépésre eladósodott szolgasorba, majd végül jobbágysorba kerülnek. Velük együtt pedig a cigányok is. Az első cigányokról szóló írásos nyomok a Havasalföldön 1382-ből valók, miszerint egy szolgasorba került cigány családot egy román herceg eladott egy kolostornak. Szolgák voltak a földtelen parasztok is, akiket a Havasalföldön „rumánok”-nak (román) neveztek. A cigány rabszolgaságnak három különböző formája volt az uraság (tulajdonos) lététől függően. 1. Tiganii domnesti – urasági cigányok. Ők valamely herceg, illetve az állam tulajdonában voltak. 2. Tiganii boieresti – valamely bojár vagy nagybirtokos tulajdonában lévő cigányok. 3. Tiganii manastiresti – a kolostorok tulajdonában lévő cigányok. A legnagyobb szabadságot még az urasági cigányok élvezték, mint különféle vándormesterségeket űzők (kézművesek: vas-, réz- és aranyművesek (fierari, kalderari), réz- és aranybányászok (rudari, aurari), fafaragók és kanálkészítők (lingurari), valamint medvetáncoltatók és vásárosok (ursari). Évente személyenként húsz-harminc fillért fizettek adóként a hercegnek, territóriumukhoz pedig kötve voltak. A bojár és a kolostori cigányok szigorúan földjükhöz voltak kötve, amelyet jognélküli földmunkásokként kellett megművelniük. Mezőgazdasági (tiganii ogor) cigányoknak is nevezték őket, illetve területi cigányoknak (tiganii batrasii). A földművelésen kívül még kovácsokként, fafaragókként, szakácsokként és háziszolgákként is dolgoztak. Tulajdonosaik családostól eladhatták, kölcsönbe adhatták és elképzeléseik szerint büntethették őket. Míg a jobbágyság intézménye Erdélyben (nagy Magyarország, majd később Ausztria - Magyarország részeként) kevésbé előrehaladott volt, majd a XVIII. Század végén teljesen meg is szűnt, addig a Havasalföldön és Moldáviában egészen a XIV. század végéig fennállt. Az 1359-ben alapított Moldáviai Hercegség Bukovinát és Besszarábiát is magában foglalta 1812-ig. 1513-tól Moldáviának is sarcot kellett fizetnie az Oszmán Birodalomnak, így itt is ugyanazok a körülmények uralkodtak, mint a Havasalföldön. Moldáviában a jobbágyok és a szabadok közti házasodás törvényellenes volt. A jobbágyok csak a földesuruk CIGÁNYRABSZOLGASÁG A HAVASALFÖLDÖN ÉS MOLDÁVIÁBAN