Figyelő 15. (1883)
Ferenczi Zoltán: Báró Eötvös József
s majd az egész nagy Európa népeinek sorsát. Vagy a költőn lelkesedjünk-e, ki a gondolatok és érzések oly gazdag árját önti műveire, hogy mi a felfogni őket alig tudók, a termelés bőségét bámuljuk. Vagy életén tekintsünk-e által, mely foltot nem mutat s már az első fiatalságban elvek által irányozva egyetlen mederbe folyt le állandó magasságával a vízállásnak. Ilyen volt ő, tisztán élt, tisztán cselekedett, tisztán írt, tisztán halt meg. Most már valóban egy se vonatik kétségbe e tulajdonok közűl. Meg nem támadva s minden oldalon elismerve nagysága, képe ragyogón őriztetik a nemzet jobbjainak emlékezetében. A róla írót nem csalogatják az írásra mesteri fogások. Nem kell ferde nézeteket megcáfolni, a róla való tévedéseket helyreigazítni művei homályos helyeikhez nem kívánnak ügyes és jóakaratos kommentátort. Munkái önönmaguknak legjobb magyarázóik. Eötvöst olvasva, csak egy szükséges feltétlenül, hogy őt megértsük. S ez is könnyebb, mint másnál. Tiszta az érzése, világosak gondolatai, átlátszó az előadása. Művein nem látszanak sem az erős küzdés, sem a homályos érzés nyomai Sőt egyik legfőbb tulajdona, hogy semmit homályban hagyni nem akar. Több oldalát mutatja meg minden egyes dolognak, hogy ismeretünk kimerítő legyen. Forgatja szemünk előtt, a legkülönbözőbb világításba helyezi, míg csak lehetősége sem marad fönn semmi érthetetlenségnek. Olykor még a sokoldalúság iránt inkább, melylyel valamit fölfejteni akar. Sokszor nem a homály, hanem a szerfölötti világosság miatt homályosul el látásunk világa. Styliában is néha a világosító, fejtegető mellékmondatokat sokaljuk, hogysem hiány miatt lehetne panaszunk. E világosság rendkívüli tulajdon az emberben és íróban egyaránt. Ezért műveit könnyű olvasni, amennyiben az olvasó eszméi felfogásának színvonalán áll. Művei egy-egy kellemes séta élvezetét nyújtják virágos réten, verőfényes napon, midőn a lélek emelkedik, s a szív tárgyatlan érzések miatt dagad. Ezért Eötvösről jobban esik ódát, mint értekezést írni. E csodálatos tisztaság, mely a könnyen élvezhetés minden előnyeivel kínálkozik a költőben, szónokban, a politikai íróban egyaránt. Világos érzések, világos gondolatok közlése jellemzi mint költőt; világos kérdések s világos feleletek jellemzik mint politikai írót. És még hozzá benne a politika olykor rideg kérdéseivel foglalkozó államférfiút nem tévé felszínessé a költő, bárha előadását szokatlan mélységével az érzésnek, átrezgi mindig a szív megnyilatkozó hangja. A költő pedig benne nem bénult meg az államférfiú miatt. Sőt mindig törekedett a két irányt kiegyeztetni. E kiegyeztetés, vagy jóformán megkülönböztetni törekvés a kétféle irány közt főleg Ityllában nyilatkozik.