Erdélyi Lapok, 1934. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)

1934-01-02 / 1. szám

■MP"* III. évf. 1. szám. — Szerda, 1934. január 3. mammhhhhphmb Erdélyi Lapok_____ Rendkívüli feszültség a görög belpolitikai helyzetben Venizeloszt újabb merénylettől féllih Athénből jelentik: Venizelosz, volt miniszterelnök mindinkább erősödő ellenzéki magatartása miatt a belpolitikai helyzet rendkívül feszültté változott. Caldaris miniszterelnök a képviselőházban kénytelen volt megnyugtató kijelentéseket tenni, hogy hamisak azok a híresztelések, mintha Venizelosz ellen újabb merényletet terveznének. Ezekkel a merénylettervekkel a királypárti köröket gyanúsítják. A miniszterelnök előadta, hogy bár a híreket hamisaknak tartja, a kormány mégis megtette Venizelosz érdekében a védő intézkedéseket. Venizelosz házát állandóan 15 detektív és 16 rendőr őrzi. nek az életében, amelyeknek a történelmi sors szinte csak ezt az egyet hagyta meg egyedül megnyilatkozásnak: a közlés eszközéül és a befogadás anyagául. A nemzetiségek számára. Azoknak az embereknek a számára, akiknek az életében a szellemük külön színe, szavaik sajátos csengése nemcsak állapot, hanem önmagában is program és cél. Minden megmozdulásuk pedig, amit közösen önmagukért tesznek, nemcsak az emberi és polgári jogoknak a védelme, hanem ennek a sajátos nemzeti szellemnek, e különcsengésű szavaknak megalkudni nem tudó, örök szabadságharca. Honnan van akkor mégis az a szorongó, nyugtalanító érzésünk, hogy e szabadságharcnak az erdélyi frontján — ezen az ezer ármánnyal fokozódó dühvel ostromlott, szakadozó fronton — az erdélyi magyar irodalom tulajdonképpen még nem sokat segített? Őrizte és táplálta a magyar szó tüzet, gazdagítottaaz önmagunkban és önmagunkért való szépségek kincsestárát, tartotta bennünk magasabbrendűségünknek, teremtő szellemi erőinknek a hitét, s ez mind igaz. Abban az értelemben azonban, ahogyan az irodalom a francia forradalom céljait szolgálta , hogy ne menjünk ily messze — ahogyan az irodalom régi korok magyar szabadságharcait tüzelte, elnyomatásoknak a sötétségét hittel és reménységgel világosította, — ebben az értelemben a háború utáni gazdag és érdekes erdélyi magyar irodalom alig hozott segítséget a kétségek közt hányódó ifjú nemzedéknek és a bizonytalanságok között sodródó öregebbeknek. Ez a sokszínű és gazdag ágazati irodalom vagy elmenekült tivoli korokba, olyan, alapo,san, hogy elvesztette minden kapcsolatát a jelennel s önmagáért való korrajzzá vált, vagy felszállani igyekezett egészen általános, színtelen és szagtalan régiókba s így került messze az erdélyi problémáknak fülledt légkörétől, avagy pedig elmerült egészen abba a külön világba, amit az író teremtett magának, —akárhogyan is tett azonban, az igazság az, hogy néhány örökszépségü költemény vibráló líráján s néhány mesteri életkép mélységes jelképességén túl az erdélyi magyar irodalom eddig alig vett részt az erdélyi magyar nép élet-halál harcában. Pedig ezt a küzdelmet méltán nevezhetjük élet-halál ivarénak, mert nemcsak egy s más jogért, nemcsak bizonyos politikai vagy gazdasági helyzetekért folyik, hanem egyszerre minenért: a szónak, a szellemnek, a gazdálkodásnak a szabadságáért, a múltért éppen úgy, mint a jövőért, az élet színvonaláért, minden egyes társadalmi osztálynak szempontjából külön és együttesen. S mindezeken túl, kicsit, a jobb és igazságosabb világrendért is. Az erdélyi magyar irodalom köreiben sokszor elmondták már, — többször, mint ahányszor szükséges, — hogy az irodalomnak egyetlen igaz és lehető célja: a művészi szép. Annyiszor mondták, hogy néha már szinte mentegetődzés volt. • A tétel csábító. Válaszolni legfeljebb azt lehet rá, hogy a szép, azontúl, hogy önmagért formát kap és lenyűgöző erőt és éppen azzal, eszköz is lehet talán. Küzdő és munkáló eszköz: az emberi teljességért, a nemzeti szabadságért, a népi művelődésért. S általában: azoknak a nemzeti erőknek a felfrissítéséért és táplálásáért, amelyek az élet különböző terein e javaikért nehéz küzdelemben államik. Ha íróknak és költőknek tulajdonítjuk nemzetek felemelkedését, korszakok megszületését és ragyogását, háborúknak a diadalát , békéknek teremtő munkáját, hihetették-e, hogy e nagy műveket nemzetük életétől, ennek az életnek a problémáitól távol teremtették meg? Az erdélyi irodalom azonban eddig tulajdonképpen menekült az erdélyi magyar problémák elöl, nemhogy kereste volna őket. Az író körül mindenütt a legdrámaibb matéria: a megcsonkult társadalom vérző vergődése, régi osztályok összeomlása s újak emelkedése, a falu tétova mozdulatlansága, a zsidóság önző kivonulásának képei és tanulságai s a sok részleten keresztül az egész erdélyi új magyar életnek és jövőnek nagy problémája. Ezer és ezer kérdés, amelyre választ, biztatást, útmutatást ki adjon, ha nem a költő, a vátesz? Az erdélyi magyar irodalom azonban valami különös, — mindenesetre érdekes és sajátságos — világban él, amelynek csak ritkán van érintkezési pontja azzal a küzdelmes és Vajúdó élettel, amely ma Erdélyt jelenti. Fel lehetne tenni a kérdést: az erdélyi . i spanyolországi katalánok új köztársasági elnököt választottak — Az első elnök példamutatása a vallásosságban — A spanyol forradalom vallástalan túlzói az új spanyolországi rendet is a vallásos hagyományok ellenzésével akarták megvalósítani. Így lett az új spanyol köztársaság általános jellemvonása a katolikus vallás üldözése. A köztársaság páréves múltja után most a spanyol választások eredményéből az világlik ki, hogy a nép nagy közvéleménye visszavágyik régi vallásos hagyományaihoz. Külön fejezet volt a pár év előtti spanyol forradalomban, hogy Catalonia a spanyol állam keretében külön szövetséges állammá alakult. Az új katalán köztársaságnak Macia ezredes lett az első elnöke, aki — amint már akkor is jelentettük — pár nappal karácsony előtt halt el, hosszas és kínos betegség után. A Barcelona székváros körül alakult új köztársaságba nem tudott behatolni a vallástalanság. Maga Macia ezredes, a köztársasági elnök, még halálos ágyán is jó példával járt elől a vallásosságban. Betegségében meglátogatta őt a tarragonei érsek, Vidaly Barraguer bíbornok, aki egy félórás beszélgetés után mély meghatódással távozott az elnöktől. Az elnök a reá váró súlyos operáció előtt Istennel kívánta számadásait rendezni, papot kért, meggyónt és megáldozott. A Szentgyörgy kápolna lelkésze az operáció után föladta neki az utolsó kenetet is. Macia elnök volt az, aki egy köztársasági dekrétumban Szent Györgynek, Barcelona védszentjének a napját nemezti ünneppé nyilvánította. Az elhunyt köztársasági elnök koporsóját 30 ezer főnél nagyobb tömeg kisérte utolsó útjára. Montjuich erődben építettek részére ideiglenes sírhelyet s éjfélkor, fáklyavilág mellett, az erőd ágyúinak a zengése között helyezték nyugalomra. Az ideiglenes kormánybizottság elnöke, Casanova mondotta a gyászbeszédet: — Catalonia — így szólt — az ő első elnöke nagyságát siratja, amikor most fájdalommal áll sírja körül. Macia főnök lett a forradalom órájában, vezető a küzdelmek között, s diadalmas felépítője Catalonia kormányzatának. Legyen dicsőséges béke Catalonia felszabadítójának a sírja fölött! Kevéssel ezután megható jelenet következett. A spanyol köztársaság elnöke, Alcala Zamora jött, s piros rózsákból és spanyol nemzetiszínű szalagokkal díszített koszorút helyezett el a síron. A vallás üldöző állam feje meghajlott a vallásához hű köztársasági elnök emléke fölött. Barcelonáiból jelentik: Macia ezredes utódául a katalán nemzeti tanács Companys Lajost választotta meg Katalónia új köztársasági elnökévé. A pápa karácsonyi üzenete. A Vatikánban a bíborosok kollégiuma előtt hirdeti ki a pápa karácsonyi üzenetét, amely főkénen az új szentévre vonatkozik.