Független Magyarország, 1903. július (2. évfolyam, 462-492. szám)
1903-07-01 / 462. szám
1903. Julius 1. 5 KAGTALOBfiZAGI A «Magyar Szó» czimü politikai napilap tegnap esti számában, hol a pártkörből való kilépésemet közli, egy állítólagos összebeszélés meséjét beszéli el, mely szerint én Barabás, Mezőssy és Rátkay barátaimmal köz- és szóadással valamely pártbeli megállapodásra léptem volna. Kijelentem, hogy e közlés megbotránkoztatott, erre senkit fel nem jogosítottam s ezt súlyos indiszkrécziónak jelentem ki. Olay Lajos: A szabadelvű párt hangulata Fokozottabb mértékben, mint eddig, bomlik, szakad szerte a szabadelvű párt. Izgatott csoportok verődtek össze a klubhelyiségben, élénken tárgyalják a nap eseményét és szemmellátható a nagy elégületlenség a kormányelnök mai bemutatkozásából kifolyólag. Elveszítették minden reményüket, bizalmukat, a csalódás szinte levette őket a lábukról. Nincs egyetlen csoport, a pártnak egy árnyalata sem, amely a ma helyzetével meg lenne békülve. Tudják azt, hogy a függetlenségi párt újult erővel fog a harczhoz, paktumról, leszerelésről a bán hitszegésének előtűnése folytán már szó nem lehet és bizonyos az is, hogy a harcz csak a függetlenségi pártra jelenthet, sikert. A mágnáscsoport tüntetőleg távoltartja magát, a legmerevebb rezignáczióval nézi a történteket. A nemzeti árnyalathoz tartozók, akik leginkább remélik, hogy a dán kormányra léptével az ő napjuk virrad, a mai szánalmas bemutatkozás után szégyenkezve vallják be maguknak, hogy csúfosan felültek, a bán nem alkalmas ember sem egy kormány tekintélyét fentartani, sem az ő reményeiket valóra váltani. Legharagosabbak, legbékétlenebbek az ó-szabadelvűek. A liberalizmus szelleme még él bennük és látva azt, hogy a bán gyengesége mellett a klerikalizmus üti fel a fejét, veszélyeztetve látják azt, ami az egész pártnak évtizezedeken át talpköve és összetartó eleme volt. És általános a megbotránkozás amiatt, hogy egy oly embert, mint Tomasics Miklós, aki magyarellenes voltáról hírhedt, tett meg miniszterré. Bizonyos, hogy a szabadelvű pártból a legközelebbi napokban többen kiválnak, lehet, hogy egész csoportok. És igazuk is van, mert egy oly kormányt támogatni, amelynek ilyen vezetője van, a becsületes liberális érzés nem engedi meg. ", férfias, becsületes és konzekvens felfogásért és eljárásért, amely föltétlenül megilleti őt, aki nem hajlandó összeütközésbe jönni saját énjével semmiféle új, az ■ő meggyőződésének meg nem felelő aera kedvéért. Vézzi József, a magyar publicisztikának ez a mindig ékesszavú tagja: mint ilyen, mint politikus egyike volt azoknak, akik nagyon közel állottak Széll Kálmánhoz s ha mi sohasem is fogadtuk el ennek az iránynak a helyességét, íe mindenha igaz becsülésünkkel találkozott Vészi József egyéniessége. Az elmúlt nera embere a legnagyobb alkotásnak kellett, hogy tartsa a Széli-formulát. Vészi József, Széli embere, ekkér gondolkodott és ennek a meggyőződésének nem szabott határt a Khuen- Héderváry-korszak sem. Ezt a gondolkodást és tettet politikai becsületnek hívják. Széll Kálmánnak nem egy közelálló hive van még. Hát azokban kialudt a politikai becsület? Vészi József kilépése a szabadelvű pártból. Vészi József országgyűlési képviselő ezt a levelet intézte báró Podmaniczky Frigyeshez, a szabadelvű párt elnökéhez: Nagy méltóságú elnök úr ! A kormányelnök úr programmbeszédéből arról értesültünk, hogy az uj kabinet elejteni készül az 1899 : XXX. törvényczikknek azt a garancziális rendelkezését, mely szerint az uj autonóm vámtarifa elkészültéig a külföldi államokkal a kereskedelmi szerződések ügyében tárgyalások nem indíthatók. Az idézett törvénynek ez a rendelkezése volt a viszonossági szankció alá helyezett ama kompenzácziók egyike, amelyek fejében Széll Kálmán javaslatára a magyar törvényhozás belenyugodott a vámközösségi állapotnak 1903. helyett 1907-ig való fentartásába. E törvényes garancziának elejtését az országra nézve kárhozatosnak tartván s benne fordulását látván annak a megegyezésnek, mely számára Széll Kálmán 1899-ben az egész parlament hozzájárulását kivívta, e felfogásomból le kell vonnom a konzekvencziákat s ez okból a szabadelvű párt kötelékéből ezennel tisztelettel kilépek. Fogadja Excellencziád nagyrabecsülésemet, melylyel vagyok készséges hive Vészi József. Nem voltunk, és nemvagyunk Vészi Józseffel egy politikai hitvalláson, de tartozunk a nemes ellenfélnek azzal a tisztelettel ,ekért a . iA fiastrom. Királyi késirat Fejérvárynak. Már megemlékeztünk arról, hogy a király báró Fejérváryt visszahelyezte a hadsereg rendelkezési állományába. Az erre vonatkozó királyi kézirat----mely úgy látszik flastrom akar lenni arra a sebre, amelyet a miniszteri felmentést tartalmazó hideg hangú kézirat ütött — ma jelent meg a hadsereg rendeleti közlönyében, s így hangzik : Kedves Fejérváry báró táborszernagy! Midőn magyar honvédelmi miniszterem állásától való felmentése alkalmából továbbra is számítok az ön kitűnő, nekem rendkívül értékes katonai szolgálataira, elrendelem az ön áthelyezését a szolgálaton kivüli viszonyból a várakozási illetékkel szabadságolt tábornokok viszonyába. Bécs, 1903. junius 27. Ferencz József, s. k. Herczeg Eszterházy Miklós — Szemere Miklós. Gróf Khuen-Héderváry Károly miniszterelnök, mint értesülünk, a király személye körüli miniszteri tárczát felajánlotta herczeg Eszterházy Miklósnak, aki azonban még nem nyilatkozott arra nézve, hogy a neki felajánlott méltóságot elfogadja-e. Azon esetben, ha a herczeg helyet foglal a kabinetben, melléje államtitkárnak Szemere Miklóst nevezik ki. Ezt a kérdést tagadhatlanul szerencsés kézzel próbálja megoldani a miniszterelnök. Herczeg Eszterházy Miklós úgyszólván predesztinálva van erre a méltóságra. Nagyatyja, herczeg Eszterházy Pál az 1848-iki első felelős magyar minisztériumban ugyancsak a király személye körüli miniszter volt és igy az ifjú herczeget a családi tradiczió is biztatni fogja arra, hogy a neki felajánlott méltóságot elfogadja. A herczeg született 1869-ben Bécsben. Egyike az ország leggazdagabb főurainak. Sopromegye örökös főispánja cs. és királyi kamarás és a főrendiház tagja. Nemrégiben házasodott meg, nőül vévén Cziráky Margit grófnőt.. Szemere Miklós egyike a magyar közélet legérdekesebb egyéniségeinek, aki igen alapos kvalitásokat vinne magával a minisztériumba. Nagy tudású, világlátott, értékes ember, aki rövid parlamenti működése alatt már egyszer adta bizonyságát klasszikus műveltségének és az oxfordi egyetemen szerzett tágaskörű ismereteinek. A magyar ifjúság testi nevelése, főleg a vívás és czéllövésben való fejlesztés érdekében mondott beszéde és ezzel kaau hozott bőkezű áldozatai ismertté és becsültté tették nevét azok előtt is, akik eddig nem ismerték az ő értékes munkásságát. Budapest, június 30. Beszámoló: Szatmári Mór, a margittai kerület képviselője, vasárnap és hétfőn folytatta beszámoló körútját. Vasárnap Széntarlón, Száldobágyon, Bályokon, Almáson és Széplakon tartotta beszámolóbeszédét. Minden községben nagy szeretettel fogadták s nagy lelkesedéssel hallgatták a helyzetről, a mostani politikai küzdelmekről és a válságról mondott beszédét. A polgárság lelkes tüntetések közben fejezte ki iránta és az egész párt iránt bizalmát. Este Széplakon — a képviselő tiszteletére — lakoma volt, melyen a város szine-java vett részt. Hétfőn Monospetri, Apátkeresztúr, Vedresábrány, Szentlázár, Vámosláz és Királyi községeket látogatta meg Szatmári. Mindenütt a község elöljárósága fogadta s a nép nagy szeretettel és bizalommal vette körül. Válság Ausztriában. Az összes osztrák miniszterek Bécsben vannak és a király is elhalasztotta, ischli utazását. A véderőjavaslat dolgában Khuen-Héderváry gróffal kötött paktum az osztrák minisztériumra is nagyon érezhető visszahatást gyakorolt. Tudvalevő, hogy a Körber-minisztérium a legnagyobb nyomatékkal igyekezett a véderőjavaslatot az osztrák képviselőházban keresztülvinni és most a javaslatnak a magyar parlamentben való visszavonása Ausztriában nagyon súlyos következményeket von maga után és válságossá tette az osztrák kormány helyzetét. Már napok óta érzik, hogy a Héderváry gróffal kötött paktumnak visszahatása lesz az osztrák pártokra és hogy ez a paktum meg fogja rendíteni az osztrák kormány állását, amelynek már most alig lesz annyi ereje, hogy a Magyarországgal való kiegyezést most vagy őszszel a parlamentben keresztülhajtsa. A kormánynak ez a válságos helyzete beavatkozásra kényszeríti a királyt, aki azonban, mint a politikai körök hiszik, egyelőre csak arra fog szorítkozni, hogy minden egyes minisztert meghallgasson és jelentést tétessen magának a helyzetről. Az audiencziáknak csupán informatív karakterük lesz és a király valamely későbbi időpontra fogja magának a döntést fentartani. Ez idő szerint még mindig Budapesten van a helyzet súlypontja. A képviselőháss VII. bíráló bizottsága ma délután Bánhidy Antal elnöklésével ülést tartott, hogy Óváry Ferencznek a bizottsághoz intézett megbízó levelét tárgyalja. A bizottság a megbízó levelet rendben találta és Óváryt a 30 nap fentartásával igazolta. Az újverbászi képviselőválasztás. A verbászi kerület szabadelvű pártja a dr. Hadzsy János halával megüresedett mandátum dolgában tegnap tartotta kijelölő ülését, amely báró Vojnits Istvánt jelölte a kerület országgyűlési képviselőjévé s elhatározta, hogy a kerületben való megjelenését és programmjának előterjesztését sem kivánja s hogy kétszáztagú küldöttség kéri fel Vojnits bárót a jelöltség elfogadására. — Bánffy Dezső bárónak tegnap jelent meg egy zászlóbontásra valló czikke s a leghívebb bánffyánusok egyike máris síkra lép, nem sejtetve, de határozottan, nem félénken, de biztos győzelem reményében. Fejérváry báró mandátuma. Temesvárról táviratozzák a »Bud. Tud.«-nak. Temesvár szab. kir. városnak Molnár Viktor főispán elnöklésével tartott mai közgyűlésén felolvasták báró Fejérváry Gézának búcsúlevelét, amelylyel a város országgyűlési képviseletéről való lemondását bejelenti. A levél hangja, tartalma csupa melankólia, hálás köszönet a város bizalmáért és rokonszenvéért, amelyre a távozó miniszter és képviselő mindig benső érzésekkel emlékezik majd vissza. A közgyűlés az elégikus búcsúlevelet meleg szimpátia-nyilvánulásokkal kisérte és elhatározta, hogy hasonló bucsuiattal viszonozza, továbbá, hogy báró Fejérváry Gézának az arczképét a tanácsterem számára megfesteti.