Erdélyi Lapok, 1935. október-december (4. évfolyam, 204-279. szám)

1935-10-01 / 204. szám

I. évf., 204. szám. — Kedd, 1935. október 1. Erdélyi Lapok térképen, melyen sűrűn váltakozik a termé­szeti csoda azokkal a csodákkal, melyet ember­kéz emelt. A legutóbbi néputazási napokon különös népszerűségnek örvendett az a vonal, mely a világhírű fürdőhelyeken Sankt Moritzon és Samadenen keresztül az alsó Engadin ezerágú völgyén végig Schuls-Tarasp-ig vezet. Ez a völgy a sajátságos kis néptörzsnek, a 40 ezer lelket számláló raeto-román nemzetnek egyik fő települő helye. Erre vallanak már a különös hangzású helyiségnevek. Más itt a templomoknak , a lakóházaknak építési mo­dora. A karcsú campanilék mégsem egészen olaszosak, nyilván ezek az ősibb és romlatla­nabb formák. Különösen szépek a ladin patrí­cius házak, melyek a falusi ősi lakóház for­máit megtartják, csak kiszélesítik, a fát neme­sebb anyaggal pótolják s az épületet feldíszí­tik. Ezek az épületek messziről hirdetik, hogy valóban családi házak. Szinte kívülről lehet­ el­lenőrizni rajtuk, hogy a család egyes tagjai az épület melyik részében foglalatoskodnak, mint ezeken a hegyi vidékeken egyébként minde­­­nü­tt, ezek a házak is magukba foglalják és védik az idő viszontagságai ellen az egész gazdaságot. Helyet kap bennük a lakószobákon kívül a földszinten az istálló és a pajta, fönt pe­dig a csűr és a szénapadlás. A raeto-román nép minden kicsisége mel­lett is két ágra szakadt: az egyik a romontcs­­nak, a másik ladininak nevezi magát. Elég nagy különbségek vannak a két nyelvjárás kö­zött, hogy az egyesítés több igyekezet­ ellenére sem sikerült. Szerepe volt ebben annak is, hogy ez a kicsiny nép különböző vallásfeleke­zetek között­ oszlik meg. Az alsó Engadin-ban, mely az Inn folyó­­nak a völgye, a svájciak áldozatkészségének és természettiszteletének kevéssé ismert emlék­művében gyönyörködhetünk. Zernez állomáson keresztül innen közelíthető meg a svájci Nem­zeti Park. Abban az országban, hol a vállalko­zási szellem minden természeti szépséget meg­közelít, a mezőgazdasági kultúra pedig min­den talpalatnyi földet kihasználni igyekszik, a természeti erők lassanként hátrálni kezdtek a tudománnyal félrevezetett­ ember hatalma előtt. Ez másutt s más korokban is megtörtént. Svájcban azonban menedékhelyet­ adtak az ősi természetnek, hogy legyen valahol egy pont, ahol zavartalanul bonthassa ki továbbra is erőit. Ennek az elhatározásnak nemcsak ide­genforgalmi és nemcsak tudományos okai van­nak, hanem érzelmiek is: a svájci ember nem akar végképen elszakadni attól a vadontól, mely őt erőssé nevelte. A Nemzeti Park hatalmas terület: 140 kilo­méter a területe. Ezen a földön mindörökre ki­kapcsolták azt a befolyást, mit az emberi kul­túra a természetre gyakorol. Itt nem szabad egyetlen lövésü­k sem eldördülnie, itt nem jár­hat sem fejsze, sem sarló, nem szabad virágot szedni s keresztbedőlt fát az útról eltakarítani s ezen a területen nem szólalhat meg még a háziállatok nyájainak kolompja sem. A legalkalmasabb területet szemelték ki erre a célra: gazdag természeti szépségekben, minden oldalról meg van védve s azonfelül fek­vésénél fogva igen változatos a vegetációja. A terület magja 1909 óta áll feltétlen védelem alatt s így 25 évnél régebben foglalhatta itt vissza ősi jogait a szabad természet. E negyedszázad alatt máris csodálatos át­alakuláson ment át minden. Ismeretlen növé­nyek hatalmasodtak el, melyeket régebben a rendszeres legeltetés búvóhelyekre kényszerí­­tett. Bebizonyosodott, hogy e kulturált vidéke­ken a világnak mekkora ellensége az ember: itt egész közeli hegyoldalakat borít el a havasi gyopár, melyekhez hozzányúlni szigorúan ti­los. Ilyen tilalmakra egyébként Svájc más te­rületein is sor került már. Mindenfelé látunk táblákat, melyek előírják, hogy a havasi gyo­párból vagy az alpesi rózsából hány szálat sza­bad egy-egy embernek szednie s büntetéssel fenyegetik meg azokat a barbárokat, kik csu­pán a pusztításnak gyönyörűségéből tépnek le minden virágot, ami az útjukba kerül, hogy az így szerzett zsákmány azután egy-kettőre el­hervadjon valahol s a szemétdombra kerüljön. A vadonélő állatok világa is egyre népe­sebb lesz e védett területen. A zerge lejebb száll s vidám csapatokban keresztezi a vándor út­jait. A madárvilág pedig évről-évre népesedik. Ezt a rezervációs területet a svájci szövet- snai Antonescu pénzügyminiszter jóhírrel érkezett haza Genf­ből A Franciaországban levő államadósságokra nézve elvi megegyezés jött létre Bucuresti. Saját tud. Antonescu pénz­ügyminiszter vasárnap este érkezett haza Genf­ből. A következő nyilatkozatot tette az újság­íróknak: — Nagyon nagy elégtételemre szolgál, hogy az alkudozások eredményre vezettek. Ti­­tulescuval együttesen tárgyaltunk Lavallal és Bonnet francia iparügyi miniszterrel. Részle­tesen megbeszéltük a minket érintő kérdéseket és az­ összes tárgypontokra nézve elvi megegye­zésre jutottunk. Minthogy az egyezmény főbb vonalai meg vannak állapítva, párizsi köve­tünk, Zauceanu fogja a tárgyalásokat folytat­ni az illetékes hivatalokkal, amelyek megkap­ták a szükséges utasításokat a jövő egyezmé­nyek aprólékos kidolgozására. Radulescu alminiszter csak akkor utazik Párizsba, ha egyes olyan pontokra vonatkozó­lag kell felvilágosításokkal szolgálnia, amelyek írásbeli tárgyalások útján meg nem világít­­hatók. Antonescu kijelentette még, hogy részlete­iket nem közölhet az elért eredményekről, amíg nem tett jelentést őfelségének és a miniszter­­elnöknek. Arra a kérdésre, hogy Constantines­­cu volt alminiszter helyére kit neveznek ki, azt válaszolta, hogy a hely üresedésben marad. Végül impressziókat mondott a Népszövet­ségről. A maga részéről azt hiszi, hogy talál­nak megoldást. Lupu, Mihalache és Maniu nép­gyűléseken válaszoltak Tatarescu konstantzai beszédére. Bucuresti. Saját tud. A Nem­zeti Paraszt­­párt vasárnap a besszarábiai Sorocában és az alba megyei Cut községben tartott népgyűlése­­ket, amelyeken érdekes beszédek hangzottak el. Sorocában többek között Lupu és Miha­­lache beszéltek. Sunnt ama állítás ellen kelt ki, hogy a Nemzeti Parasztpárt királyellenes lenne. — Mi szeretjük a királyt. — mondotta, — hiszen ezen­­a földön született és nevelkedett s ha közművelődési megvalósításai, az általa alapítok otthonok s a falusiak iránt, szeretete alapján bírálnánk meg a politikáját, azt mond­hatnánk, hogy felülmúl minket a taraniz­mus­­ban. Lupu még azt mondotta, hogy mlaháány­szor bajban volt a liberális párt, mindig elő­rántott másokat. A múltban Averestuval tette ezt, most pedig Cuzával próbálkozik. Mihalache ismét hevesen támadta a libe­rális pártot. A kis parasztpárt — mondotta — an­nak idején nem ijedt meg a nagy Iones Bra­­tianu hatalmas liberális pártjától s most a nagy Nemzeti Parasztpárt féljen Z­ilarescu párt polit­iká­j­ától ? — A Nemzeti Paraszt­párt progra­mja na­gyon egyszerű: az első oldal a föld és a föld­művesek, a másod­i oldal a városok, a gyárak­kal és a munkásokkal. Először az első oldalt kell megvalósítani, mert ha a parasztok szegé­nyek, azok maradnak a városok is. a gyárak, kisiparosok, munkások nincs kinek dolgozza­nak, a kereskedőik nincs kinek árusítsanak. Azt akarjuk, hogy nagyobb termelés legyen, a földműves javára. Az „idegenek“, akik nem idegenek, de joguk van az élethez. — Egyesek azt állítják, — folytatta Miha­lache, — hogy t­ul sok közöttünk az idegen s hogy ha nem teszünk ellenük valamit, elnyel­nek minket. Én nem tekinthetem idegennek azokat, akiket itt találtunk az egyesüléskor. Ők testvéreink nekünk. Egyébként nem fogadunk el leckéket nacionalizmusból azoktól, akik küzdöttek azért, hogy az idegenek bejussanak az országba s most adják a nagy hazafit. Nem lehet elvenni az életihez való jogot senkitől, aki itt él. Ha csupán a mi bankjainkkal, _ .. _­­ és Tatarescu egész vezérkarával maradunk, akkor talán jobb lesz? A mi politikánk mindenkit úrrá akar etnni a saját munkája fölött és el akarja távolítani az üzéreket. Mire jó a parádés na­cionalizmus hábortossága? Építő nacionaliz­must, felvilágosult parasztot akarunk, aki úr legyen a barázdáján és kii akarjuk irtani az élősdieket, akármilyen nemzetiséghez vagy fe­­lekezethez tartozzanak is. Maniu két volt császárra emlékezik. Cut községben Maniu válaszolt Tatarescu­­nak: — Most megint kiderült — mondotta, — hogy a miniszterelnök úr mennyire nem szeret engem. No, nem baj. Elég, ha az ország román­jainak milliói szeretnek. Aztán vendéglői pikolóhoz hasonlította Ta­­tarescut, aki hitteli f­ize­tőpincérré lett, anélkül, hogy a mesterségét kitanulta volna s azért most eszé­vesztve megkárosítja a kocsmárost. S a végén így fejezte be Maniu beszédét: — Haragszik reám, mert én az országház­ban és egyebütt megmondom az igazat. Ha meg mertem mondani az igazat Ferenc József és Vilmos császároknak, hogy ne merném meg­mondani Bucurestiben, az én hazámban? m Ili: A londoni Temse-kijsötőben egy kétemeletes áruraktár lángokban áll. A tűzoltó­ság napok óta eredménytelenül fáradozik a tűz eloltásán. 3

Next