Figyelő 16. (1884)

Abafi Lajos: Kazinczy Ferenc magyar Pantheonja

KAZINCZY FERENC MAGYAR PANTHEONJA. Kazinczy nem volt alkotó szellem. Hiányzott benne a te­remtő lélek, de meg­nevelése, műveltsége is sokkal általánosabb, sokkal encyclopaedikusabb volt, irányzatai sokkal különbözőbbek, hogysem egész erejét az irodalom egyik ágának szentelhette, egész buzgalmát és lankadatlan szorgalmát egyik-másik nagyobbszabású munka megírására összpontosíthatta volna. Élte főfeladatául tűzte ki: elmaradt, elsütyult, elnemzetlene­­dett nemzete műveltségének emelését, ízlésének finomítását, nyel­vének előbbrevitelét, lankadó hazafiasságának felébresztését. Törekvései fényes diadalt arattak — ezt minden korok szí­vesen el fogják ismerni, csak eszközeit lehet sajnálnunk. Abból a meggyőződésből indult ki, hogy a magyar nyelv hajlékonysá­gát, képzésre alkalmas voltát sikeresebben nem lehet bebizonyí­tani, mintha azzal a világirodalom fenkölt eszméivel megbirkózva, kimutatja abbeli képességét, hogy nincs az a nagy eszme, az a gyöngédség, az az erő­s fenség, melyet vele ki ne lehetne fejezni. S mihelyt ez sikerül, övé a csatatér: a nyelv haladásával fejlődnie kell a műveltségnek, az ízlésnek, s a­mint ez a hazai irodalom felé irányul, önként fel fog ébredni az irodalom kedve­lése, s ennek ikertestvére: a hazafias érzelem. Hosszú sora a fordított műveknek tanúsítja, mily komolyan vette ebbeli igyekezetét, mily buzgalommal teljesítette ezen vélt kötelességét. Mi azonban sajnálhatjuk, hogy célját nem eredeti mű­vekkel iparkodott elérni. Fordításai, melyek minden kinövéseik, túlzásaik mellett is, mintái voltak a műfordításnak, az óhajtott erjedést, forrongást előidézték. Az ellenök kifejlett harcban egész nagyságában tűnt fel Kazinczy. Bízva ügyének igazságában, bátran nézett éleibe elkeseredett ellenségei nagy számának, s azokat hol a kritika éles kardjával, hol a satk­a hegyes tőrével, hol pedig a tudomány ellenállhatlan fegyverével igyekezett porba dönteni.

Next