Erdélyi Lapok, 1935. október-december (4. évfolyam, 204-279. szám)
1935-10-01 / 204. szám
I. évf., 204. szám. — Kedd, 1935. október 1. Erdélyi Lapok térképen, melyen sűrűn váltakozik a természeti csoda azokkal a csodákkal, melyet emberkéz emelt. A legutóbbi néputazási napokon különös népszerűségnek örvendett az a vonal, mely a világhírű fürdőhelyeken Sankt Moritzon és Samadenen keresztül az alsó Engadin ezerágú völgyén végig Schuls-Tarasp-ig vezet. Ez a völgy a sajátságos kis néptörzsnek, a 40 ezer lelket számláló raeto-román nemzetnek egyik fő települő helye. Erre vallanak már a különös hangzású helyiségnevek. Más itt a templomoknak , a lakóházaknak építési modora. A karcsú campanilék mégsem egészen olaszosak, nyilván ezek az ősibb és romlatlanabb formák. Különösen szépek a ladin patrícius házak, melyek a falusi ősi lakóház formáit megtartják, csak kiszélesítik, a fát nemesebb anyaggal pótolják s az épületet feldíszítik. Ezek az épületek messziről hirdetik, hogy valóban családi házak. Szinte kívülről lehet ellenőrizni rajtuk, hogy a család egyes tagjai az épület melyik részében foglalatoskodnak, mint ezeken a hegyi vidékeken egyébként mindenütt, ezek a házak is magukba foglalják és védik az idő viszontagságai ellen az egész gazdaságot. Helyet kap bennük a lakószobákon kívül a földszinten az istálló és a pajta, fönt pedig a csűr és a szénapadlás. A raeto-román nép minden kicsisége mellett is két ágra szakadt: az egyik a romontcsnak, a másik ladininak nevezi magát. Elég nagy különbségek vannak a két nyelvjárás között, hogy az egyesítés több igyekezet ellenére sem sikerült. Szerepe volt ebben annak is, hogy ez a kicsiny nép különböző vallásfelekezetek között oszlik meg. Az alsó Engadin-ban, mely az Inn folyónak a völgye, a svájciak áldozatkészségének és természettiszteletének kevéssé ismert emlékművében gyönyörködhetünk. Zernez állomáson keresztül innen közelíthető meg a svájci Nemzeti Park. Abban az országban, hol a vállalkozási szellem minden természeti szépséget megközelít, a mezőgazdasági kultúra pedig minden talpalatnyi földet kihasználni igyekszik, a természeti erők lassanként hátrálni kezdtek a tudománnyal félrevezetett ember hatalma előtt. Ez másutt s más korokban is megtörtént. Svájcban azonban menedékhelyet adtak az ősi természetnek, hogy legyen valahol egy pont, ahol zavartalanul bonthassa ki továbbra is erőit. Ennek az elhatározásnak nemcsak idegenforgalmi és nemcsak tudományos okai vannak, hanem érzelmiek is: a svájci ember nem akar végképen elszakadni attól a vadontól, mely őt erőssé nevelte. A Nemzeti Park hatalmas terület: 140 kilométer a területe. Ezen a földön mindörökre kikapcsolták azt a befolyást, mit az emberi kultúra a természetre gyakorol. Itt nem szabad egyetlen lövésük sem eldördülnie, itt nem járhat sem fejsze, sem sarló, nem szabad virágot szedni s keresztbedőlt fát az útról eltakarítani s ezen a területen nem szólalhat meg még a háziállatok nyájainak kolompja sem. A legalkalmasabb területet szemelték ki erre a célra: gazdag természeti szépségekben, minden oldalról meg van védve s azonfelül fekvésénél fogva igen változatos a vegetációja. A terület magja 1909 óta áll feltétlen védelem alatt s így 25 évnél régebben foglalhatta itt vissza ősi jogait a szabad természet. E negyedszázad alatt máris csodálatos átalakuláson ment át minden. Ismeretlen növények hatalmasodtak el, melyeket régebben a rendszeres legeltetés búvóhelyekre kényszerített. Bebizonyosodott, hogy e kulturált vidékeken a világnak mekkora ellensége az ember: itt egész közeli hegyoldalakat borít el a havasi gyopár, melyekhez hozzányúlni szigorúan tilos. Ilyen tilalmakra egyébként Svájc más területein is sor került már. Mindenfelé látunk táblákat, melyek előírják, hogy a havasi gyopárból vagy az alpesi rózsából hány szálat szabad egy-egy embernek szednie s büntetéssel fenyegetik meg azokat a barbárokat, kik csupán a pusztításnak gyönyörűségéből tépnek le minden virágot, ami az útjukba kerül, hogy az így szerzett zsákmány azután egy-kettőre elhervadjon valahol s a szemétdombra kerüljön. A vadonélő állatok világa is egyre népesebb lesz e védett területen. A zerge lejebb száll s vidám csapatokban keresztezi a vándor útjait. A madárvilág pedig évről-évre népesedik. Ezt a rezervációs területet a svájci szövet- snai Antonescu pénzügyminiszter jóhírrel érkezett haza Genfből A Franciaországban levő államadósságokra nézve elvi megegyezés jött létre Bucuresti. Saját tud. Antonescu pénzügyminiszter vasárnap este érkezett haza Genfből. A következő nyilatkozatot tette az újságíróknak: — Nagyon nagy elégtételemre szolgál, hogy az alkudozások eredményre vezettek. Titulescuval együttesen tárgyaltunk Lavallal és Bonnet francia iparügyi miniszterrel. Részletesen megbeszéltük a minket érintő kérdéseket és az összes tárgypontokra nézve elvi megegyezésre jutottunk. Minthogy az egyezmény főbb vonalai meg vannak állapítva, párizsi követünk, Zauceanu fogja a tárgyalásokat folytatni az illetékes hivatalokkal, amelyek megkapták a szükséges utasításokat a jövő egyezmények aprólékos kidolgozására. Radulescu alminiszter csak akkor utazik Párizsba, ha egyes olyan pontokra vonatkozólag kell felvilágosításokkal szolgálnia, amelyek írásbeli tárgyalások útján meg nem világíthatók. Antonescu kijelentette még, hogy részleteiket nem közölhet az elért eredményekről, amíg nem tett jelentést őfelségének és a miniszterelnöknek. Arra a kérdésre, hogy Constantinescu volt alminiszter helyére kit neveznek ki, azt válaszolta, hogy a hely üresedésben marad. Végül impressziókat mondott a Népszövetségről. A maga részéről azt hiszi, hogy találnak megoldást. Lupu, Mihalache és Maniu népgyűléseken válaszoltak Tatarescu konstantzai beszédére. Bucuresti. Saját tud. A Nemzeti Parasztpárt vasárnap a besszarábiai Sorocában és az alba megyei Cut községben tartott népgyűléseket, amelyeken érdekes beszédek hangzottak el. Sorocában többek között Lupu és Mihalache beszéltek. Sunnt ama állítás ellen kelt ki, hogy a Nemzeti Parasztpárt királyellenes lenne. — Mi szeretjük a királyt. — mondotta, — hiszen ezena földön született és nevelkedett s ha közművelődési megvalósításai, az általa alapítok otthonok s a falusiak iránt, szeretete alapján bírálnánk meg a politikáját, azt mondhatnánk, hogy felülmúl minket a taranizmusban. Lupu még azt mondotta, hogy mlaháányszor bajban volt a liberális párt, mindig előrántott másokat. A múltban Averestuval tette ezt, most pedig Cuzával próbálkozik. Mihalache ismét hevesen támadta a liberális pártot. A kis parasztpárt — mondotta — annak idején nem ijedt meg a nagy Iones Bratianu hatalmas liberális pártjától s most a nagy Nemzeti Parasztpárt féljen Zilarescu párt politikájától ? — A Nemzeti Parasztpárt programja nagyon egyszerű: az első oldal a föld és a földművesek, a másodi oldal a városok, a gyárakkal és a munkásokkal. Először az első oldalt kell megvalósítani, mert ha a parasztok szegények, azok maradnak a városok is. a gyárak, kisiparosok, munkások nincs kinek dolgozzanak, a kereskedőik nincs kinek árusítsanak. Azt akarjuk, hogy nagyobb termelés legyen, a földműves javára. Az „idegenek“, akik nem idegenek, de joguk van az élethez. — Egyesek azt állítják, — folytatta Mihalache, — hogy tul sok közöttünk az idegen s hogy ha nem teszünk ellenük valamit, elnyelnek minket. Én nem tekinthetem idegennek azokat, akiket itt találtunk az egyesüléskor. Ők testvéreink nekünk. Egyébként nem fogadunk el leckéket nacionalizmusból azoktól, akik küzdöttek azért, hogy az idegenek bejussanak az országba s most adják a nagy hazafit. Nem lehet elvenni az életihez való jogot senkitől, aki itt él. Ha csupán a mi bankjainkkal, _ .. _ és Tatarescu egész vezérkarával maradunk, akkor talán jobb lesz? A mi politikánk mindenkit úrrá akar etnni a saját munkája fölött és el akarja távolítani az üzéreket. Mire jó a parádés nacionalizmus hábortossága? Építő nacionalizmust, felvilágosult parasztot akarunk, aki úr legyen a barázdáján és kii akarjuk irtani az élősdieket, akármilyen nemzetiséghez vagy felekezethez tartozzanak is. Maniu két volt császárra emlékezik. Cut községben Maniu válaszolt Tatarescunak: — Most megint kiderült — mondotta, — hogy a miniszterelnök úr mennyire nem szeret engem. No, nem baj. Elég, ha az ország románjainak milliói szeretnek. Aztán vendéglői pikolóhoz hasonlította Tatarescut, aki hitteli fizetőpincérré lett, anélkül, hogy a mesterségét kitanulta volna s azért most eszévesztve megkárosítja a kocsmárost. S a végén így fejezte be Maniu beszédét: — Haragszik reám, mert én az országházban és egyebütt megmondom az igazat. Ha meg mertem mondani az igazat Ferenc József és Vilmos császároknak, hogy ne merném megmondani Bucurestiben, az én hazámban? m Ili: A londoni Temse-kijsötőben egy kétemeletes áruraktár lángokban áll. A tűzoltóság napok óta eredménytelenül fáradozik a tűz eloltásán. 3