Független Magyarország, 1903. május (2. évfolyam, 404-433. szám)

1903-05-01 / 404. szám

wmm 1903. május 1. rT&GGETIEK- MAGYAEOE32AG! nemzet kibírja: adót nem fizetni és ujonczot nem adni. Majd meglátjuk, hogy az, akié a hadsereg, meddig bírja ki. Mert az átmeneti kiadásokra, tisztviselők fizetésére és a többi kiadásokra gyűl be pénz, de nem gyűl be a katonaság részére. Majd meglátjuk mi lesz akkor. Az ellenzéknek a legtisztább és leghatáro­zottabb feladata van: szavának állni, hogy végre a nemzet erejét egyszer istenesen meg­mutassa. Nyugodtan fog­­­obstruálni a véglete­kig, nyárig, őszig, télig s tavaszig ha kell. Ez az az időpont végre, amikor maga a korona mu­tatta meg, hogyan van alkalom és mód reá megmutatni, hogy a nemzet akarata mindenek­­fölött való. Azt hisszük azonban —magas politikai szem­pontból szinte sajnálni lehet, — nem kerül reá a sor. A hatalom és a legfőbb hatalom, — a történelem tanít reá, — mindig engedett, valahányszor a még nagyobb hatalom : ez az alvásból föl-föl ébredező nemzet megmuto­gatta körmeit és sarokba szorította a másikat. Ex-lexes idők köszöntünk téged, mint a nemzet győzelméenk utolsó árkát ! . .­­ . * A függetlenségi párt és az ex-lex. A nemzet jogaiért folytatott küzdelmében rendületlenül kitart a függetlenségi párt. Ma, a­­tizenkettedik órában is megtette kötelességét és elnöke, Kossuth Ferencz utján a képviselő­­házban nyilatkozattételre kényszerí­tette a kor­mányelnököt, aki ma Berzeviczy Albert háta mögött akart átevezni az ex-lex hináros felüle­tére. Ezt az egérutat azonban elzárta Széll Kálmán elől az ellenzék, csatába küldvén Eötvös Károlyt, a vajdát, a legerősebb küzdők egyikét, aki azután ennek a napnak a dicsőségét lefoglalta a maga és a függetlenségi párt számára. A miniszterelnök bejelentette, hogy törvény­telenül akar és fog kormányozni. Igen termé­szetes, hogy a függetlenségi párt nem marad tétlenül akkor, amikor a kormány a törvény­telenség terére lépett. Ma este a pártkörben rendkívül élénk volt a hangulat. A képviselők nagy számmal gyűltek egybe és a napi eseményeket vitatva, sok szó esett a párt által a jövőben követendő eljárás­ról, amelyet különben értekezleten is meg­beszéltek. A jelenlevők ugyanis Kossuth Ferencz elnök­lete alatt megbeszélték az ex-lex folytán be­következett helyzetet és úgy állapodtak meg, hogy holnap Kossuth Ferencz napirend előtt beszédet fog tartani, a­melyben ismételten körvonalazza a függetlenségi párt álláspontját és a bekövetkezett törvénytelen állapotokért a kormányt fogja felelőssé tenni. Azután, a­mennyiben az indemnity-vitára kerülne a sor, Barabás Béla fog felszólalni s nagyobb beszéd után határozati javaslatot nyújt be. Ezzel majd megindul a határozati javaslatok áradata. Majd meglátjuk meddig birja ki a kormány. A szabadelvű pártban is élénk volt a han­gulat és mint egy félhivatalos kőnyomatos jelenti, a képviselők lelkesen ünnepelték a mi­niszterelnököt — az ex-lex hőst. Erre az ünneplésre is majd ad visszhangot az ország. Miben ál az ex-lex ? Az ex-lex azt jelenti, hogy holnaptól kezdve a kormány nem rendelkezik a kor­mányzás eszközeivel. Az állam úgynevezett szükség­joga a ma­gyar jogrendszerben teljesen ismeretlen, mert a kormányzat eszközei : pénz és haderő csak törvénynyel szerezhetők meg. Ha nincs költségvetési törvény, vagy indemnity, az enélkül álló kormány föltétlenül törvénysér­tést követ el, ha mégis teljesít állami ki­adásokat és elfogad bevételeket az állam részére. E törvénysértés minimuma, ha a kormány az állam meglevő pénzkészleteiből a tiszt­viselőket s a hadsereget fizeti. Az e hatá­rokon túlmenő minden kiadás súlyosabb be­számítás alá esik, így a czivillistát költség­­vetési törvény, vagy indemnity nélkül fizetni egyáltalán nem szabad. Bevételeket egyáltalán nem szabad elfo­gadni. Ez áll nemcsak az egyenes adókra, hanem a közvetett adókra­, fogyasztási adókra és egyéb illetékekre is, mert ezek csak meg­szabva vannak a törvényben, de nem szedhe­tők be, ha az egyenes adó megajánlva nincsen, íme ez az ex-lex. S ha netalán Széll Kál­mán azt hinné, hogy ezt mi túlozva írtuk elő, hát kijelentjük, hogy mi ehhez egy betűt sem írtunk, mert ezt nem mi, hanem egyik leg­nagyobb intimusa fejezte ki — 1899. január 1-én, mikor Bánffy Dezső báró idézte elő az ex-lex-et. Azt hisszük, hogy a fekete akkor is fekete volt s a fehér ma is fehér. Vagy nem? ORSZÁGGYŰLÉS­ ­. Nevezetes, nagy jelentőségű vita folyt ma a képviselőházban. Egy nappal vagyunk a törvé­­nyenkivüli állapotok bekövetkezése előtt s a képviselők csaknem valamennyien eljöttek a mai ülésre. Érezte mindenki, hogy nagy dolgok fognak történni. A függetlenségi képviselők fel­keresték tegnap este Eötvös Károlyt és meg­kérték, hogy a mai napon ő szólaljon fel, mert ő adhat legméltóbb feleletet Darányi miniszter beszédjére. Eötvös vállalkozott, de csak akkor nyugodtak meg a függetlenségi követek, mikor Olay Lajos megígérte, hogy «behozza a vajdát». Ma régszel aztán a hatalmas függetlenségi tábor nagyon örvendezett, mikor megjelent Eötvös Károly a Házban. Néhány szelet papiros volt a kezében, azon néhány sor irás. — A vajda beszélni fog! — Éljen a vajda! — tüntetett a baloldal Eötvös mellett. De a mamelukok is nekigyürkőztek. Ők meg Berzeviczy Albertet kérték fel, hogy rontson az ellenzéknek, üsse, vágja a baloldalt. És erősen kardoskodtak, hogy Berzeviczy főmameluk el­mondhassa beszédjét. —• Nagyon szívesen vesszük — szólt Kubik Béla, a vita főrendezője — de előbb Eötvös beszél. Erről aztán sok szó esett az ülés megnyi­tása után is. Miután szavaztak Wlassics teg­napi válaszára s azt tudomásul vették, Bátkay László felszólalt s hangoztatta, hogy a ház­szabályok szerint ma függetlenségi szónokot illet meg először is a szó, mert tegnap Da­rányi miniszter, tehát kormánypárti szónok beszélt utoljára. Apponyi más nézeten volt, de Barta Ödön is a Rátkay érvelését támo­gatta, amire aztán Berzeviczy kijelentette, hogy majd későbben szólal fel. Beöthy Ákos felszólalása után aztán áttértek a napirendre. A vajda beszél. Endrey Gyula leszól a jegyzői emelvényről: — Eötvös Károly! Aztán ő maga is lekoczog elvbarátai közé, hogy jobban hallhassa a vajda arany szavait, hogy jobban megérthesse nagy igazságait. Ott ül a vajda a baloldal egyik szélső sorában. Mögötte ül Olay Lajos meg Szatmári Mór, előtte Ugron Gábor meg Bartha Miklós foglal­nak helyet, körülötte a fiatalok. A tüzesek, a harcz igaz emberei, akik tanítványoknak érezik magukat, mikor a vajda beszélni kezd. De még nem beszél. Körülnéz előbb, nyugodt tekin­tetét végig jártatja a jobbmezőn, ahol szintén óriási érdeklődéssel várják szavait. Csak két ember tudja itt, hogy nekik ma ugyancsak beborul: Széll Kálmán meg Darányi Ignácz. Bele­vágják magukat a puha miniszteri székbe olyan erővel, mintha félnének, hogy valaki vissza­­ kirántja onnan őket. Hát jó nagy urak, hiába való a makacs ragaszkodás ! Nehéz a válás, de el kell válni a hatalomtól. Nem az ellenzék buktatja meg önöket, hanem Becs. Itt irtják ki a hazafiságot a magyar vezető politikusok szívéből, itt szenved hajótörést minden jogos nemzeti kívánság . . . Tulajdon­képen Bécs buktatott meg eddig még minden magyar kormányt . . . De beszél már vajda. Komolyan beszél Beszél az ő csudás szép, gyönyörködtető magyarságával, színesen, okosan, érdekesen. Minden legkisebb zaj észrevehető, olyan csend van az ülésteremben. A hírlapírói karzatokat s az összes erkélyeket zsúfolásig megtöltötték. Ember ember hátán szorong és mindenki figyelemmel lesi, mit mond a vajda. A vajda először is polemizál Darányi mi­niszter tegnapi beszédjével. A szegény magyar emberről azt mondta a miniszter, hogy fél­annyit dolgozik, mint más ember fia. Nem bölcs és nem helyes dolog — mondta a szó­nok — hogy a nemzetet a­­maga kormányzója becsüli le akkor, mikor a nemzet mindent el­követ, hogy helyzetén segítsen. A magyar em­ber fiát elviszik osztrák katonának, a magyar pénzt az osztrák államnak, a magyar ipart az osztrák iparnak, a magyar királyt az osztrák császárnak. Azért dolgozzék a magyar két­­annyit, hogy az osztrák kétannyit nyeljen el ? Viharos éljenzés tör ki erre balfelől és kaczag a pompás ötleten az egész képviselő­­ház. Azután következik a másik pompás ötlet. — Azt mondja a miniszter — folytatta a szónok, — hogy tanuljunk a méhtől. Ez termé­szetes, mert a méh az a szerencsétlen állat, amely gyűjt és dolgozik, de munkájának gyü­mölcsét elviszik mások. Újból viharos derültség támad és tapsol az egész baloldal. És a vajda nyugodtan beszél tovább. Han­goztatja, hogy sokkal nagyobb mértékben di­nasztikusok vagyunk, mint a nemzet érdeke kí­vánná. Darányi szerint szükséges, hogy a ma­gyarok dinasztikus hűségét tudja a külföld. Mi haszna lesz ebből a nemzetnek, vagy a dinasz­­iának? Először is bizonyítsa be a miniszter, hogy a külföldnek kell-e tudnia azt, hogy Magyarország mint állam létezik ? S ha meg­tudja a külföld, hogy olyan nagyon dinasztikus a magyar, akkor ugyan becsületünk utolsó foszlánya is elveszett. — Éljen ! Éljen ! Úgy van ! — zúgja helyes­­lőleg a baloldal. Eötvös ezután a miniszterelnök beszédjével foglalkozott, közben Rakovszky Istvánt vagdosta meg élesen. Elmondta, hogy ő is hive volt Deáknak, mint Széli, de a Deák-párt politiká­jától eltért 1876-ban, majd 1878-ban, mikor Széli kénytelen volt kilépni a kormányból. — Miért voltam kénytelen ? — kérdezte a miniszterelnök. — Mert ha nem lett volna kénytelen — vá­laszolja pompásan a vajda — akkor nem lé­pett volna ki. Az egész Ház kaczag. Csak Széll mérge­lődik. Beszél a kormányok bűneiről, elmondja az első közös ügy történetét, majd a vidéki kül­döttségek zarándoklását méltatja. — Megvetni való! —- szól közbe a honvé­delmi, miniszter. — Mi az ? Mi a megvetni való ? — Mit mondott? ........ - - - ...........- ; 3" ■.

Next